Tarkovszkijt idéző intim kamaradarab a MITEM-en

Nemzeti Színház
MITEM
Vágólapra másolva!
A Stockholmi Királyi Színház Egy nyári éj Svédországban című előadása olyan volt, mint amikor az eső elől a fedél alá húzódó emberek között egy rendkívül bensőséges beszélgetés alakul ki. A párhuzamot erősíti, hogy Eirik Stubø rendezését is áthatotta egy nem sürgető, nem feszült, inkább meditatív várakozás. A norvég rendező a svéd Dramaten igazgatójaként alighanem érzékeny a különböző kultúrák találkozására. Az Egy nyári éj Svédországban éppen erről szól: a pályája végén járó orosz filmrendező, Andrej Tarkovszkij elhatározza, hogy egy olasz produkció, a Nosztalgia után a kortárs klasszikus, Ingmar Bergman stábjával és az ő kedvenc forgatási helyszínén, a svédországi Gotlandon forgat egy filmet. A forgatás – többek között Bergman magyar származású asszisztense, Faragó Katinka közreműködésével – el is kezdődik, de a skandináv stábnak kisvártatva rá kell döbbennie, hogy nem találják a hangot a kifürkészhetetlen rendezővel – írja a Nemzeti Színház a honlapján. Az alábbiakban olvasható a teljes beszámoló.
Vágólapra másolva!

E valóban megtörtént eset Tarkovszkij utolsó filmje, az Áldozathozatal forgatásán játszódik, és a svéd színdarab a film egyik főszereplője, Erland Josephson elbeszéléseire épül. A hét éve meghalt Josephsont sem kell bemutatni a magyar közönségnek, ő alakította a Jelenetek egy házasságból című Bergman-filmben a férjet, aki mindig gyötrő nagymonológokba bonyolódik bele – a nézők legnagyobb örömére. Fanyar humorú visszaemlékezését a rendező és dramaturgja, Ölveczky Cecília dolgozta át színpadi szöveggé úgy, hogy az előadás gyengéd humorral, könnyednek ható játékkal közelítsen a titánok – Bergman stábja és Tarkovszkij – találkozásának legizgalmasabb mozzanatára. Ez pedig nem más, mint

a döntően ateista, racionális svédek és a vallásos orosz mester világnézeti ütközése,

vagy talán pontosabb, ha úgy fogalmazunk: e két világnézet a derengő svéd nyári éjben (valóban) meglátja egymást. Humorral, tanácstalansággal, szembesülésekkel – szerelemmel. A darab egyik svéd sztárja – Lena Endre a valóságban is kiemelkedő színésznő – egyszerűen megittasul az orosz rendező kisugárzásától, szelíd, de talányos „instrukcióitól”. Olyan gyönyörű monológban oldja fel mindannyiuk félelmeit és bizonytalanságát, ami az addig könnyedre hangolt történetben nagy mélységeket nyit. Ez a színészi teljesítmény persze nem váratlanul mutatkozott meg. Lena Endre nemcsak a Dramaten, de a svéd színház- és filmművészet egyik fontos alakja, akit ráadásul a nemzetközi közönség is ismerhet. Színházban és filmben dolgozott együtt olyan rendezőkkel, mint Ingmar Bergman (Dúl-fúl és elnémul), Kenneth Branagh (Wallander), Bille August (Jeruzsálem), de szerepelt Paul Thomas Anderson The Master című mozijában, vagy a világsikert arató Millenium-trilógiában is.

Forrás: Nemzeti Színház / Eöri Szabó Zsolt

Az előadás rendezője, a norvég Eirik Stubø nem először jár Magyarországon. Éppen magyar munkatársa, Ölveczky Cecília biztatására látogatott a Katona József Színházba ifjú rendezőként, majd 2011-ben mutatta be az oslói Nemzeti Színház társulatával Jon Fosse Valaki majd jönni fog című darabját, tavaly pedig a MITEM-en szerepelt, amikor is ugyancsak a norvég társulattal Eugene O'Neill Amerikai Elektrá-ját játszották. S ezzel a magyar vonatkozások sorának még nincs vége: ahogy a közönségtalálkozó végén Vidnyánszky Attila elárulta, Eirik Stubø hamarosan

visszatér a pesti Nemzetibe,

ugyanis a következő évad egyik premierjét is ő jegyzi majd. Az Egy nyári éj Svédországban című MITEM-előadással sikert arató Eirik Stubø Médeiá-t rendez a 2019/20-as évadban.

A svéd előadás után sokan még pihentek egy keveset, hogy aztán, kisvártatva elfoglalják helyeiket a nagyterem arénaszerűen kialakított játékterében. A VI. MITEM ugyanis Madách Imre emberiségkölteményének Vidnyánszky Attila-féle rendezésével ért véget. A több mint három és fél órás előadás után Verebes Ernő dramaturg faggatta Madáchhoz fűződő viszonyáról a rendezőt és a színészeket. Vidnyánszky elmondta, hogy pályafutása során ötödik alkalommal rendezi meg Az ember tragédiájá-t. Az idő múlásával természetesen változik benne Madách művének megközelítési módja. Éva szerepe például egyre hangsúlyosabbá válik számára. Ahogy a rendező, úgy a szerepet játszó Ács Eszter cáfolta azt a népszerű irodalmi vélekedést, miszerint Madách elnagyolta Éva karakterét. Ahogy a színésznő a közönségtalálkozón elmondta, Az ember tragédiája minden női szerepet felajánl az Évát megformáló színésznek: az ártatlan nőtől a csalfa asszonyon át az igazság hordozójának alakjáig. Ezért szinte

példátlan feladat Éva szerepének megformálása.

A kihívás nagyságát hangsúlyozta Vidnyánszky Attila is, aki szerint az előadásban szereplő kaposvári színihallgatók ennél összetettebb színpadi feladatot nem fognak kapni egész pályafutásuk során.

Vidnyánszky rendezése ugyanis nemcsak hosszával teszi próbára a színészeket, hanem különleges szcenikai megoldásaival is. Az arénaszerű színpad miatt gyakorlatilag nincs takarás az előadásban, vagyis a színészek szinte mindig ki vannak téve a nézői tekinteteknek. Emellett olyan koreográfiát mutatnak be a színészek (a mozgásrend Bozsik Yvette munkáját dicséri, a táncművész kaposvári egyetemi osztálya játszik az előadásban), ami nem egyszerűen bonyolult, hanem rendkívüli pontosságot igényel. A Nemzeti Színház híres szinte mindenre képes színpadtechnikájáról, amelynek tudásáról Az ember tragédiája nézői meg is bizonyosodhatnak. Nem öncélú játékról van szó. Vidnyánszky Attila elárulta: mivel a nézők körbeülik a játékteret, így a szereplők csak egyetlen irányba menekülhetnek az előadás, vagyis a madáchi történelemszemlélet sodrásából: fölfelé. A színpadi süllyedő a párizsi színben éri el mélypontját, és akkor emelkedik ki a színpad egy-egy része, amikor ez az emelkedés dramaturgiailag indokolt. A késő estébe nyúló közönségtalálkozó egyik legszebb megnyilvánulása Szalma Tamás színművészé volt, aki vendégművészként vesz részt a nemzeti Tragédiájá-ban. Szerinte

a nagy írók munkái megerősítik az irodalmi anyaggal küzdő színészeket,

és azt látja a fiatalabb kollégáin – Lucifert például több, húszas éveiben járó színművész játssza Vidnyánszky rendezésében –, hogy beleerősödnek ebbe az előadásba. „Madáchtól megerősödve nőnek fel a szemünk láttára, ezt végignézni: ennél nagyobb öröm kevés lehet a színjátszásban” – mondta Szalma Tamás.

A közönségtalálkozó végén Vidnyánszky Attila megköszönte a nézőknek, hogy a VI. MITEM ideje alatt figyelemmel kísérték nemcsak az előadásokat, hanem a közönségtalálkozókat és a szakmai rendezvényeket is. Számokban: az idén 4 helyszínen 13 ország 23 produkcióját láthatták a nézők április 11. és május 5. között, összesen több mint 10 ezer néző volt kíváncsi a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó előadásaira. A Nemzeti Színház vezérigazgatója megköszönte munkatársainak a fesztivál sikeres lebonyolításáért végzett erőfeszítéseiket, majd a vasárnap este és a közel egy hónapos MITEM zárásaképpen elmondta:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!