Herskó János filmrendező, aki "disszidált", miután Kádár János arra kérte: adjon filmszerepet Aczél Györgynek

Meghatározó filmkészítők sorát segítette a pályára, köztük a Mephistóval Oscar-díjat nyert Szabó Istvánt. Önmagát ironikusan az „utolsó sztálinista kultúrpolitikusnak” nevezte, de nem mentalitásra, hanem a hatalom központosítására utalva. Egy időben egyszerre volt vitatott filmrendező, reformpedagógus és a néhány nagyhatalmú „szocialista producer” egyike. Pártfogoltjaiért küzdve – akiket kizárólag tehetségük alapján választott ki – folyamatosan harcban állt azokkal, akik mentalitásuknál fogva voltak végletesen korlátoltak, ugyanakkor a hatalom mániákusai. Herskó János 1970-es, utolsó filmjében Dunába ölte filmbeli énjét, Gábor Miklóst. Ő maga pedig családjával együtt disszidált a Kádár-kori Magyarországról. Negyvennégy évesen, nyelvismeret nélkül azzal számolt: a vasfüggöny túlsó felén legfeljebb taxisofőr lehet. Végül a Svéd Filmművészeti Akadémia rektori pozíciójáig jutott. Tanulságokban bővelkedő élete még ma is szóba kerül olykor hivatása képviselői körében, ám a nagyközönség lassan elfelejti alakját. Sztankay Ádám írása.

Herskó János metodikája

Herskó János elsősorban gondolkodni tanította a hallgatókat.
Már első évben maguk választotta témák alapján készítették munkáikat, amelyeket közösen értékeltek ki.

Mesterük arra ösztönözte őket, hogy saját személyiségüket is beépítsék filmjeikbe, de úgy, hogy az ne a lilaság irányába tartson,

hanem teremtse meg az azonosulás lehetőségét.
Herskó János arra is ügyelt, hogy a tanítványai a filmkészítés minden munkafázisát gyakorlatban is elsajátítsák – az írástól a világításon, fotózáson, vágáson át a hangmunkákig.
Herskó János időskori interjújában mondta el:

Ami a tanítást, mások filmjeivel való törődést illeti, rájöttem, számomra ez a legjobb, leghasznosabb. Egy rendező a tanítványaitól tanulhat a legtöbbet a főiskolán, meg a munkájában is. Ahogyan elemez, segít. Sohasem valamiféle önfeláldozás volt ez részemről, hanem egy életen át tartó, teljes értékű párhuzamos munka.

Amikor Herskó János problémásnak érzett egy szituációt, sosem azon töprengett, abból milyen újabb problémák következhetnek. A hatvanas években részt vett a filmfőiskolák világszövetségének brüsszeli találkozóján, ahol előadásában beszámolt róla: azért is remek dolog a televíziós technika terjedése, mert a videó lehetőséget teremt rá, hogy a filmfőiskolások napi szinten gyakorolják a filmkészítést.
Hazatérve bement a kultuszminisztérium illetékeséhez, beszámolt brüsszeli előadásáról, majd hozzátette:

kínos lenne, ha kiderülne, hogy Magyarországon nincs is tévés technika a filmfőiskolán.

A főelvtárs átirányította Herskót a Nehézipari Központ igazgatójához, Sebes Györgyhöz. Sebes elvtárs megkérdezte:

Megfelelne-e néhány olyan kamera a hozzájuk tartozó technikai apparátussal, amelyeket a lengyel elvtársak koppintottak le az angoloktól, de a nemzetközi botránytól tartva nem mertek munkába állítani?

Herskó azt felelte: pompás lesz a koppintott cucc.

Sebes megeresztett pár telefont, a filmfőiskolán pedig hamarosan berendezték az első tévéstúdiót.
Herskó azt is fontosnak tartotta, hogy végzett növendékei lehetőséget kapjanak első filmjük elkészítésére. 1963-ban azzal a feltétellel vette át a kollégáival alakított filmgyári csoport vezetését: odaveheti végzős növendékeit is.

A csoport idővel Hunnia Filmstúdió néven működött tovább.

Herskó, Aczél és a „hazaáruló”

Herskó Jánost előbb 1961-ben, majd 1964-ben is Balázs Béla-díjjal tüntették ki. Időközben megszületett második lánya, Judit.
1970-ig olyan alkotókat vezetett a pályára, mint a már említett Sándor Pál, valamint Simó Sándor, Grunwalsky Ferenc, Gyarmathy Lívia, Szomjas György, Ember Judit, Halász Mihály, Böszörményi Géza, Dobray György.
Herskónak köszönheti indulását Törőcsik Mari férje, Maár Gyula is.
Maár meggyőzően felvételizett, Aczél György mégis személyesen akarta kirekeszteni a növendékek sorából. Herskóval folytatott telefonbeszélgetésük során azzal érvelt: Kardos György, a Magvető Könyvkiadó igazgatója szerint Maár Gyula hazaáruló. Herskó úgy vélte, hogy Maár és Kardos személyes konfliktusa állhat a dolog hátterében. Megkérdezte Aczélt:

De miért hazaáruló?

Aczél emelt hangon ismételte:

Mert azt mondta róla a Magvető igazgatója, a Kardos, hogy hazaáruló!

Herskó kérdezte:

Jó, de mit követett el?

Aczél már üvöltött:

Azt nem tudom!

Herskó akkor felhívta Kardos Györgyöt:

Jó napot kívánok, Herskó János vagyok, azt mondja Aczél elvtárs, hogy ön szerint Maár Gyula hazaáruló. Mit követett el?

Kardos, mielőtt lecsapta a kagylót, azt kiabálta:

Mert egyszerűen az! Nem mondok semmit, hazaáruló!

Herskó János visszahívta Aczélt:

Aczél elvtárs, nem mondták meg, hogy Maár Gyula miért hazaáruló. Akkor én felveszem.

Nem Maár volt az egyetlen olyan tehetség, aki nem volt kompatibilis a rendszerrel.

Herskó János mások esetében is gyakran megküzdött azért, hogy lehetőséget kaphassanak tehetségük bizonyítására.

Szabó István indulása

Herskó János segítette pályára kerülni a Mephistóval később Oscar-díjat nyert Szabó Istvánt is. Szabó Máriássy Félix osztályába járt, de amikor osztályfőnöke megbetegedett, Herskó lett Szabó Koncert című diplomafilmjének felelős tanára. Herskó már korábbi forgatásokon is felfigyelt Szabó Istvánra, aki hallgatótársaihoz hasonlóan asszisztensként dolgozott a filmgyárban.

Szabó sosem lógott, a forgatási szünetekben a világosítókkal, technikusokkal beszélgetett.

Szabó István, diplomája megszerzése után, Herskó János noszogatására írta meg filmötleteit. Majd a Herskó János vezette stúdióban forgathatta le a Te című kisfilmet, az Álmodozások korá-t, az Apá-t és a Szerelmesfilm-et.
Herskó János Szabó István kapcsán is a kor követelményeihez igazodva szolgáltatott „teljes szervizt” az általa támogatott alkotónak. Az Álmodozások korá-nak egyik epizódjában a főszerepeket játszó Béres Ilona és Bálint András a hóesésben sétálnak, miközben Béres karaktere azt mondogatja: „Elemista kommunista, kommunista elemista.” Rázós szöveg akkoriban.

Szabó István, kezében a diszpós könyvvel Forrás: Herskó interjúkötet

Herskó tudta, a film átvételénél ott lesznek a KISZ képviselői is, akik a látszólagos nyitottságukkal előrébb járnak az „őskommunistáknál”. Azoknál, akiknek helyébe készülnek.

Herskó úgy kombinált: a KISZ képviselőinek – úgyis, mint „reformereknek” – nem lesz gondjuk a mondókával. Ám arra is számított: Aczél ijedtében simán betiltaná a filmet. Ezért váratlanul becsöngetett Aczélhoz, ahol kifejtette az éppen Operába készülő, ingben-glóriában ajtót nyitó pártkorifeusnak: nincs miért betojnia, nincs semmi felelőssége az Álmodozások korának bemutatása kapcsán, bárki bármit számon akarna kérni tőle, hivatkozzon csak a KISZ véleményére.

(Aczél egyébként olykor „grófomnak” szólította Herskót, aki Aczélt erre rendre „hercegezte”. A „király” – Kádár volt.)

Herskó János jól sakkozott: a KISZ képviselői szerint az Álmodozások korát simán be lehetett mutatni,

Szabó István pedig esélyt kapott rá, hogy bekerüljön a fajsúlyos filmrendezők közé.

(Sokan voltak, főként idősebb filmkészítők, akik felháborodtak, és sima szakmai féltékenységből is ellene voltak annak, hogy a huszonöt éves Szabó István filmhez jusson.)

Két emelet boldogság, kétmillió-háromszázezer néző

Herskó János tanári és stúdióvezető feladatai mellett idővel komoly tisztséget töltött be a Filmművészek Szövetségében. Vezetője volt az amatőr filmes szervezetnek is, annak legjobbjait is istápolva.
Mindemellett maradt ideje, kedve is a filmkészítésre is.

Harmadik filmje, a Két emelet boldogság egyben a minőségi szappanoperák őse.

Története szerint öt fiatal pár beköltözik egy XIII. kerületi új építésű társasházba, ahol aztán „összegabalyodik” az életük.
1960-ban írta Gyertyán Ervin a filmről a Filmvilágban:

Herskó János meglepő biztonsággal használja fel mindazokat a módszereket, amelyek a filmvígjáték történelme során felhalmozódtak. Az örökké éhes Birkás doktor (Kalló Flórián) tésztadagasztási jelenete, ismerkedése a főzéssel például a klasszikus amerikai vígjáték hagyományaira emlékeztet – akár egy Stan és Pan-filmben is előfordulhatott volna. Albertné (Krencsey Mariann) ízlésesen pikáns közjátéka a francia vígjátékok gunyoros szellemességét idézi, a bátor képi asszociációk, amelyekkel a különböző történetszálakat összekapcsolja, a klasszikus szovjet film hagyományainak vígjátéki felhasználásáról tanúskodnak. De leginkább az olasz neorealista filmvígjátékok mikrodramatikájából és mesevezetéséből tanult, anélkül, hogy epigonná vált volna. Herskó módszereket alkalmaz, fejleszt tovább ebben a filmjében – és nem sémákat vesz át.

Aczél György és párttársai mégsem tudtak nevetni az olyan poénokon, amelyek arra voltak kihegyezve, miként kapnak protekcióval húst a kommunisták, vagy miként húzzák át a kéményen a vízvezetéket az ipari tanulók.

Két emelet boldogság (1960) - egy ősszappanopera Forrás: Herskó interjúkötet

Valamiképpen mégis rábólintottak, majd azt gondolták: mégis visszahívják a filmet a mozikból. Utóbbi tervről Herskó pályatársa, Szinetár Miklós értesült elsőként, aki felhívta Aczélt: nem lenne jó döntés, mert a filmet „nagyon nézik”. A Két emelet boldogság így a mozikban maradt.

Végül kétmillió-háromszázezer nézővel zárt, mielőtt kikopott volna a műsorból.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!