Herskó János filmrendező, aki "disszidált", miután Kádár János arra kérte: adjon filmszerepet Aczél Györgynek

Meghatározó filmkészítők sorát segítette a pályára, köztük a Mephistóval Oscar-díjat nyert Szabó Istvánt. Önmagát ironikusan az „utolsó sztálinista kultúrpolitikusnak” nevezte, de nem mentalitásra, hanem a hatalom központosítására utalva. Egy időben egyszerre volt vitatott filmrendező, reformpedagógus és a néhány nagyhatalmú „szocialista producer” egyike. Pártfogoltjaiért küzdve – akiket kizárólag tehetségük alapján választott ki – folyamatosan harcban állt azokkal, akik mentalitásuknál fogva voltak végletesen korlátoltak, ugyanakkor a hatalom mániákusai. Herskó János 1970-es, utolsó filmjében Dunába ölte filmbeli énjét, Gábor Miklóst. Ő maga pedig családjával együtt disszidált a Kádár-kori Magyarországról. Negyvennégy évesen, nyelvismeret nélkül azzal számolt: a vasfüggöny túlsó felén legfeljebb taxisofőr lehet. Végül a Svéd Filmművészeti Akadémia rektori pozíciójáig jutott. Tanulságokban bővelkedő élete még ma is szóba kerül olykor hivatása képviselői körében, ám a nagyközönség lassan elfelejti alakját. Sztankay Ádám írása.

Herskó János és a nő, aki nem volt a felesége

A rendező igazi alkotói partnere, Herskó egyéb élethelyzeteinek is hiteles tanúja Bíró Zsuzsa volt. Bíró interjúban fejtette ki évtizedekkel később:

Herskó nem vett részt a hatalomban. A hatalom valamiért bízott benne, ő meg szeretett ezzel a bizalommal jól visszaélni. Ő üvöltözött a „hatalommal”, és hihetetlenül sokat kockáztatott. Egyébként szeretett is ordítozni, mert kicsit exhibicionista volt. Óriási műsorszámok voltak, mikor fölhívott valami fontos embert, mi meg hallgattuk, röhögtünk és néha ijedeztünk. Valójában egyáltalán nem volt olyan erős a pozíciója, mint ahogy az látszott.

Herskó János Forrás: Herskó interjúkötet

A „hatalom” megszemélyesítője Herskó János számára elsősorban Aczél György volt, a „herceg”.
Aczél egy alkalommal azzal rendelte be magához Herskót: a minap meglátta egy nővel, akinek fogta a kezét, pedig nem Herskó felesége volt. Herskó közbevetette: ha Aczél, a „herceg” odament volna hozzájuk, akkor be is mutatta volna neki partnerét. Aczél leintette: annyira megdöbbent a látványtól, hogy mozdulni sem bírt, és csak annyit bírt kinyögni saját sétapartnerének, Marosán Györgynek (egykori péksegéd, az MSZMP egyik legszélsőségesebb „fenegyereke”, akit hol államminiszternek léptetek elő, hol lefokoztak):

Már ez a Herskó is rohad!

Herskó megint közbeszólt volna, de Aczél megint leintette:

Azóta gondolkodtam a dolgon, és rájöttem, hogy néha becsületesebb, aki vállalja, mint aki csak titokban csinálja.

Hozzátette:

Jancsikám, grófom, én kellemesen csalódtam magában!

Herskó évtizedek távlatából úgy fogalmazott: a filmjei körül folytatott bizarr viták mellett

az ilyen epizódok is egyre világosabbá tették számára, hogy roppant homályos és szürreális világban él.

Kádár János filmszerepre ajánlja Aczél Györgyöt, Herskó János emigrál

Herskó János 1970-ben már a Színház- és Filmművészeti Főiskola helyettes igazgatója.
Harmadik filmes osztályát készül pályára állítani.
Bemutatóra vár ötödik nagyjátékfilmje, az N. N., a halál angyala.
Egy nap Bacsó Péter azzal hívja:

Huszár Tibor azt hallotta, hogy Herskót ki akarják rúgni a főiskoláról.

Herskó János arra gondol: talán a végzős növendék, Magyar Dezső Agitátorok című vizsgafilmje bőszíthette fel a „hatalmat”.
Az Agitátorok a Tanácsköztársaság 50. évfordulójára készült, ám az 1968-as prágai események szellemében. (A film 1986-ig dobozban volt, alkotója 1971-ben disszidált.) Herskó János bejelentkezett Aczél Györgynél. Találkozójukon megkérdezi: miért akarja őt Aczél kirúgatni?

Aczél azt feleli: azért, mert „Jancsika” már alig jár be hozzá.

Herskó azt válaszolja: sok a dolga, de ha muszáj, akkor jön, ám csip-csup ügyek miatt nem akarja háborgatni a herceget.

Abban a pillanatban nyit rájuk Kádár János, maga a király.

Herskó magukra hagyja a két igazi főrendet, a titkárságon várakozik.
Kisvártatva előbukkan a herceg és a király. Aczél magához inti Herskót, majd azt mondja Kádárnak:

Bemutatom neked Herskó elvtársat, a főiskola igazgatóját.

Herskó – aki ugye csak igazgatóhelyettes – közbeszól:

Aczél elvtárs ne nevezzen ki, most akart kirúgatni!

Kádár is megszólal:

Én ismerem a Herskó elvtársat.

Krákog egyet, majd úgy folytatja:

Ez az Aczél színész volt valamikor. Nem szerepeltetné?

Herskó azt válaszolja:

Ha legközelebb csinálok egy vígjátékot, akkor biztosan.

Herskó János nem sokkal később részt vesz a Filmművészek Szövetségének ülésén, ahol valami hazugság miatt hatalmas balhét csap. Utána ő viszi haza kocsijával filmrendező kollégáját, Ranódy Lászlót. Ranódy csendben ücsörög az anyósülésen, végül megszólal:

Idefigyelj, öregem, miért kell neked mindig ilyen cirkuszt csinálni? Hiszen úgysem változtatsz semmin, csak gutaütést fogsz kapni!

Herskó azt feleli:

Nézd csak, Laci! Én minden reggel borotválkozom, és akkor bele kell néznem a tükörbe.

Ranódy nem válaszol, majd már az autóból kiszállva fordul vissza:

Tudod, én már otthon minden tükröt eltörtem.

Herskó János egy héttel később bepakolja a bogárhátú Volkswagenjébe mindazt, ami belefér, majd feleségével és két lányával elhagyja az országot.

N. N., a halál angyala

Herskó János utóbb azt mondta: valójában a Kádárral és Aczéllal lezajlott „vicces hangulatú” találkozás után döntötte el, hogy mindenképpen disszidál.

Nézte a két kedélyesen fraternizáló figurát, a főelvtársakat, akiknek pontosan ismerte a múltját – és elege lett.

A rendező persze filmnyelven fogalmazott legpontosabban disszidálásának okairól. Az N. N., a halál angyala című utolsó Magyarországon forgatott játékfilmje Herskó János távozása idején került a mozikba. A rendezőnek ebben az alkotásban a Gábor Miklós játszotta Korin György pszichológus az alteregója. A sztori szerint Korin és Vitray Tamás – aki magát alakítja a filmben – a Kádár-kor negyveneseiről terveznek tévésorozatot. Ám az első adás délutánján híre kel, hogy Korin kiugrott egy ablakon. Valójában egy szerencsés balesetet magyaráznak félre. Mindenesetre az országosan ismert tanár úr halálhírére mindenkit elkap a beszélhetnék. Korin pedig bujkálva, kukucskálva figyeli a háttérből, miként nyilatkoznak, beszélnek róla a legnagyobb őszinteséggel barátai, szeretője, kollégája és tanítványa. A cinikus férfinak tetszik a színjáték. Egy titokzatos taxisnővel, a Törőcsik Mari játszotta Navratil Nusival furikáztatja magát egész nap egyik helyszínről a másikra, miközben a taxisnő családjával is kalandokba bonyolódik. Aztán kölcsönös lelepleződések után kiderül, hogy Korin él, és úgy tűnik, minden helyreáll. Korin már saját kocsijával autózik lendületesen a televízió felé, amikor észreveszi Nusit, és menet közben randevút kér tőle. Ám közben irányt téveszt autójával, majdnem beleszalad egy másik kocsiba, s hogy az ütközést elkerülje, félrerántja a kormányt. A Dunába zuhan, elmerül a kavargó folyóban. Muhi Klára írta a film kapcsán a Filmvilágban:

Eltűntek a tiszta tekintetű Juditok és Verák, s az évtizedeken át értelmesnek hitt altruista sürgés-forgás valami józanabb reggeli fényben váratlanul önző nyomulásnak látszik. Korin professzorban Herskó egy charmos, kicsit cinikus, nyomulós érett Kádár-kori értelmiségit rajzol meg, aki mindent elvett, kizsarolt magának, amit e lehetőségekben szűkölködő kor adni tudott.

Gábor Miklós az N. N., a halál angyalában Forrás: Herskó interjúkötet

Ma már nyilvánosan is olvasható Herskó János búcsúlevele. Egyebek közt azt írja benne:

Egyszer dönteni kell: mi az, amit tud vállalni az ember, és mi az, amit nem. Mert különben csak növekszik benne az undor. Az undor önmaga és környezete iránt. És ez kicsinyes »ellendrukkerré« változtatja. Így pedig tovább csinálni nem szabad.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!