Már elérhető a VOLT négy színpadának teljes programja

Volt2016 volt fesztivál sopron
Vágólapra másolva!
Körülbelül 100 magyar és számos külföldi világsztár, köztük a Slipknot, a Black Eyed Peas, Slash vagy a Parov Stelar is fellép idén Sopronban. A szervezők most négy zenei színpad teljes programbontását tették elérhetővé.
Vágólapra másolva!

A szervezők elérhetővé tették az idei VOLT Fesztivál négy zenei színpadának teljes programbontását. A Telekom Nagyszínpadon lépnek fel a legnagyobb külföldi és hazai sztárok, de

itt ünnepli 30 éves születésnapját a Tankcsapda,

és itt láthatja a közönség a Halott Pénz 15. jubileumi show-ját is. A Petőfi Rádió Nagyszínpadon kaptak helyet a magyar formációk mellett a külföldi DJ-k: zenekarával érkezik Jan Blomqvist, de jön Martin Solveig, Lost Frequencies, a Bladerunnaz hozza el Friction-t és a The Prototypes-t, de itt lesz látható LP és az Ugly Kid Joe is.

A Magenta 1 Színpadon lépnek fel az idei Nagy-Szín-Pad! versenyzői és további magyar kedvencek, az utolsó napon pedig Kruder & Dorfmeister és a Kollektiv Turmstrasse zárja majd a programot. A Sopron Színpad is koradélutántól reggelig várja majd a fesztiválozókat, itt lép majd fel a Nouvelle Vague, a !DelaDap, zárásként pedig minden hajnalban DJ Jokó pörgeti a lemezeket. A fesztivál hivatalos oldalán elérhető a négy színpad részletes programbontása. Kedvezményes jegyeket még április 12-ig lehet venni.