Pécsi Sándor, a politikai rendszerekre fittyet hányó színész

Márciusban lesz születésének kilencvenhatodik évfordulója. Negyvenhat éve nincs az élők között. Ötven évének felét tölthette a színészi pályán, és az is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb színházművészek közé. Még úgy is, hogy fővárosi karrierjét olyan korszakban kezdte, amelynek urai a maguk bornírt elképzelései szerint igyekeztek minél sematikusabbá tenni, a saját világlátásukhoz igazítani a kultúrát, azon belül a színházművészetet. Pécsi Sándor azonban játékával még gyatrán megírt szerepeket is képes volt művészi szintre emelni. Méltó feladataiban pedig rendre színház- és filmtörténeti teljesítményt nyújtott.

Vulkáni energiák

Pécsi Sándor Gorkij Kispolgárok című darabjában Percsihin madarászaként két kalitkával robbant be a színre, féktelenül komédiázva.
Szurov Szabad a pálya című művében mindentudó szovjet akadémikust tett szerethetővé a mozdonytervező Rubeov figuráját. Olyan darabban, amely

Alekszej Szibirjakov mozdonyvezető és a vasúti forgalomban új munkanormát felállító brigádjának hétköznapjait taglalta.

1951-ben a Kis Katalin házassága című filmben alakított emberi léptékű, középkorú, de koránál bölcsebbnek érzékeltetett párttitkárt, amely szerepért

megkapta első Kossuth-díját. A másodikat két évvel később.

Pécsi Sándor a negyvenes évek végétől rendszeresen forgatott.
1952-ben Erkel Ferencet alakította Keleti Márton filmjében.

A harmincéves színész hitelesen ábrázolta minden életszakaszában a több mint nyolcvan évet megélt zeneszerzőt.

Pécsi Sándor, Gorkij: Kispolgárok - Percsihin, a madarász - Madách Színház 1964 Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

1954-ben a Makk Károly rendezte Liliomfiban komédiázott Szellemfiként – vulkáni energiával. Igaz, a forgatás kezdetén akad némi feszültség, mert az akkor amúgy már nős Pécsi Sándor a Tátrában nyaralt egy ifjú hölggyel, és nehezen szakadtak el a hegyektől. (A színész nem link: Makk Károly Pécsi nyaralása közben osztotta rá a szerepet. Akkoriban másként mentek a dolgok.)

Tormási elvtárs – akit a Vörös Csillag Traktorgyár igazgatói posztjáról éppen akkor neveztek ki a filmgyár gyártási osztályának élére – nem tudta pontosan, mi a csúszás oka, érezte, hogy valami nem stimmel.

A film direktora – aki ha nem is önszántából, de nem sokkal korábban traktorosként is egzisztált – igyekezett megnyugtatni, ám kevés sikerrel. Végül kamu próbafelvételekkel kezdte húzni az időt, amíg Pécsi Sándor és mutatós túrapartnere visszatértek. Makk Károly utóbb elmondta: le lehetett volna cserélni a színészt, de Pécsi Sándor nélkül el sem tudta volna képzelni a filmet.

Ugyanolyan pótolhatatlannak tartotta, mint Darvas Ivánt.

Pécsi Sándor pályáját a legendássá lett Liliomfi mellett olyan mozidarabok fémjelzik majd, mint a Talpalatnyi föld, Szent Péter esernyője, Sellő a pecsétgyűrűn, Fekete város.

Palásthy György: Hazai pálya (1968) Pécsi Sándor, Schütz Ila, Sztankay István Forrás: Magyar Nemzeti Filmarchívum

1955-ben a színpadon Lenin szerepét bízzák rá Pagonyin színművében, A Kreml toronyórájában. Egyetlen negatív kritikát kap, amely a keménységet hiányolta alakításából. Pécsi Sándor interjúban reflektált:

Én mindenekelőtt az emberi Lenint akartam ábrázolni, „a hatalmas homlok – hatalmas ész" Leninjét, aki szenvedélyesen érdeklődik az emberek iránt.

Pécsi színészileg közelített a feladathoz, miközben a pártkorifeusok dörzsölhették a kezüket.

Ugyancsak 1955-ben került színre Sarkadi Imre Szeptember című drámája. Pécsi Sándor parasztembert alakított, Sipost. A színész Sipos kérges lelkének minden barázdáját kidolgozta a legapróbb részletekig. Ahogy mást is. Az egyik jelenetben például nyerget varrt a színpadon. Előadás után Veres Péter, a volt Nemzeti Parasztpárt egykori elnöke meg is kérdezte:

Hun láttál te ilyet?

Azt felelte:

Sehun. Jól is néznénk ki, ha az ember mindig az agyára támaszkodna. Rengeteg érdekes dolog kimaradna az életéből.

Pécsi Sándor újságcikkben is beszélt arról:

Nem akarom az ösztönök fenségességét zengeni, de úgy érzem, az ésszel csak egy bizonyos határig juthat el az ember, a fantázia mindig előtte jár a józanésznek, mint a nehezen bandukolós szamár elé lógatott szalma.

Az 56-os forradalom után puhulni kezdett a Madách Színház műsorpolitikája. Pécsi Sándor számára az egyik legfontosabb akkori szerepe: Aesopus rabszolga Guilherme Figueiredo A róka meg a szőlő című darabjából.

Milyen shakespeare-i, shaw-i egyszerre!

– mondta Aesopusról.

A legmélyebb mélységekbe taszított, csúnya rabszolgában a legemelkedettebb lélek. Hatalmas himnusz ez a darab a szerelemről és a szabadságról.

Közel érezte benső énjéhez a figuráját.

Távolibbnak a zsidó Van Daan szerepét az 1957 őszén színre került Anna Frank naplójából. Az előadást Ádám Ottó vitte színre, aki akkor már barátságba is került Pécsivel. A rendező árulta el évekkel később:

a furcsa zavar, amelyet a néző a mindig éhes, kövér, sunyi, végül kenyérlopáson rajtakapott zsidó Van Daan személyiségének gondolt – valójában Pécsi Sándor szereptől való idegenkedéséből fakadt.

Pécsi Sándort a vészkorszak évei után nem akart „rossz" zsidót játszani.

Gyűlölt, mégis remekül ábrázolt szerepe volt akkoriban Pandurovics csendőr százados figurája is Hubay Miklós Egy magyar nyár című darabjában. Ádám Ottó úgy vélte, Pécsi Sándor attól félt, hogy a nézők azonosítják a negatív figurákkal. Különös félelem egy született színésztől. Nem mindegy számára, ki mit szól? Pécsi Sándor egy múltját idéző interjújában erős öniróniával, ugyanakkor komoly hangsúllyal említette felmenői kapcsán:

Igazi kispolgárok voltunk.

Éjjeli menedékhely (Luka szerepében 1956 Madách Színház- Kiss Manyival) Forrás: Cserje Zsuzsa tulajdonából és engedélyével

Néhány nem kívánt feladat után kapta meg Anderson lelkész szerepét G. B. Shaw Az ördög cimborája című drámájában. Tartott is tőle, de vonzotta is a kettősség: egy pap, aki a lelke mélyén hadvezér. Ádám Ottó úgy emlékezett:

Ezt már szerette. Hogyne szerette volna, mikor egész élete erre a látszat és valóság közötti ellentmondásra épült, akit a világ kövér komikusnak hitt, belül egy hősszerelmes égő szívét hordta! És mi, akik ismertük, tudtuk: az a belső kép, az áll közelebb a valósághoz.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!