Holnap startol az EFOTT

Punnany Massif, Punnany Máté, hip-hop zenekar
Vágólapra másolva!
Nyolc zenei színpad, tizenhat hektáros terület, tíz kilométer kábel, három kilométer kerítés és egy nagyjából ezerkétszáz fős stáb. Ez a 2014-es EFOTT számokban. Az 1976 óta vándorló fesztivál 30 év után újra Miskolctapolcára teszi át a főhadiszállását. 
Vágólapra másolva!

Miskolctapolcán belül, a város a városban mottó szerint az Egyetemváros ad helyet az 5 napon át tartó fesztiválnak és a partizó tömegnek. A szervezők ezúttal is a közönségre bízták a döntést. „Több mint 22 ezer szavazat érkezett, így a két legjobb pályázat közül végül Miskolctapolca lett a befutó. 2014-ben tehát a miskolci Egyetemvárost és környékét alakítjuk igazi bulihelyszínné azzal a nem titkolt céllal, hogy bebizonyítsuk, a sztereotípiákkal ellentétben ez a régió is rengeteg értékkel bír, és igazán színes kikapcsolódási lehetőséget nyújt. A fesztiválhelyszín közelében található például a miskolctapolcai barlangfürdő és egy hangulatos csónakázótó is” – mondta Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

A zenei programot az idén is döntő többséggel magyar előadók biztosítják. A programokért olyan együttesek és énekesek felelnek, mint a Quimby, a Brains, a Magashegyi Underground, az Ivan & the Parazol vagy az épp aktuális szuperkedvenc, a Punnany Massif.

Punnany Massif Fotó: Hirling Bálint [origo]

„Én feszt nem változom, fesztiválozom” – indul az Animal Cannibals idei fesztiválhimnusza, ami minden bizonnyal az EFOTT-on is felcsendül majd, mert az idén a hiphop kiemelt szerephez jut Miskolctapolcán. Első alkalommal kap a műfaj önálló színpadot, ahol az elmaradhatatlan, bejáratott nevek mellett, mint az Annimal Cannibals vagy a Hősök, olyan hazai fenegyerekekkel bulizhat a közönség, mint az NKS oszloposai, Siska Finuccsi, vagy éppen a Halott Pénz.

„A hiphopszínpad a műfaj népszerűségét mutatja, de egyben fokozza is azt, példát mutatva más fesztiváloknak. Idén is mindenképpen több napot maradunk, elkapjuk az EFOTT-feelinget, és az előző évekhez hasonlóan csapunk néhány görbe estét. Ez mindenkinek jó alkalom arra, hogy a vizsgaidőszak után elrúgja a labdát” – mondta Eckü. - „Miskolc különösen kedves számomra, a fellépések mellett többször lazítottam már Miskolctapolcán” – tette hozzá a Hősök rappere, aki azt is elárulta, hogy az idén új dalokkal érkeznek a fesztiválra, ízelítőként a készülő lemezük repertoárjából.

Eckü-interjú, Hősök zenekar, Baranyai Dániel Fotó: Hirling Bálint [origo]

De dr. Csernus Imre és dr. Zacher Gábor is leköltözik Miskolctapolcára, és a szenvedélyek világáról tartanak majd előadást a fiataloknak. A Honvédkórház sürgősségi osztályának vezetője azonban nem csak dolgozni megy, hanem szórakozni is.

„Nagyon szeretem a fesztiválokat, rendszeresen járok is. Nálam a rockzene az etalon, magyar fronton pedig abszolút Ivan and the Parazol-fan vagyok” – árulta el dr. Zacher Gábor, aki az idei EFOTT-on előadóként is feltűnik majd. - „Könnyen meg lehet találni a fiatal közönség nyelvét, így a fesztiválokon meglehetősen népszerűek ezek a megmozdulások. A függőségekről tartok majd előadást, olyan mindennapi területeket érintve, amelyről nem is gondolnánk, hogy függést váltanak ki belőlünk, legyen az mobiltelefon vagy éppen a játékok világa” – mondta ízelítőül az ismert szakember.

A színes programok mellé egyetlen dolgot nem tudnak garantálni a szervezők, az esőmentes időjárást... márpedig az idei fesztiválok egyáltalán nem szűkölködtek csapadékban. Talán az EFOTT lesz végre a kivétel.