Koós János családja vasárnap jelentette be, hogy a 81 éves táncdalénekes rövid betegség után meghalt. Azt egyelőre nem tudni, mi volt a betegség, de Koós János jó néhány barátja nyilatkozta a halálhír óta, hogy az énekes az utóbbi időkben gyengélkedett.
Az egyik barát azt mondta a Blikknek: „néhány hete már mondogatta, hogy kórházba kell mennie, műteni fogják, és nagyon vészjósló volt, ahogy az operációról beszélt.
Aggódott, hogy már nem épül fel, onnan már nem jön vissza.
Szomorú volt ezeket hallani tőle. Nem adta fel a harcot, imádott élni, a családja, az unokája, a közönség szeretete éltette, de mintha elfogadta volna a sorsát, hogy számára hamarosan véget ér a dal.” Csongrádi Kata például február 9-én találkozott utoljára Koós Jánossal, amikor a telt házas S. Nagy István-emlékkoncerten lépett fel. Az énekesnő azt mondta a lapnak, hogy „bár nagy fájdalmai voltak,
olyan lelkesedéssel és örömmel próbált, hogy az hihetetlen volt.
Alig tudta fogni a mikrofont, viszont, amikor színpadra állt, ebből már semmi sem látszott, sőt, picit táncolt is.”
Pécsi Ildikó azt mondta, „ő volt a meglepetés sztárvendégem a férjem 75. születésnapján. Bár tudtuk, hogy már mindannyian kicsit betegecskék vagyunk, olyan jól szórakoztunk. Csodás dolog, hogy elmondhatom: a barátunk volt.”
Zalatnay Sarolta pedig azt mondta, „amikor felment, mintha kicserélték volna. Ott semmi nem látszott rajta. Igaz, olyan volt, hogy amikor kint álltunk a közönség előtt, akkor odasúgta, hogy most „mivel is kezdek. Folyton hülyült, de visszagondolva már nem vagyok benne biztos, hogy ez az az utolsó időkben is így volt.”