A színészzseni, akit bikacsökkel és fenőszíjjal vertek és állandóan éheztettek

Budapest, 1930-as évek Csortos Gyula színművész. A felvétel készítésének pontos dátuma ismeretlen. MTI Fotó: Reprodukció

Csortos Gyulát Kosztolányi Dezső szerint az Isten is művésznek, közelebbről komédiásnak teremtette, civilben a gőgösségig mogorva színész egyben nőfaló is volt. Kétszer nősült, és nagy számú szeretője is volt. Ifjan egy jegyzőnél gyakornokoskodva döntött a színi pálya mellett a jegyző elcsábított feleségének biztatására. Gyermekkora lényegében egy rémálomban telt, ami meghatározta a pályája alakulását is. Szinte minden elvállalt, bevételeit lakomákra, borravalóra és nőkre költötte. Mindemellett Csortos Gyula az általa alakított karakterek minden részletét aprólékos gonddal dolgozta ki, ügyelt a szavak árnyalataira is, szemének pupillatágulását is tükörben ellenőrizte a felkészülés idején. Élete utolsó szakaszában betegség kínozta, elmagányosodva teltek a napjai. A háború után kerekesszékbe kényszerült, de utolsó erejével kikerült belőle, hogy színpadra álljon egy Csehov-darabban, a Nemzeti Színház előadásában, s még elénekeljen néhányszor egy kuplét egy éjszakai mulatóban. A Csortos Gyuláról szóló elemzések egyike úgy fogalmaz: Csortos Gyula csak a magafajta, titáni alkatokhoz kötődhetett volna, de őket a riválisainak tartotta.

Friss-e a teasonka?

1935 őszén dr. Németh Antal kerül az ország első színházának élére. A kultuszkormányzattól kapott fő feladata: a teátrum kiérdemesült színészgárdájának lecserélése. A puccsszerűen végrehajtott igazgatóváltás következtében egyik napról a másikra kerülnek át a magánszínházak pilléreit jelentő színészek a Nemzetibe, köztük Tőkés Anna, Dayka Margit, Góth Sándor. Ugyanakkor nyugdíjazzák a Nemzetiből – mások mellett - Hettyei Arankát, Aczél Ilonát, Rózsahegyi Kálmánt.

Csortos Gyula éppen a „sétáló színész" státuszában van.

Vendégként vállal fellépéseket a Fővárosi Operettszínházban, a Belvárosi Színházban, a Vígszínházban, a Budai Színkörben.
Dr. Németh Antalnak szüksége van a színészre, ezért Hóman Bálint kultuszminiszter segítségével felajánlja:

ha Csortos Gyula a Nemzeti Színházhoz szerződik, elengedik 25 000 pengő adóhátralékát.

Érkezése délelőttjén még mindenki a puccsal van elfoglalva. Találgatják,hogy ki lehet Németh Antal kegyeltje, és ki az, akire kizárólag a művészi képességei miatt számít az új vezetés. Csortos első útja a felbolydult kollégák között a színészbüfébe vezet. Kérdezi a pult mögött álló büfésnőt, Herternét:

Friss-e a kapuvári hentesüzem teakolbásza?"

Utóbb is távol tartja magát a direkció tagjaitól. Herternével meghittebb beszélgetéseket folytat, mint bármikor is Németh Antallal.

Azoktól fordul el a leglátványosabban, akik adója eltörlésével megkönnyítették az életét.

Németh Antal nem mimóza lélek. Csortos Gyula kapcsán az a legfőbb szempontja, hogy jól ossza be idős színésze tehetségét. Keveset játsszon, de mindig jelentőset a legszélesebb skáláról.
Csortos Gyula VIII. Henrik után a Liliom Szellemfijét alakítja. Zilahy Lajos Zenebohócok című darabjában kapott feladatát Ezra Mannon szerepe követi O'Neill Amerikai Elektrájában. Utóbbi előadás a Németh Antal-korszak legnagyobb szabású teljesítménye, Csortossal, Bajor Gizivel, Makay Margittal, Tímár Józseffel, Uray Tivadarral. Csortosról írja egy kritika:

Csortos Gyulának csak a tragédia első részében van szerepe, s akkor se több egyetlen nagy jelenetnél, amikor a felesége bevallja neki, hogy Brand kapitány szeretője. Ez a vallomás hozza működésbe a hatalmas oresztészi tragédiagépezetet. Csortosnak a csöndjei hangosabbak, mint a szövege. A magánynak ez a zord csöndje betölti az egész előadást. Akkor is hallható a színpadon, amikor a művész már a Gundelben vacsorázik.

Budapest, 2003. május 16. Csortos Gyula színművész, a Nemzeti Színház örökös tagja emléktábláját avatták fel a művész egykori lakóházán, az Attila úton Forrás: MTI/Sándor Katalin

Odavág, ellágyul, egy sóhajtásnyi mondat

Csortos a Nemzeti tagjaként is hozza szokott formáját az egyéb színtereken: távolságot tart, vagy féktelenül „odavág." Mindamellett az idős színész hajlamos az ellágyulásra is, ha valaki nem juhászkodik meg előtte.
Dajka Margitot az első közös próbájukon nevetségessé teszi, mire a színésznő tajtékozva közli Csortossal: bármilyen nagy művész, még úgy sem engedheti meg magának, hogy egy fiatal nőt megszégyenítsen. Hónapokig tart, mire Csortos Gyula tréfákkal, ajándékokkal, kitüntető figyelmességgel megbékíti az ifjú kolleginát.
Egy másik esetben egy filmforgatáson akarja felbőszülve lebontatni az egész díszletet, mert alig bírja átpréselni magát egy szűkre szabott ajtón. Készülnek is a bontásra, hiába lenne muszáj befejezni a tervezett jelenet felvételét. Akkor egy díszletmunkás veszi magának a bátorságot, és azt mondja Csortos Gyulának:

Már engedelmet, művész úr, mi nem a pocaknak építünk itt, hanem a fejnek.

Csortos egy pillanatra meghökken, felnevet, és azt feleli:

Milyen igaza van, barátom!

A forgatás maradék napjaiban

gyakran látják a felvételek közötti szünetekben együtt fröccsözgetni Csortos Gyulát és a díszletmunkást.

Csortos Gyula 1937-ben a Nemzeti Színház örökös tagja lesz. A következő évadban Eötvös József Éljen az egyenlőség című darabja mellett Erdélyi Mihály Zimberi-zombori szépasszony című operettjében játszik. Nemcsak a Nemzetiben lép fel, hanem az Erzsébetvárosi Színházban is. Jelentősebb színdarabokban éppen úgy, mint kevésbé számon tartott darabokban, vagy éppen fércművekben.
Filmek között sem válogat, egy interjúban azt mondja:

Kimegyek a filmgyárba. Beöltözöm. Elmondom a szöveget. Fölveszem a pénzt. És sürgősen elfelejtem az egészet.

1941-ben a következő filmekben forgat: A kegyelmes úr rokona, Havasi napsütés, András, A beszélő köntös, Az ördög nem alszik, A szűz és a gödölye, Egy asszony visszanéz, Gentry-fészek. 1942-ben: Alkalom, Szerelmi láz, Külvárosi őrszoba. 1943-ban: Orient expressz, Kerek Ferkó, Zenélő malom, Futótűz, Rákóczi mondja, Déryné.

Gázsija a vezető művészek tiszteletdíjának két-háromszorosa. Színházi javadalmazása hasonló léptékű.

1943. május 6-án tüdőgyulladásban váratlanul meghal a lánya, Csortos Mária Éva. Senkivel nem beszél a tragédiáról, jelét sem adja a gyásznak. Amúgy is kurta bejegyzéseket tartalmazó naplójában is csak

sóhajtásnyi mondatban jegyzi le a veszteséget.

„Tehetség, édes fiam, tehetség!"

Csortos Gyula a kilencszáznegyvenes évek elején küldi el névjegykártyáját a vallási hovatartozását firtató Színészkamarának. Másként is kifejezi megvetését a politika fasizálódó figurái iránt, akiket csak politikai ripőköknek nevez.
A nemzeti szocializmust úgy emlegeti:

Kóristák lázadása.

Egy zöldinges „kórista" úgy köszön rá egyszer az utcán karját lendítve:

Kitartás, Csortos testvér!

Csortos is lendíti karját, s azt feleli:

Tehetség, édes fiam! Tehetség!

Politikai merészségei megmaradnak pletykaszinten, nem kerülnek ügyészségi periratokba. Tény az is: eleinte inkább néma passzivitással foglalt állást a faji kérdésben, bár első felesége és leánya is érintettek.

A nyilas embervadászatok idején azonban aktivizálja magát.

Naplójában, a költségeire vonatkozó bejegyzések között szaporodnak az üldözött ismerősöknek, kollégáknak juttatott tételek.

Sosem kérkedik, némán segít.

A háború utolsó éveiben mind többször fekszik be a budai Ádám professzor klinikájára a Szilágyi Erzsébet fasoron, ahol cukorbajával kezelik. S ahonnan esténként rendre kiszökik, hogy mulatókban szórja pénzét, luxusnőket vigyen szobára.
A főváros ostroma előtt, 1944. november 16-án Theodor Rodet Ne bízz a nőben című sokadrangú komédiájában lép színre utoljára. Illés Endre utóbb így idézi fel a produkcióját:

„A színpad bolondokháza volt, igazi bolondokkal, álbolondokkal, hazug bolondokkal – ezek közé a bolondok közé lép be Csortos korlátolt orvosprofesszorként; szövegét maga rögtönözte, összevissza járkált és beszélt, a szívhallgatóját a betegek fejéhez illesztette, kiment és bejött – amit csinált, az fájdalmasan fáradt, értelmetlen és vontatott volt.

Kerekesszék, a Medve, a kuplé

Csortos Gyula Attila úti otthona Budapest szőnyegbombázásakor teljesen megsemmisül. 1944 karácsonya előtt egy budai orvoscsalád fogadja be. Pincéjükben saját karszéke van.

Naphosszat abban ül, abból hessenti el királyi gőggel a razziázó nyilasokat.

Elegáns és megközelíthetetlen. Hideg arccal hallgatja a hadihíreket. Szállásadóinak elmondja, nem bízik a jövőben. Szól arról is:

az elmúlás lehetősége nem riasztja, de az éhhalálé igen.

1945 januárjában, amikor már Buda is részben felszabadult, Zilahy Lajos küld egy szovjet katonai teherautót Csortos Gyuláért, amellyel átszállítják Ádám professzor szanatóriumába. Ott gyakran kéreti magához első feleségét, Bamberger Friderikát, aki készséggel segédkezik az ápolásában.
A fasori szanatóriumban úgy-ahogy rendbe hozzák, de kezei, lábai mintha töröttek lennének, kínnal viseli őket.

Tolókocsit rendel, előbb a szanatórium kertjében gyakorol,

majd Pest-szerte feltűnik a kerekesszékével. Kávéházak mellett parkol. Járgányából kikászálódva elbotorkál a kerek márványasztalig, kávét rendel, a kirakatüvegen át nézi a nagyrészt rommá lett város tavaszi éledezését, a meggyötört arcokat lassan kisimító remény jeleit.
A fizikoterápia hatására idővel kikerül a kerekesszékből. 1945 májusában elvállalja a Nemzeti Színház Kamaraszínházában Csehov Medve című egyfelvonásososának főszerepét, Szmirnov, az erőszakos, vérbő földbirtokos figuráját. A színész romjaiban is hiteles, de amikor az utolsó jelenet végén térdre hull az özvegyasszony előtt, akitől eredetileg annak tartozását akarta behajtani, mígnem váratlanul másfajta érzelem téríti el szándékától –

már csak a díszítők segítségével tud lábra állni,

hogy meghajoljon az újra megemelkedő függöny alatt, a rivaldában.
Mindemellett nem csupán a Nemzeti Színház előadásában vállal feladatot.

Éjszakánként egy varieté műsorában az Öt perccel tizenkettő előtt című sanzonnal is fellép.

Csortos Gyula 1945 nyarán szerepet vállal a Sportcsarnokban tervezett Népvarieté című grandiózus esztrádműsorban. Az augusztusra tervezett bemutatót júliusban kezdik próbálni. A korábbi években rendszerint taxival közlekedő színész egy délelőtt villamosra száll, úgy igyekszik eljutni a Sportcsarnokba. A zsúfolt villamoson egy utastársa véletlenül erősen rálép a színész lábára. Amikor az utastárs felismeri áldozatát, rémülten kéri bocsánatát. Csortos nagyvonalú:

Ugyan már, nem tesz semmit!

Cukorbetegségtől sérülékeny lába estére kisebesedik, másnapra a burjánzó gangréna miatt háromszorosára dagad. Ismét a fasori szanatóriumba kerül. Ádám professzor az üszkösödés láttán elkerülhetetlennek tartja az amputációt. A színész kicsi időt kér. A színészkolléga, Ráday Imre Svájcból próbál táviratilag penicillint szerezni ott élő ismerőseitől.

Közben Csortos Gyula állapota óráról órára romlik, negyvenfokos seblázat kap, teste rángatózik a sokktól.

Aztán nem mozdul többé. Csortos Gyula 1945. augusztus elsején a Fasor Szanatórium betegágyán meghal.
Végakarata szerint hármas falú érckoporsóban kellene eltemetni, mint a királyokat; s temetésén csak azok lehetnek ott, akik erre hajlandóságot éreznek.

Úgy akarja, hogy a szertartáson senki se udvariasságból vegyen részt, vagy mert bármely szervezet kirendeli.

A tematikus séta résztvevői Csortos Gyula színész sírjánál az Emlékhelyek napja megnyitóján a Fiumei úti sírkertben 2017. május 13-án Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A szétlőtt, kifosztott városban képtelenség hármas falú érckoporsót fellelni, a hétköznapi darabokból is hiány van. Csortos Gyulát

tákolt faládában helyezik a föld alá a Kerepesi temetőben,

sok ezres gyászoló közönség jelenlétében. Egy pofon, egy csók című, még 1944-ben forgatott utolsó filmje a következő őszön kerül a publikum elé.

Források:
Csathó Kálmán: Írótársak között, irodalmi és színházi emlékek – Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1965.

Galsai Pongrác: Csortos Gyula, Arcok és Vallomások – Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1972.

Bilicsi Tivadar: Hol vagytok, ti régi játszótársak? –Gondolat Kiadó, Budapest, 1982.