Budapesti programok november második hetére

2014.11.06. 17:38

Startol az első Magyar Színházi Rockfesztivál, és végre elkészült az egyik legizgalmasabb magyar zenekar, a Middlemist Red első nagylemeze. A hard rock, a punk és a DJ-k mellé pedig csatlakozik Radnóti is a héten, pontosabban slam-poetry-vel rá emlékeznek a legnépszerűbb szlemmerek.

November 6. (csütörtök)

D.A.D. - Barba Negra Music Club

A melodikus hard rock csapat, a D.A.D. 2012-ben járt először Magyarországon, aminek igen jó visszhangja felkeltette azoknak is az érdeklődését, akik két éve kihagyták a némileg humorral vegyített, jó hangulatú muzsikálást. A dán zenekar a 80-as évek elején kezdte pályafutását, ám háromalbumnyi idő kellett ahhoz, hogy igazán betörjön a köztudatba (egész pontosan a ’89-es No Fuel Left For The Pilgrims című lemez hozta meg a várva várt népszerűséget). Ez az áttörő siker azonban nem tartott sokáig, hiszen néhány évvel később a grunge-os hatásokkal megtűzdelt zene az útkereső zenekarok táborába sorolta őket, ezáltal veszítettek rajongótáborukból is. Az viszont mindenképpen a Disneyland After Dark (igen, így szól teljes egészében a D.A.D.) mellett szól, hogy kitartásuk, humorérzékük és alkotásvágyuk ennyi éven át sem szenvedett csorbát, mi több, koncertjeik máig is a felejthetetlen kategóriába sorolhatók. És tessék, idén november 6-án ismét hazánkba látogatnak, hogy egy újabb, remekbe szabott show-val ajándékozzák meg a magyar közönséget. Koncert után buli hajnalig!

Belépő: elővételben 4900 forint, a helyszínen 5900 forint

Petőfi Rádió Backstage  Akvárium Klub (VOLT Music Bar)

20.00  Kultúrfitnesz, az MR2 egyik legnépszerűbb műsorának élő felvétele Horváth Gergellyel

21.00  Személyes Ügy (Live)

Kedvenc (nem saját) dalait mutatja be: Trócsányi Gergő (Hollywoodoo)

22.30-tól hajnalig DJ Izil pörgeti a MR2 - Petőfi Rádió legjobbjait!

Belépés díjtalan!

Halott Pénz, Bermuda, DJ Venom, DJ Turner  Akvárium (NagyHall)

Avantgárd hiphop vagy gitár riffekkel operáló intelligens partihimnusz? A pécsi Marsalkó Dávid szólóprojektjeként indult Halott Pénz mára hétfős élőzenekar, a hazai hiphopszíntér üde színfoltjából, pedig egyre inkább a legjobb élőzenés klubok és fesztiválszínpadok állandó vendége. A 2013-ban megjelent Szólj anyunak, hogy a városban vagyok lemez sikere többek közt olyan felvételeknek köszönhető, mint az Ugyanúgy hallasz, a Farkasok dala, a koncerteken közönség kedvenc Minden szobába kell álom vagy a táncparketteken is taroló Feneked a gyengém

Standing Ovation: Első Magyar Színházi Rockfesztivál  A38 Hajó

Kezdés: 20 óra

Ezen az estén a független színházak kapják a főszerepet: a két helyszínes minifesztiválon színészek (és nem csak színészek) zenélnek. Komoly kísérleti produkciók nyújtanak kezet alkalmi bulizenekaroknak, fellép Péterfy Bori, és még egy lemezbemutatóra is sor kerül: Hámori Gabriella itt adja először nagy színpadon új nagylemezének az anyagát. Az est zárásaként Vajdai Vilmos DJ-zik, valamint Zságer-Varga Ákos tart bemutató nélküli premier partit. 

Belépő: 3000 forint (A fesztivál bevételeit a Független Előadóművészek Szövetsége számára ajánlják fel az esemény szervezői.)

November 7. (péntek)

Middlemist Red - A38 Hajó

Special guest: Disraeli Gears

Alig egy évvel bemutatkozó kislemezük után máris itt a négytagú nep-psych rock formáció első nagylemeze, a Supersonic Overdrive, amit most be is mutatnak élőben a hajón. A nagylemez tíz felvételt tartalmaz, köztük a lemezfelvezető Multicoloured Drive, a Black Lips-es fellépésük kapcsán született zúzós Black Lips című szerzemény vagy a közönséget és a rádiót egyaránt meghódító Single Switcheroo.

Belépő: elővételben 1000 forint, a helyszínen 1500 forint

19.30-20.30 : Disraeli Gears
20.45-22.00: Middlemist Red

Sigma – Doboz

Munkaszünetet már jó rég nem kapunk november hetedikére, de ha péntekre esik, akkor este már bulizhatunk nyugodtan, például a Dobozban. Ott az épp turnét bonyolító brit duó, a Sigma csapata. 

Belépő: 1500 Ft

NVC/Casino Bangkok: Microtrauma – Corvintető

Utólag már látjuk, hogy makrotrauma érte a világot azon a bizonyos, lassan száz évvel ezelőtti november hetedikén, de most, a kilencvenhetedik évfordulón az NVC-s Casino Bangkok sorozat jóvoltából Microtrauma jut Budapestnek a Corvin-tetőn. A német duó dallamos technós, ambientes és minimálos elemekből építkezik. A németek előtt és után természetesen az NVC bejáratott DJ-i sorjáznak a pult mögött, köztük az egyik, ha nem a legjobb, Dr. Zoidberg.

Belépő: este 11-ig 1000, utána 1500 forint

NVC / Selected Sounds: Mount Kimbie – A38 Hajó

Míg a Corvin-tetőn a Casino Bangkok bulit prezentálja az NVC, addig az A38-on másik sorozatuk, a Selected Sounds fut. A hajón a népszerű brit, Mount Kimbie mutat DJ-zettet. Nyilván (poszt)dubstep szól majd a fedélközben.

Belépő: 4000 Ft

Mary Popkids, The Qualitons, Járai Márk – Akvárium klub (KisHall)

Minifesztivált csap a Nagy-Szín-Pad! győztes Mary Popkids a The Qualitons zenekarral és Járai Márkkal kiegészülve. Leginkább angol és néha magyar nyelven énekel a zenéjében indie gitárpop-, soul- és funkelemeket vegyítő, táncos dalokban utazó, de szerzeményeibe itt-ott az elektronikuszenét is becsempésző, 2009-ben alakult Mary Popkids. Lendületes discopop, funk és soul ihlette stílusban szórakoztatja koncertjein az egyre bővülő rajongótábort. Idén részt vettek és meg is nyerték, a NAGY-SZÍN-PAD tehetségmutatót az Akvárium Klubban. Azóta a fesztiválok nagyszínpadain ugyanúgy gyakori vendégek, mint az ország klubjaiban. Minden koncertjükön ott kell lenni, mert hangsúlyt fektetnek arra, hogy az összes fellépésük egyedi és új ötletekkel legyen tele, és ez most az Akvárium Klubban is így lesz.

Legújabb, Runaway című klipjüket tegnap mutattuk be, amit ide kattintva meg is nézhetsz!

Belépő: elővételben 1200, a helyszínen 1600 forint (A helyszínen OTP-bankkártyával jegyet vásárló vendégek 50% kedvezményt kapnak a belépő árából. Egy bankkártyával 2 kedvezményes jegy váltható.)

Bladerunnaz / Different Drum: Blu Mar Ten – Akvárium klub (KisHall)

A drum'n'bass felkent hazai csapata, a Bladerunnaz erre a hétvégére a hőskorban alakult triót, a brit Blu Mar Tent hozza Budapestre Different Drum sorozata keretében. Finom, szállós, dallamosabb tört ütemekre számíthatunk.

Belépő: éjjel fél 1-ig 1800, utána 2300 forint

PASO Best of turné  Akvárium klub (NagyHall)

Guest: Soul Surge, ELO feat. McKemon (Irie Maffia) 

Év végi BEST Of Tour koncertsorozatának kiemelt állomásaként lép fel az Akvárium Klubban az idén 11 éves Pannonia Allstars Ska Orchestra. Az esemény kuriózuma, hogy itt lesz először kapható a zenekar kizárólag vinil LP-n (bakelitlemez) megjelenő "Best of" kiadványa, mely az elmúlt évek legnagyobb PASO-slágereit tartalmazza. Az Akváriumba érkező első 500 vendéget különleges ajándékkal várják ! A PASO előtt színpadra lép a Soul Surge, a frenetikus ska koncert után pedig az ELO feat. McKemonnal (Irie Maffia) folytatódik a buli.

Belépő: elővételben 1600 forint, a helyszínen 1900 forint 

Classy Classics  Akvárium klub (VOLT Music Bar)

Itt megtalálsz mindent a klasszikus underground klubhimnuszoktól a mai legmenőbb darabokig. A lemezeket pörgeti: TMX & Stamusic.

A belépés díjtalan!

Tribute Showdown Fesztivál  Dürer Kert

KIlenc nagyon jó tribute zenekar egy este, közte olyan ászokkal, mint a Slipchaos (Slipknot tribute), a Science Or Society SOS és a gRain (koRn tribute).

Részletes program itt található

Belépő: első 150 jegy 1000 forint, utána 1200 forint

November 8. (szombat)

Acid Pauli  Toldi Klub

A hetvenes évek derekán Bajorországban világra jött Martin Gretschmann, aki ideje korán beiratkozott a punk szakkörbe, először lép fel nálunk. A nyolcadolás közben tisztes távból figyelte az elektronikus zenei hangszerek evolúcióját. Kilencvenötben felfedte első Atari komputer segítségével megírt Console című számát. Kiderült, hogy erre nemcsak ő pörgött rá, hanem egy egész szcéna, aminek örömére ezzel a névvel bandát is alapított. Magával ragadta a kilencvenes évek bizakodó hangulata, öntötte magából a mixeket, Andreas Ammerrel rádiózott, míg végül Acid Pauli fedőnéven klubbarát szóló projektbe kezdett.

Martin Gretschmann 2010-ben notwistos barátaival a Lola filmzenéjéért megkapta a németek Oscar-díját. 2011-ben Berlinbe költözött, hogy az ottani zenei élet felbolygatása mellett legyen ideje agyalni az 2014-es toldis szettjén. Általában keveset szokott élőben fellépni. Minden szabadidejét a produceri munkálatokra összpontosítja. Ha el is hagyja a stúdiót, akkor is inkább csak kisebb klubokba, bárokba szeret zenélni járni, vagy épp amihez kedve van. Az, hogy eljön a Toldiba egy jó három (!) órás szettre, több, mint menő.

Belépő: 1500 forint 

Szabó Balázs Bandája  Akvárium Klub (NagyHall)

Vendég: Four Bones Quartet

Szabó Balázs igazi modern polihisztor: dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. A Suhancos zenekarból való távozása után 2009-től már saját bandája élén énekel, gitározik, hegedül és kavalozik. Miközben gyerekkori álmát váltja valóra, rendszeresen és hivatásszerűen él két másik szenvedélyének: a táncháznak, illetve a bábszínészetnek. A magyar népzene, a rock, a blues és a funk határvidékein mozgó zenekar eddig három lemezt adott ki, legutóbbi albumukat, az Élet elvitelre címűt éppen ez év tavaszán jelentették meg, amely szakmai és közönségkörökben egyaránt sikert aratott. Az ötödik születésnapját az Akváriumban ünneplő zenekar számos telt házas koncertet tudhat már maga mögött, jövőre pedig ők képviselhetik Magyarországot az egyik legnagyobb európai zenei fesztiválon, a Eurosonicon.

Odett – Akvárium klub (KisHall)

A sikeres fesztiválszezon után az Akvárium Klubban adja őszi nagykoncertjét a karakteres, egyedi hangú énekesnő. Polgár Odett üdítő jelenség a hazai poppalettán. Megnyerő személyiség, szabad szellem, egyedi hangú és karakterű énekesnő, profi előadói képességekkel megáldva. Arra született, hogy diktálja a divatot, kiváló zenészekkel közreműködve építi szólókarrierjét, és szemtelenül fiatalon jelentős sikereket ért már el. Most áprilisban jelent meg új nagylemeze, a Csillagtérkép, mely eddigi legérettebb munkája, és amelynek lemezbemutató koncertjére az Akvárium Klub akkor épp másfél hetes KisHalljában került sor. Odett azóta a háta mögött tudhat egy sikeres fesztiválszezont, övé volt a nyár egyik legjátszottabb dala a Petőfi Rádióban (Egy lépés), rendhagyó videót forgatott a Balcony TV számára gyerekkórus közreműködésével, a születésnapját pedig Blondie előtt játszva ünnepelte a Budapest Sportarénában. Élményekkel feltöltődve tér tehát vissza az Akvárium Klub falai közé, hogy megtartsa őszi budapesti nagykoncertjét, ahol a jól ismert slágerek mellett szokás szerint meglepetésekkel készül az énekesnő és zenekara.

Belépő: elővételben 1500 forint, a helyszínen 2000 forint 

Mute: A. Paul, Drumcomplex, Veztax – R33

A feltörekvő és egyre magasabbra törő magyar Mute technocsapat szombat este tíztől vasárnap délig tartó technofiesztát prezentál az R33-ban. A sztárfellépő pedig a világ jelenleg legnépszerűbb hardtechnósa, a portugál A.Paul.

Belépő: 1000–2500 – vagy ingyen a Koncertblogon, ahol kimerítő interjút is találsz A. Paullal

 

Ninjabreakz / Future Sounds of Breaks: Nick Thayer – Corvin-tető

A break hazai nindzsái tovább kutatják a jövő törtütemeit. A román Blanilla után most az ausztrál Nick Thayer bizonyítaná zeneileg, hogy minden egész eltörött. A hazai erőket többek között a Dublic ikrek, Zera és a szervező Krueger képviseli a fellépők között.

Belépő: 1500 Ft – vagy ingyen a Koncertblogon

 

Avatar: Atmos, Shane Gobi – A38 Hajó

A progresszív-psytrance mára kifejezetten popszakmabelivé avanzsált svéd sztárja majdnem minden évben lenyomja szettjét Budapesten, nincs ez másként az idén sem. Most hamarosan megjelenő új albumát mutogatja meg előre, illetve spéci vendége a dél-afrikai származású, de brit Shane Gobi, aki Atmosnál azért eggyel gyorsabb ütemekkel adja a táncolók alá a lovat.

Belépő: 3000 Ft

 

Ezragram + Puhító + Gutenberg Halott – Dürer Kert

Pop, csajok, satöbbi. A Gutenberg Halott 9 éves szülinapi mulatsága.

Belépő: 500 forint

 

November 9. (vasárnap)

Gubás Gabi bio mese-koncert – Akvárium Klub

A Családi Akvárium Budapest egyik legkeresettebb családi eseménye, ahol a totyogós bébi és a kiskamasz is talál számára kedves programot.

Belépő: 700 forint, mely teljes egészében lefogyasztható az esemény teljes időtartama alatt az Aqua Bistróban, az Akvárium éttermében. A belépés 0–3 éves korig INGYENES!

Radnóti Másképp 2014 – Akvárium Klub

2014. november 9-én, Radnóti Miklós halálának hetvenedik évfordulóján, rendhagyó eseménnyel emlékezik meg a költőről egy csapat fiatal kortárs művész, kapcsolódva a holokauszt-emlékévhez. A művészek így kívánnak reflektálni a történelem eme sötét korszakára, ugyanakkor felhívni a figyelmet a magyar háborúellenes líra kiemelkedő művelőjének munkásságára és minden korban érvényes aktualitására.

A megemlékezés azért rendhagyó, mert a résztvevők versidézetek helyett Radnóti Miklós életéből és a versei által inspirált élményekből dolgoznak majd mind a workshopon, mind az esti előadáson, így még izgalmasabb slamelőadások várhatók. Az egész napos eseményen rengeteg program várja az érdeklődőket. Részletek itt!

A program korhatáros, 16 éven aluliaknak nem ajánlják!

November 11. (kedd)

Shabazz Palaces – Corvintető

Kedd este a Corvin-tetőn kiderül, mi fán terem a dzsessz-hiphop. A Shabazz Palaces mindenesetre a műfaj úttörői közé tartozik. És hogy nem akárkik az amerikai skacok, azt jelzi a bulijuk hazai asszisztenciája is: Morningdeer élőben, Cadik, Takeshi és Johnny Drama pedig DJ-ként.

Belépő: 2000 Ft