Tudathasadásos állapot délelőtt egérnek lenni, este meg macskának

A Kossuth-díjas színésznő világhírűvé lett évfolyamtársak társaságában végezte a konzervatórium zongora szakát – az ének tanszak mellett –, majd bekerült a Színház- és Filmművészeti Főiskola prózai színész szakára. Már főiskolás korában megismerte az ország Keleti Márton Csínom Palkó című mozifilmjének női főszerepében, majd színvonalas televíziós játékokban alakította sorra a klasszikus és kortárs hősnőket – miközben pályakezdő éveinek színházi jelenléte saját megítélése szerint is lehetett volna fajsúlyosabb. Aztán a Macskák című musical 1983-as Madách Színházi bemutatója után - mely produkció előadásain nyolcszázszor bújt bele a Mindlevery nevű macska bőrébe - egyre több musicalben kapott főszerepet. Pályafutásában mára a pódium műfaj a meghatározó, ahogy közel állnak hozzá a Turay Ida Színház prózai előadásaiban megformált karakterek is. Magánéletében több mint negyvennégy éve hű társa a legendás Kex együttes egykori dobosa, a képzőművész, dokumentumfilm-rendező Kisfaludy András. Két leányuk egyike ugyancsak a színészi pályát választotta. Hűvösvölgyi Ildikó Origónak adott interjújában egyebek közt arról is beszél: tapasztalata szerint az ember életében sosem véletlenül történnek a dolgok, de az is dőreség, ha bárki a puszta tehetségével magyarázza a jó sorát.

Két leányuk időközben felnőtt. A fiatalabb Zsófi szintén színész. Mennyire tudott anyjuk lenni?

Szerintük tudtam. Tény, hogy szabadidőmben száz százalékig azon igyekeztem, hogy jó anyjuk legyek. Otthon sosem voltam színésznő. Az viszont biztos, hogy András fantasztikus apa volt, akinek sosem okoztak gondot a szülői feladatok. A lányainkra persze hatással volt mindkettőnk hivatása. Nóri az idősebb, aki végigkísérte musical pályafutásomat, fújta az összes darab slágerét, s még a Kölyökidő című televíziós műsorban is szerepelt - végül magyar-kommunikáció szakra ment, majd elvégzett egy televíziós szakot is. Apja lánya, azt szereti igazán, ha kérdezheti az embereket. A Tv2-től ment szülési szabadságra, ő az édesanyja Bencének, a lassan három éves unokámnak. Nóra annyira mintaszerű édesanya, amilyen a férjem volt apának. Zsófi lányom nyolc évvel fiatalabb a nővérénél, ő nem látta zenés színésznői fénykoromat és annak hátulütőit – az állandó en garde-t - sem tapasztalta meg. Három évig tanítványom volt a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskolában. Ugyanakkor párhuzamosan végezte a Budapesti Gazdasági Főiskola kereskedelem és marketing szakát illetve a Bartók Béla Konzervatórium magánének szakát is. Ma már sikeres musical színésznő, „folytatásom" a Macskákban és az István, a királyban. Nagyon büszke vagyok rá.

Pályájához visszatérve: sokan vannak, aki felróják a Madách Színház direktorának, Szirtes Tamásnak, hogy a zenés műfaj felé fordította a teátrumot. Ön azonban jól jött ki a változásból.

A hűség jutalma. Ha a hetvenes évek közepén, amikor némileg mellőzve voltam, becsapom magam mögött az ajtót, sosem jutok el oda, ahová a zenés műfajban elértem. Másfelől: bosszantó, hogy nem kaptam akkoriban nagyobb szerepeket, mert ha kapok, akkor előbb is elmélyedhettem volna a szakma prózai részében, nem csak azt követően, hogy már rám sütötték a zenés színésznő bélyegét. Akinek, ugye, nincs keresnivalója az úgynevezett művészszínházakban.

Sikere mellett bélyegnek is érzi a zenés működés hozadékát?

Olykor igen, mert sokan bele sem gondolnak, hogy milyen nehéz zenés színésznőnek lenni. Volt, hogy délelőtt a Pösze Egeret játszottam a Játékszínben az Ágacskában, délután és este meg a Macskákban adtam Mindleveryt. Komoly fizikum, állóképesség kellett ehhez. Nem beszélve arról a tudathasadásos helyzetről, hogy délelőtt egeret, este meg macskát alakít az ember.

Bélyeg ide vagy oda: derűvel elemzi a múltat. 1995-ben, nyolcszáz előadás után adta át Mindlevery szerepét egyik kolléganőjének, s bár még ma is látható – egyebek között - a Mary Poppins, a Billy Eliott, A muzsika hangja és más zenés darabok egy-egy szerepében -, a kilencvenes évek közepétől új irányokba indult. Tíz évig vezette a Bartók Rádión a már említett Muzsikáló Délután című műsort, a Madách Színház Tolnay Szalonjában huszonnégy muzsikusportrét szerkesztett és vezetett, vendége volt mások mellett Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Tokody Ilona, Gregor József. Most a Táncművészeti Egyetemen tanít színjátszást, korábban a Shakespeare Akadémia, illetve a Madách Musical Tánc- és Zeneművészeti Iskola hallgatóival osztotta meg a tudását. Ami pedig a prózai műfajban való elmélyedését illeti, az az elmúlt tíz évben vált gyakorlattá. Fő színtere a Turay Ida Színház, valamint a pódium műfaj. Mindez tudatos szakmai elhatározás volt?

Tudomásul kellett venni, hogy a zenés műfajban akkor érdemes lelépni a színről – vagy elfogadni a korunknak megfelelő, így ritkásabb feladatokat -, amikor még mi dönthetünk a távozásról. Zenés korszakom elcsendesülésekor a pódium műfajban találtam magamra, amelybe még Mikes Lilla előadóestjei kapcsán kóstoltam bele, amikor vendégfellépőnek hívott. Az első pódiumestem Cseke Péterrel és Rátonyi Robival több mint száz előadást élt meg, az volt a címe, hogy Kétszemélyes bolondságok. Aztán rákaptam a versekre. De az is hozzátartozik a dolog eredettörténetéhez, hogy a Zsebtévé egykori versmondó lányaként rengeteg költeményt tudtam, s maguk a művek is ösztönöztek a másféle pódiumon való megszólaltatásukra. Az első önálló pódiumestem 2002-ben volt, Csendes csodák címmel, Reményik Sándor verseiből állítottam össze.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Istenkereső versei miatt?

Valamint a műveiben rendre visszatérő töprenkedések okán: miért gonosz az ember, miért nem tudunk igazán szeretni, miért nem tudunk békében meglenni egymás mellett? A Kaleidoszkóp című összeállításban több magyar költő művét is előadom, Az éjszaka csodáiban pedig Weöres Sándor alkotásait szólaltatom meg. Estjeimmel még templomokba is elhívnak, de léptem már fel egy család kérésére az otthonukban. Ahogy rendszeresen lehetőséget kapok estjeimmel a Bánffy György emlékére életre hívott Bánffy Szalontól is, a szalonnak otthont adó, csodálatos Duna Palotában.

A Turay Ida Színházzal miként találtak egymásra?

A tanítás és a pódium korszak elején bejött az öltözőmbe egy szép, szőke hölgy, aki azt mondta: „Darvasi Ilona vagyok, szeretnék egy színházat alapítani, és mert tudom, hogy mostanában nincs olyan sok feladatod, örülnék, ha hozzánk tartoznál." Ez tizenhat éve volt. Olyan kollégákkal dolgozhatok együtt – például Szacsvay Lászóval, Mikó Istvánnal, Pápai Erikával, Tóth Judittal -, akikkel a Madáchban sosem kerülök egy színpadra. A Turay Színházban kezdtem igazán prózai szerepeket játszani, igen széles palettáról: egyebek közt voltam bíróné a Sári bíróban, Schneiderné a Hyppolitban, sőt még Gobbi Hildát is megformáltam A csillagok között című előadásban. Úgy érzem, hogy itt értem igazán jó színésznővé.

Újabb kihívás?

Most éppen Blaha Lujza naplójából készítek monodrámát. Van a sorsunkban átfedés. Ő a maga korának volt a zenés színésznője. Ifjabban kinn maradhatott volna Bécsben, ahogy nekem arra lett volna lehetőségem, hogy Berlinben kezdjek karrierbe. Maradt itthon, én sem mentem el.

Ön mikor kapott lehetőséget külhoni pályafutásra?

Negyedéves színészhallgató voltam, amikor Kodály Zoltán özvegyének, Péczely Saroltának berlini tanára, Dagmar Freiwald-Lange professzorasszony kurzust tartott a budapesti Zeneakadémián. Kíváncsiságból részt vettem az egyik gyakorlatán, ahol úgy éreztem: amit mond, amit előénekeltet az akadémistákkal, azt én is tudom. Megkértem az akkor megismert Sárikát: segítsen abban, hogy engem is meghallgasson professzorasszony. Kodály köröndi otthonában került sor a dologra, Sárika kísért Kodály Zoltán zongoráján. Mozartot énekeltem, majd Freiwald-Lange azt mondta: istenáldotta, szép, fényes, Mozart-szubrett hang vagyok. Hozzátette: nem lenne szabad sokat beszélnem, mert az árt. Javasolta, hagyjam abba a színész szakot, menjek ki hozzá tanulni. Ígérte: szinte biztos, hogy nemzetközi pályát fogok befutni.

Nem úgy lett. Miért?

Mert szívem szerint nem Mozart-szubrett, hanem magyar színésznő akartam lenni.