Skócia
21:002024. június 23.
Magyarország
Svájc
21:002024. június 23.
Németország

Egy hónap múlva kiderül a 2019-es Sziget egyik nagy neve

Sziget fesztivál 2018.08.12 vasárnap, 5. nap
Vágólapra másolva!
Soha nem volt még ilyen nagy az érdeklődés a Sziget iránt, három telt házas napja volt a fesztiválnak, amin összesen 565.000 látogatást regisztráltak a hét nap alatt. Sokáig úgy tűnt, hogy az utolsó nap is megtelik, de az eső egy kicsit beleszólt. A szervezők már a jövő évet tervezik, a főszervező tájékoztatása szerint az első nagy név már körülbelül egy hónap múlva ismert lehet.
Vágólapra másolva!

Látogatócsúcsot döntött a Sziget, soha nem volt még ilyen nagy érdeklődés. Három nap is telt ház volt, és összesen 565.000 látogató volt a hét nap alatt. „2016-ban 496 ezer látogatót jelentettünk be csúcsként, de akkor még volt mínusz egyedik és nulladik nap, melyek nem számítottak teljes napoknak, ezért csak 6 nappal számítottuk a látogatói számot” – mondta Kádár Tamás, a Sziget főszervezője.

Sziget fesztivál hétfőn Fotó: Rockstar Photographers

„Mostantól azonban hétnapos a program, ezért a teljes hetet számoljuk, így lehet, hogy

az egy hét alatt.” Kádár Tamás korábban azt is elmondta, hogy egy hároméves növekedési stratégiát dolgoztak ki, melynek első lépéseként a 2018-as Nagyszínpad sztárfellépőire majdnem 1 milliárd forinttal többet költöttek idén, mint a korábbi évben, jövőre pedig ezt még egy félmilliárddal megfejelik, és már olyan nevek vannak kilátásban, akik

biztosan sok látogatót hoznak a Szigetre, közülük az elsőre hamarosan fény is derül.

Kádár Tamás egy korábbi sajtótájékoztatón Fotó: Hirling Bálint - Origo

Azért az idei Sziget sem szűkölködött sztárfellépőkből, mint ahogy egyéb más műfajban is a legjobbakat hozta a fesztivál, ami ismét kicsalogatta a Budapesten forgató hollywoodi sztárokat, például itt volt maga Borat, azaz Sacha Noam Baron Cohen, brit komikus színész, aki feleségével, Isla Fisherrel érkezett Budapestre, és úgy érezte, nem hagyhatja ki a Szigetet.

De akik felléptek, ők is jól érezték magukat:

MØ például itt ünnepelte a születésnapját, Lianne La Havas a pasiját is elhozta, a War on Drugs ledöbbent, hogy milyen szuper a backstage vendéglátása, Kygo és Shawn Mendes a koncertjük után pedig úgy érezték, hogy szakmát kell váltaniuk, és

a backstage-ben beálltak bartendernek, koktélokat keverve és sört csapolva a helyi közönségnek.

Shawn Mendes koncertje a Szigeten Fotó: Rockstar Photographers

Mumford & Sons a koncertjük után megosztottak az Instagramon egy posztot: „Felébredve az elmúlt éjszakából – olyan volt, mint egy álom. Köszönjük @szigetofficial és köszönjük mindenkinek, akik megosztották velünk ezeket a pillanatokat. Szeretjük, amit csinálunk, és nagyon hálásak vagyunk”. Shawn Mendes ezt posztolta: „Ma este csordultig telt a szívem. Köszönöm Sziget!” Dua Lipa pedig így írt: „Az első nagyfesztiválos headline show-m. Micsoda álom!”

Korábban megírtuk, hogy megérkezett a Sziget kezdete óta számolt 9 milliomodik látogató is. Egy svájci diáklány, aki először jött a fesztiválra, amiről elmondása szerint nagyon

sok jót hallott már, az utolsó napon érkezett, az Arctic Monkeys koncertjére.

Jól vizsgázott a Love Revolution Green Planet, azaz a környezettudatos akciója. „Idén megdupláztuk az újrahasznosítható hulladék mennyiséget. Nagyjából 500.000 darabbal kevesebb szívószál fogyott, ezzel a felére esett vissza a mennyiség. A re-pohár bevezetése pedig azt eredményezte, hogy

gyakorlatilag nem volt pohárhulladék a Szigeten,

és valóban másfél millió eldobható pohártól tudtuk mentesíteni a környezetet. Így környezetvédelmi szempontból ez minden idők legsikeresebb Sziget Fesztiválja volt” – mondták a szervezők.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről