Jókai engem még a Kőszívű előtt talált meg. Ötödikesek voltunk, folyton szerelmesek valamelyik hatodikos fiúba, és folyton ábrándoztunk. Fogalmam sincs, melyik Jókai került a kezembe először, de rögtön azután tizenöt-húsz regényt végeztem ki sűrű egymásutánban. Valamiért az Egy az Isten lett a kedvencem. Talán mert akkoriban kezdett foglalkoztatni a kérdés, hogy van-e isten, és ha igen, akkor mégis mit akart ezzel a világnak nevezett őrülettel. Vajon mond-e még nekünk valamit a 190 éves Jókai?

Jókainak valószínűleg álmában sem jutott eszébe, hogy egyszer gyerekek fogják olvasni a műveit. Azt pedig rémálmaiban sem vizionálta, hogy gyerekek fognak vért izzadni a Kőszívű vagy Az arany ember lapjai fölött.

Amin én a vegytiszta sztori kedvéért a nyolcvanas évek ingerszegény vidám barakkjában nagyvonalúan átsiklottam – érthetetlen szavak, kibogozhatatlan mondatlabirintusok, terjengős leírások és etikai értekezések –, azt az új évezred gyerekei már nem viselik el. Nem azért, mert butábbak vagy műveletlenebbek, mint mi voltunk, hanem mert van választási lehetőségük. Nem is kevés.

A Borsszem Jankó címlapjánForrás: Wikimedia

Amikor azon kesergünk, hogy a mai gyerekeknek Jókai csak szenvedés, többnyire a nyelvet szoktuk okolni. Felütöttem egykori kedvencemet, az Egy az Istent, és találomra ráböktem egy mondatra:

„A két hölgy e megszabadítást nem kevesebb hálával fogadta, mint aminővel Andromeda fogadta Perszeusz segélyét, s amint e rettenetes fegyintézetből kiszabadíták őket, s átszállították most már szolgálatkésszé, beszédessé, nyájassá vált kalauzok egy kényelmes, tágas és tiszta első osztályú kupéba, az ellentétek szerencsés kombinációja folytán még e semmi jelentékenységet nem ígérő helyzetben is megtalálták bizonyos nemét az érdekességnek.”

Megvan ennek a bukéja, ha az ember irodalmár, esztéta vagy nyelvbúvár, ha azonban akcióra és átélhető érzelmekre éhes kiskamasz, teljes joggal kap kiütést egy 500 oldalas könyvtől, amelynek lapjairól ilyen mondatszörnyek leselkednek rá.

Pedig talán nem is a nyelv az, ami Jókait leginkább hozzáférhetetlenné teszi a mai olvasó számára. Sokkal inkább az a világ- és emberfelfogás, amely már a maga idejében sem számított éppen haladónak. 

Jókai hősei makulátlan Grál-lovagok

„Hát miért volnék én idealista? – reagált Jókai a kritikus hangokra – S miért volnának realisták csak azok, akik Balzac és Zola iskolájához tartoznak. [...] Hát csak a korcsmai dulakodás képe jogosult faj; a csatatér leírása már nem az? A részeg, a kéjenc a valódi emberalak? A hős, a mártír már csak képzelet? A városok szennye, a kloakák förtelme, a lebujok maszatja csak a realizmus? A virágos mező, a háborgó tenger, a falusi magány már csak idealizmus? A kéjvágy, az állati ösztön a valódi emberi attribútum; az erény, a hűség csak tettetett külmáz?”

Hát igen, Jókai hősei többnyire makulátlan Grál-lovagok. Ha kísértés éri őket, előbb-utóbb felülkerekednek rajta. Szerelmi lángolásaikban a testiség alig-alig játszik szerepet, könnyedén lemondanak róla akár évtizedekre is. Ha viszont a hazáról van szó, nem haboznak feláldozni az életüket.

Az arany ember filmenForrás: Magyar Nemzeti Digitális Archívum és Filmintézet

Ha Jókai számon tartotta is, mi zajlik a korabeli Európa irodalmi életében (állítólag nem nagyon tette), úgy vélte, a magyar regénynek nemzetinek, forradalminak és romantikusnak kell lennie.

Inkább legyek rossz író, mint rossz magyar, mondta állítólag.

Érdemes vetni egy pillantást az irodalomtörténet térképére. Ugyanazokban az években, amikor Jókai a Kőszívű ember fiai írta (1860-as évek vége), Dosztojevszkij a Bűn és Bűnhődésen és a Félkegyelműn, Tolsztoj a Háború és békén, Flaubert az Érzelmek iskoláján dolgozott.

Nagy kérdés, hogy ugyanabban a műfajban alkottak-e. Szilasi László író, irodalomtörténész, Jókai-kutató szerint Jókai a románc és a regény határmezsgyéjén billegett egész életében. Hogy mi a különbség a kettő között? Az egyik illúziót akar kelteni, a másik igyekszik megragadni a tünékeny valóságot.

A Jókai-kultuszt az író tudatosan táplálta

Jókai Mór tudatosan választotta az illúzióteremtést műfajául. Olyan író volt, aki az olvasók igényeit kívánta kiszolgálni, ma azt mondanánk rá, bestseller szerző.

Ráadásul nemcsak ahhoz értett, hogy eszményi figurákat teremtsen, hanem ahhoz is, hogy saját személyéből mítoszt gyártson. Azt állította magáról, hogy előbb tudott beszélni, mint járni. Hogy a ház, amelyben született, korábban templom volt. Hogy a teste mindig beteges volt, a szelleme viszont roppant erős. Hogy 1848. március 15-én kötött házasságot (ez bizonyíthatóan nem igaz). Hogy végigharcolta a szabadságharcot, majd remeteként elvonult a világtól.

A Jókai-kultuszba csak házasságaival rondított bele valamelyest. Ő, a szűzies-erényes nőalakok teremtője először a nálánál idősebb, kemény akaratú Laborfalvi Rózát vette feleségül, aki miatt nemcsak a családjával, de Petőfivel is összeveszett.

Először a nálánál idősebb, kemény akaratú Laborfalvi Rózát vette feleségülForrás: wikimedia

Élete végén pedig azzal borzolta a kedélyeket, hogy Nagy Bellával lépett frigyre, aki nemcsak botrányosan fiatal volt (ötven évvel kevesebb, mint Jókai) és mellesleg szintén színésznő, hanem még zsidó is.

Jókai újratöltve?Forrás: Libri

190 éve, 1825. február 18-án született a nagy nemzeti kalandregényíró, Jókai Mór. A közvélemény-kutatások szerint még mindig a legolvasottabb magyar szerzők egyike.

Hogy valójában hányan viszik magukkal az ágyba a regényeit, nehéz megbecsülni. Ismerek néhány kifejezetten könyvmoly fiatalt, akik Az arany embert szívesen elolvasták, de itt véget is ért a Jókai iránti érdeklődésük.

Időnként felmerül a kérdés, nem lenne-e jó újraírt, rövidített, egyszerűsített formában tálalni a gyerekeknek a 19. századi regényeket. Ahogyan a film műfajában kifejezetten divat lett a régi, sikeres művek újraforgatása, akár Jókai regényeit is remake-elhetnénk.

Első hallásra sokan ódzkodnak a dologtól, pedig az irodalomtól egyáltalán nem idegen az újrahasznosítás eszméje. Vegyünk csak egy nagyon híres példát, a Rómeó és Júliát. Az alapsztori annyi változatban bukkan fel Xenophóntól Dantén keresztül az olasz reneszánsz novellairodalomig és az angol költészetig, hogy azt sem lehet tudni, a drámaíró vajon melyiket használta fel saját művének megalkotásakor.

Hogy Jókai történetei alkalmasak-e a 21. századi újratöltésre, nem tudom. Az mindenesetre jól látszik, hogy a kortárs magyar írók nem nála keresik a gyökereiket.

A témához kapcsolódó cikkünket a kötelező olvasmányokról itt olvashatja.