Párterápiával indul ma a Szentendrei Teátrum és Nyár

Párterápia
Balla Eszter a feleség, Mészáros Máté a pszichiáter és Debreczeny Csaba a férj szerepében Daniel Glattauer Párterápia című vígjátékának fotóspróbáján a szentendrei városháza udvarán.
Vágólapra másolva!
Daniel Glattauer Párterápia című darabjának magyarországi bemutatójával kezdődik pénteken a Szentendrei Teátrum és Nyár, amely augusztus végéig kínál szabadtéri programokat a Duna-parti városban.
Vágólapra másolva!

Vasvári Csaba művészeti igazgató az MTI-nek elmondta, hogy

idén két magyarországi bemutató is szerepel a kínálatban,

de koncertsorozat premierjére és lemezbemutató koncertre is várják a közönséget. Emellett új játszóhellyel is bővül a megújult dizájnú fesztivál.

A Szentendrei Teátrum és az Orlai Produkciós Iroda közös bemutatója, Daniel Glattauer Párterápia című darabja az emberi kapcsolatok szövevényét tárja fel sok humorral, Balla Eszter, Mészáros Máté és Debreczeny Csaba főszereplésével, Znamenák István rendezésében.

Balla Eszter a feleség, Mészáros Máté a pszichiáter és Debreczeny Csaba a férj szerepében Daniel Glattauer Párterápia című vígjátékának fotóspróbáján a szentendrei városháza udvarán. Forrás: MTI / Kovács Attila

Szintén magyarországi bemutató a magyar származású brazíliai szerző, Joao Bethencourt Telitalálat című vígjátéka, amelyet augusztusban láthat először a magyar közönség. A Szentendrei Teátrum saját bemutatója fergeteges komédia, amely pálfordulások sorozatán keresztül mutatja be, hogy a pénz, a gazdagság - vagy ezeknek puszta ígérete - hogyan forgathat ki bárkit önmagából.

– hangsúlyozta Vasvári Csaba. A két bemutató mellett

változatos műfajú vendégelőadásokat láthat a közönség:

Hernádi Judit Hernádi pont című zenés estjét, Fullajtár Andrea Marlene Dietrich-estjét, az Egyesült Művészek produkcióját Szepes Mária művei alapján, Robert Dubac A férfiagy című vígjátékát Csányi Sándor főszereplésével, Péterfy-Novák Éva drámáját Tenki Réka előadásában, mai tündérmesét Csongorral és Tündével az Átrium Film-Színház előadásában és a Rózsavölgyi Szalon Amazonok című előadását.

Az operakedvelők számára igazi különlegességnek ígérkezik Kolonits Klára estje,

amely az énekesnő Bel Canto Reloaded című szólólemezének koncertszerű előadása lesz a Hungarian Studio Orchestra közreműködésével. A KlasszÓra című rendhagyó klasszikus zenei koncerten kiemelkedő fiatal tehetségek adják elő és elemzik zenetörténész közreműködésével, szórakoztató formában Mozart műveit. A nagyszínpadi előadások sorát augusztus 14-én A teljesség felé című nagyszabású produkció, Gryllus Dániel Weöres Sándor művén alapuló dalsorozata zárja, a magyar jazz és népzene kiválóságainak közreműködésével.

Új helyszínt is avat a Teátrum.

A hagyományos helyszínek, a Városháza, a Ferenczy Múzeum és a MűvészetMalom mellett a városi vendégház felújított műemlék épületének udvara is játszóhellyé változik, ahol lakásszínházi esteket láthat a közönség. A programban két Dumaszínház-előadás, Kárász Eszter Piaf-estje és Turek Miklós két versszínházi előadása szerepel.

A Párterápia című színdarabot július 8-án mutatja be az Orlai Produkciós Iroda a Szentendrei Teátrum és Nyár idei programsorozata keretében, Znamenák István rendezésében. Forrás: MTI / Kovács Attila

A Dunaparti Művelődési Ház udvarán vasárnap délelőttönként a Gyerekteátrum zenés, színházi és bábelőadásai szórakoztatják a kisgyermekes családokat. A MűvészetMalomban idén a Budapest Jazz Orchestra, a Vujicsics Együttes, a Budapest Voices és a Kiscsillag ad koncertet.

Ingyenes szabadtéri rendezvényekkel is várják a vendégeket: július 23-án és 24-én

a Dunához kötődő, helyi hagyományokra épülő Ister-napok vízi és vízparti programjaival és zenés éjszakai gyertyaúsztatással.

A nyár utolsó hétvégéjén a város hagyományosan késő éjszakáig fogadja tárt kapukkal a látogatókat, a Szentendre éjjel-nappal nyitva fesztivál keretében egyebek mellett éjszakai tárlatlátogatásokat, nyitott műtermeket, tematikus sétákat, szabadtéri koncerteket kínálnak.