A színészzseni, akit bikacsökkel és fenőszíjjal vertek és állandóan éheztettek

Budapest, 1930-as évek Csortos Gyula színművész. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció

Csortos Gyulát Kosztolányi Dezső szerint az Isten is művésznek, közelebbről komédiásnak teremtette, civilben a gőgösségig mogorva színész egyben nőfaló is volt. Kétszer nősült, és nagy számú szeretője is volt. Ifjan egy jegyzőnél gyakornokoskodva döntött a színi pálya mellett a jegyző elcsábított feleségének biztatására. Gyermekkora lényegében egy rémálomban telt, ami meghatározta a pályája alakulását is. Szinte minden elvállalt, bevételeit lakomákra, borravalóra és nőkre költötte. Mindemellett Csortos Gyula az általa alakított karakterek minden részletét aprólékos gonddal dolgozta ki, ügyelt a szavak árnyalataira is, szemének pupillatágulását is tükörben ellenőrizte a felkészülés idején. Élete utolsó szakaszában betegség kínozta, elmagányosodva teltek a napjai. A háború után kerekesszékbe kényszerült, de utolsó erejével kikerült belőle, hogy színpadra álljon egy Csehov-darabban, a Nemzeti Színház előadásában, s még elénekeljen néhányszor egy kuplét egy éjszakai mulatóban. A Csortos Gyuláról szóló elemzések egyike úgy fogalmaz: Csortos Gyula csak a magafajta, titáni alkatokhoz kötődhetett volna, de őket a riválisainak tartotta.

Méretre igazított szerepek

Csortos Gyula 1927-ben a Magyar Színházban játssza el Alfred Neumann Oroszország című színművében Pál cárt. Egy zsarnok figuráját, akit végül megölnek. Illés Endre írja a bemutató után:

Ezt a Pál cárt mesterkedve is el lehetett volna játszani, kitűnő részletmegfigyelésekből megrajzolni egy kóresetet. Sokféleképpen lehetett volna megformálni. Csortos egyetlen tömbből faragta ki – azon a Magyar Színház-beli estén Michelangelóra kellett gondolni, az ő fogolytorzói ilyen lenyűgözők. Igen, ez a zsarnok cár is fogoly volt, indulatai és magánya óriási kőtömbjébe zárva. Itt mutatta meg Csortos tehetségének lényegét: a társtalanság érzését, a sebzett vadként felhördülő indulatot, az ösztönére bízott ember lavinatúráját.

Csortos Gyula még abban az évben átmegy a Hevesi Sándor igazgatta Nemzeti Színházhoz. Negyvennégy éves, ahogy Galsai Pongrác írja a színészről:

Túltáplált öntudatához hozzáhízott, mázsán fölüli testsúllyal.

Szerepei közt klasszikus, félklasszikus, modern színpadi hősök.
1927-ben Don Cezar de Bazant játssza; 1928-ban Hjalmart A vadkacsában, Robert Smith-Yankot A szőrös majomban, Vackort a Szentivánéji álomban, Shylockot A velencei kalmárban, 1929-ben Falstaffot a Windsori víg nőkben, 1930-ban Volponét.
Galsai szerint Csortos

nem felnőni akar a szerepeihez, hanem magához idomítja őket, nagyságukat a saját méreteihez igazítja. Úgy, hogy azért néhány centiméterrel magasabb legyen náluk. Gyakran avatkozik be a szerzők által előírt személyiségükbe, elrendelt sorsukba. Valamit kiold, fellazít, vagy összevon bennük. Hol úgy, hogy ördögi maszkot fest, s úgy a hősnek diabolikus jelentést ad. Máskor a görnyedt karakter előkelőre feszíti. Vagy túlméretezi azok egy-egy, számára „kifizetődőbb" tulajdonságát.

Sajátos szerepértelmezései rendszerint rendkívüli sikert hoznak, csak nagy ritkán váltanak ki értetlenséget.

Budapest, 1945. május. Makay Margit és Csortos Gyula színészek Csehov Medve című egyfelvonásos darabjának egyik jelenetében a Nemzeti Színház Andrássy úti Kamaraszínházában Forrás: MTI/MAFIRT

Műhelytitkok

A vadkacsában Hajlmar megtudja, hogy leánya nem tőle származik. Az alapmű szerint akkor öngyilkosságba hajszolja a hozzá mind jobban ragaszkodó leányt.

Csortos azonban együtt érez Hajlmarral, nem vádolja embertelenséggel.

Korabeli elemzések szerint úgy játssza el a szerepet, hogy a néző azt érzi: a férfi leginkább magával akar végezni a lesújtó hír hallatán,

képletesen ki is veti magát az ablakon, de pont a lányra zuhan,

s miután hatalmas súlyával agyonzúzza, maga összetört tagokkal tápászkodik fel, s úgy próbál tovább élni.
A szőrös majom társadalom alatt élő, tengerhajón szolgáló kazánfűtője másféle értelmezésre ösztönzi a színészt.

Neandervölgyi őslényt, majommozgású, vakogó ösztönembert formál belőle.

Mikor a tengerjáró gőzhajó egy előkelő utasa szőrös majomnak nevezi, kirobban belőle minden düh, lázadást akar szítani, de tehetetlenségében, tudatlanságában végül a saját gerincét roppantja meg. Ennek az alakításának kapcsán írja Kosztolányi Dezső:

Itt se stilizál, noha a szöveg és a környezet erősen stilizált. Aki az elméletet tekinti, az ezt esetleg kifogásolhatná. De nincs rá ideje. Mihelyt a színész kilép a színpadra a neandervölgyi ember maszkjában, melyet másfél óráig készít, döbbenten figyelünk rá. Taglejtése lenyűgöző. Egy-egy felhördülésére, elbődülésére a hideg lúdbőrözik végig rajtunk. A szöveget hiánytalan sugallatossággal lelkesíti át. Kudarcot vall minden okoskodás. Amit játszik, a fegyházban való dühöngése, ami csak látszik, a gorillával való borzasztó testvérülése, az van. Az Isten kanárit, nyulat, oroszlánt teremt. S nyilván nekünk, embereknek is egy-egy szerepet szán, amikor a világra születünk. Csortost az Isten is komédiásnak teremtette, nagy színésznek.

Csortos legmerészebb „színészi"rendbontása A velencei kalmár Schylockja.

Eleganciával, tartással ruházza fel az uzsorás figuráját.

Recenzensek nem értik, maga nem ad rá magyarázatot.

Majd emberinek játssza a kéjsóvár, vastag hájú, kapzsi Volpónét is.

Sietni kell, mert éhes

Csortos Gyula mindemellett marad nyughatatlan, csillagászati előlegeket követelő, közeli éhhalálát vizionáló, rendezőit szapuló, kollégáknak irritálóan ironikus megjegyzéseket odabökő enfant terrible. Rettenetes gyermek, hiába is korosodik. Rendre kiveszekszi magát a Nemzeti Színházból, másutt is fellép, majd vendégként tér vissza a Nemzetibe.
1931-ben a Hyppolit, a lakáj forgatása miatt függeszti fel jelenlétét teátrumában, s lesz Kabos Gyula társaként az egyik legnagyobb magyar filmklasszikus emblematikus címszereplője.
1932-ben a Vígszínházban alakítja Matthias Clausen szerepét Gerhard Hauptmann Naplemente előtt című színművében.
Kárpáthy Aurél írja a Pesti Naplóban:

A vígszínházi együttes játékából egyetlen alakítás emelkedik a költő emberábrázoló művészetével egy rangra: Csortos Gyuláé.

Gyárfás Miklós úgy fogalmaz:

Csortos, aki mint színész annyira szeretett különcködni, s nem egyszer szinte vidékies pózokkal játszotta meg a nagy elkülönülőt, Hauptmann drámájában olyan feladathoz jutott, amely megkövetelte tőle a külsőségek elhagyását. Clausenben megszabadult a nappali színészettől s a bohóckodási vágyától. Megtörtént a csoda, elfogta a tisztelet a remekmű iránt. Mintha önnönmagát újjágyúrta volna e szerep számára.

Más recenzensek is megírják: Csortos a Hauptmann-drámában egyszer sem kockáztatja meg az ismert színpadi mókát. Mezei Mária, aki a pécsi vendégfellépésen játszotta Inent, Csortos partnerét a műben, interjúban említi meg, hogy a híres haldoklási jelenetben a színész azt sziszegte felé:

Siessen, siessen, mert éhes vagyok!

Mezei Mária megengedően teszi hozzá:

Csortos akkor már súlyos cukorbeteg volt.

Budapest, 1945. A 62 évet élt Csortos Gyula színművész temetése a Kerepesi temetőben Forrás: MTI/MAFIRT

A mindent tudó Lucifer

Csortos Gyula 1934 nyarán játssza el először Lucifer szerepét a Szegedi Dóm téren. Súlyosbodó cukorbetegsége közismert tény, a szegedi előadás kapcsán annak is híre megy: romlik a memóriája.
Lucifer szövegét heteken át gyakorolja az előadás segédrendezőjével, Sarlai Imrével, aki még a második héten is azt tapasztalja:

a Csortos által felmondott mondatok nem is hasonlítanak arra, amit Madách megírt.

Csortos Gyula gőgje azonban a régi. Amikor a kormányzó felesége miatt az egyik esti előadás nyolc perccel később kezdődik, Csortos Gyula újabb nyolc percre bezárkózik az öltözőjébe.

A darab előjátékának zenéjét négyszer játssza el a zenekar, mire a színész színpadra lép.

Csortos Gyula utóbb annyit mond:

A királyok egyetlen erénye, hogy pontosak szoktak lenni. Én mégis nyolc percig vártam a főméltóságú asszonyt, hát, ő is várt rám nyolc percet.

Csortos Gyula Lucifer-alakításától színházi revelációt remélnek. A színész egyéniségében is ott van a luciferi világmegvetés, előkelő, bölcs keserűség.

Azonban a színész Ádámnál is elesettebbnek játssza az ördögöt, akinek mindent tudó lényként esélye sincs a reményre.

Csortos Luciferje emberien kisstílű, jelenléte nem tölti be a Dóm teret.
Mindazzal együtt a darab három nyáron át műsoron marad. Ádámot előbb Beregi Oszkár, majd Lehotay Árpád alakítja, Évát Tőkés Anna. Az előadás később a Nemzeti Színház színpadára is átkerül, mely intézménynek akkor már nem Hevesi Sándor az igazgatója.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!