Irén a Madách Színház tagja lesz
Osztályvezető tanárai, Gellért Endre és Pártos Géza is szerették Psota Irént. Pártos többször mondta:
Irén homlokán ott a bélyeg, hogy üzenete van.
Psota Irénnek imponáltak tanárai finom, olykor metaforikus instrukciói, az egész intellektusuk. Csak nem mindig értette őket.
Gyakran kérte, neki ne azt mondják, mire gondoljon egy-egy szituációban, inkább azt: honnan induljon, hová érkezzen a jelenettel, és azt is árulják el, hogy az miről szól.
Főiskolásként a Nemzeti Színházban statisztált olyan színészek mellett, mint Tőkés Anna, Bajor Gizi. A Madách Színházba nézőként járt sokat, hogy lássa Dajka Margitot, Darvas Ivánt, másokat.
Akkoriban édesanyja vezetéknevén, Dávid Irénként szerepelt a színlapokon, mert a Psotát tanárai nem tartották megjegyezhetőnek.
Főiskolai vizsgaelőadásokon eljátssza – többek között – Vörösmarty Csongor és Tündéjének Mirigyét, Gorkij Vassza Zseleznakovjában Ráchelt, negyedévesen Sarkadi Imre Út a tanyákról című művében Marist, a cselédlányt, amelyet anno Dajka Margit alakított a Madáchban. Dajka is megnézi a főiskolás előadást. A színésznő utóbb azt mondta Horvai Istvánnak, a Madách igazgatójának:
Nekünk kell ez a lány!
Psota Irén 1952-ben szerződött a Madách Színház társulatához.
Első feladata egy kurtizán Shakespeare Téli regéjében, a közönség estéről estére vastapssal jutalmazza. A plakáton még Dávid Irénként szerepel, ám meglát egyszer egy táblát a Lenin körúton: „Dávid órásmester." A színházi titkárságon megemlíti az esetet és hozzáteszi:
Semmi kifogásom az órásokkal szemben, de én mégiscsak maradok Psota. Ha lesz miért, ezt a nevet is meg fogják jegyezni!
Korai szerelmek, plusz egy házasság
Az idővel majd a magányban társra találó Psota Irén életének korai szakaszában is akadtak meghatározó kapcsolatok, amelyek hozzájárultak végső választásához.
Első dokumentált lángolása plátói volt, a célszemélyt Jánosnak hívták,
és annak a VIII. kerületi bérház házmesterének volt a fia, ahol a Psota család lakott. Irén akkori naplójából kiderül, hogy a fiú is érzett vonzódást a tizenhat éves bakfis iránt, de az majd belehalt, amikor megtudta: Jánosnak menyasszonya van. Az alig tizenhat éves Irén jegyezte fel naplójába:
Hogy lehet valaki ilyen kegyetlen? Azt hittem, hogy többé nem fogok hinni soha, de soha egy férfinek se. Vőlegény Dombegyházán. Egy vár omlott össze bennem, egy olyan vár, amelyet ha gyermekésszel is építettem, de szilárd volt. Az egész életem legfontosabb és legszebb része a házasság. Ma úgy érzem, hogy nem felejtem el soha és nem megyek férjhez, ma még olyan üres és céltalan az életem, senki nem vigasztal.
Psota Irént később, már
a kommunista sejt kultúrkörében Seregi Lászlóhoz fűzte meghatározó szerelem.
Arról a kapcsolatról így írt:
Mindig engem választottak, de az ösztönrendszerem csak ahhoz vonzott, aki figurálisan a szó szoros értelmében hasonlít rám. Én úgy hiszem, hogy akkor igazi egy pár, akkor van igazán találkozás, hogyha hasonlítanak egymásra külsőleg is. Tehát, hogy az ölelésnek minden érintési pontja azonos legyen, a fordulásban, az egymásba gubancolódásban. Seregi is ilyen volt.
Római parti csónakház szalmazsákos kabinjában lettek egymáséi. Psota évekkel később azt mondta:
Talán nem volt véletlen a helyszín: a víz, a levegő és a szalma alapélmények számomra.
Ugyanakkor az is tény, hogy korabeli, Seregire vonatkozó
naplóbejegyzéseiben bizonyos Sárika felbukkanását is említi olykor, mely bejegyzéseket gyakran kísérnek öngyilkos gondolatok.
Seregi László kísérte el Psota Irént színművészetis felvételijére, majd az intézmény mellé telepített, erősen lepusztult Erzsike presszóban várta az eredményt a reggeli óráktól. Psota Irén csak az esti záróra közeledtével bukkant elő:
Felvettek!
Seregi örült, bár a várakozástól némileg tikkadt volt.
Pár nappal később maradék filléreiken – Seregi is nyomor közeli családból indult – megveszik az akkor még Royal néven üzemelő, hamarosan Vörös Csillagra keresztelt mozi emeleti középpáholyát. Még égnek a fények, amikor Irén ledobja kabátját, amely alatt csupán édesanyja foszlott pongyoláját viseli egy övvel átfogva. Seregi korábban is megtapasztalta már párja teátrális abszurdjait, próbálja ezt is kódolni, miközben majd elsüllyed szégyenében, ahogy a publikum döbbenten bámulja Irént. Hamarosan szakítanak.
Évtizedekkel később, mikor már mindketten komoly pályát tudnak maguk mögött, véletlenül futnak össze egy moziban Ingmar Bergman Suttogások és sikolyok című filmjének vetítésén. Seregi László akkor kérdezi meg Psota Irént:
Azért vetted fel akkor anyád rettenetes pongyoláját, mert már nem szerettél?
Psota azt feleli:
Azért vettem fel, mert éreztem, hogy te már nem szeretsz.
Psota Irén elsőéves főiskolásként ismerte meg Makk Károlyt, a rámenős, végzős filmrendező-hallgatót. Psota azt írta találkozásukról:
Nekem mindig egy rabló kell.
Makk Károly lett Psota Irén első igazi élettársa.
Kiköltöztette a lányt a főiskolai kollégiumból, barátoknál, albérletekben éltek. Psota így emlékezett:
Nagyszerűen tudtunk együtt tanulni, imádtam a humorát, az eszét.
Psota Irén édesanyja nem szerette Makk Károlyt, mert úgy érezte: lánya túlságosan szerelmes a férfiba, aki korántsem szereti annyira. Idővel Psota Irén is levonta konklúziót:
Nyolc gyerekem apja lett volna, mindegyiket meg akartam tartani, de ő mindig talált kifogást: „most első éves vagy", „most még csak másodikos", „előbb végezned kell", „még nincs saját lakásunk". Én mindebből csak annyit értettem, hogy ez az ember nem akar tőlem gyereket. Ráadásul titokban kellett mindet elvetetni, mert a Ratkó-korszakban ez tilos volt. Mindig a saját lábamon mentem haza. Ő persze azonnal az ágyba cipelt.
Öt évig élnek együtt, kitűzik az esküvő időpontját.
A cél előtt Makk tudatja Psotával: a lefoglalt időpontban nem őt, hanem a szép filmszínésznőt, Krencsey Mariannt veszi el.
Psota Irén összeomlik, egy barátnőjénél talál menedéket. Sétálni mennek, hogy megnyugodjon, de Irén szüntelen zokog. A Margit-híd közepén arra kéri barátnőjét: hagyja magára. Nem hagyta.
Nem sokkal később, kósza ötletnek engedve, egy muzeológusnak lesz a felesége.
Színész kollégája sértette meg a férfit egy társasági összejövetelen, mire Psota azt ajánlotta vigaszként: ha megkéri a kezét, ő hozzámegy. Másnap házasodtak, szép esküvőjük volt. Darvas Iván volt az egyik tanú. A másik Tolnay Klári, aki így elevenítette fel az akkor történteket:
Különösen emlékezetes a szertartást követő ünnepi ebéd, Irén csodálatos édesanyjával, aki akkor hetvenhárom éves volt, s olyan temperamentumú, mint egy spanyol nő. Külsőre úgy festett, mint Dolores Ibarurri. Felpattant az asztaltól, kezében pezsgős pohár, fejét büszkén felvetette, kettőt dobbantott. Minden figyelmet odavonzott. Hiába, ha soha nem is játszott, színésznő volt. Ezt a pillanatot egymás közt Ivánnal úgy neveztük: duende, mint spanyolban az ihlet pillanatát.
Ezzel együtt: valójában csak a férfi szerette a nőt, a nő nem szerette a férfit. Egy hónapja házasok, amikor betérnek egy szőnyegboltba, ahol
Irén összenéz egy másik férfival, aki élete legnagyobb szerelme lesz.
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!