Bukják a meghallgatást a sztárénekesek - Just Another klippremier

just another
Vágólapra másolva!
A Just Another zenekar klipjében többek között a Blind Myself-énekes Tóth Gergő, és a Fish!-frontember Kovács Krisztián is jelentkezik az együttes énekesi posztjára, de hiába.
Vágólapra másolva!

A 2008-ban alakult, magát modern rockzenekarnak tituláló Just Another eddig egy albumot jelentetett meg, és a tagok annak ellenére sem hagyták abba, hogy a zenekar énekese kiköltözött Írországba. Erre a szituációra reflektál a most a Still Here című számhoz készült klip. A videóban feltűnik pár máshonnét ismerhető arc is: a már említett Tóth Gergő és Senior Hal mellett Géczi Ricsi (Plastic Bitch) és Kiss Viki (Nonverse) is jelentkezik énekesnek a Just Anotherbe, de bár ne tették volna! A Budapesten és Dublinban forgatott klipet Kőrös Gergely rendezte, a zenekar legközelebb a Showbarlangban játszik december 30-án.