Egy drámai képességű vidám színésznő kalandos élete

2020.05.17. 18:34

Bolzanóból hazatérve hol folytatta a tanulmányait?

A Kaffka Gimnáziumban, amíg ki nem rúgtak. Volt ott egy Már Klára nevű vérkommunista igazgatónő, aki ráadásul minden lányt utált, aki egy kicsit jobban nézett ki – addigra visszanyertem az alakomat -, de engem anyám forradalmi beszéde miatt különösen. Amikor fekete ruhában mentem az iskolabálra, kaptam egy fegyelmit. Abból már nagyobb gond lett, amikor az osztályterem ablakából odakiáltottam egy arra sétáló katonának: „Katona bácsi haptákba', bekakált a nadrágba!" Alig pár perccel később a katona berobbant az osztályba egy belügyessel, vagy Már Klárával – már nem emlékszem pontosan – és elkezdett üvölteni: „Mészáros Ági lánya hogyan meri gyalázni a Néphadsereg katonáját, aki az ellenforradalom idején védte a hazát?!" Nem tudom, honnan tudta, hogy ki vagyok, mindenesetre rövid úton kirúgtak. Anyám akkor átvitt a Hámán Kató Gimnáziumba, ahol volt egy tüneményes tanár, dr. Hársing Lajos. Az irodalmár, író, műfordító, a későbbi szinkrondramaturg. Hársing Lajos magyart és franciát tanított. A módszerének köszönhetően – gyakran tanította dalokon keresztül a nyelvet – máig sokat megértek a franciából. Persze az ember idővel sokat is felejt, annak idején ment az angol, a német is, mára az olasz maradt meg leginkább.

A Színművészeti Főiskola felvételijéhez az iskolai színkör adta az alapot?

Nem akartam én színésznő lenni! Nem voltam önképzőkörös, ahogy színköri tag sem. A Külkereskedelmi Főiskolában gondolkodtam, illetve szívesen lettem volna keramikus. Gyerekkoromban sokat kerámiáztam Farkas Ádámmal, aki utóbb Kossuth- és Munkácsy Mihály-díjas szobrászművész lett, a Képzőművészeti Egyetemnek is rektora volt.

Budapest, 1983. szeptember 5. Voith Ági Erzsébet, Anglia királynője és Andorai Péter Robert Dudley, Leicester grófja szerepében Friedrich Schiller Stuart Mária című drámájának próbáján.Forrás: MTI/Tóth István Csaba

 

Miért jelentkezett mégis színésznek?

Láttam egyszer egy színművészetire készülő iskolatársnőm produkcióját. A családi hátteremmel azt azért kiszúrtam, hogy részéről elég merész dolog a színészetet célba venni. Gondoltam, ha ő meri, akkor én is megpróbálom. Túl sok verset nem tanultam meg, a nagyját az adta, ami a családi barátok közelében rám ragadt. Szüleim gyakran jártak össze Illyés Gyuláék mellett Szabó Lőrincékkel, Németh Lászlóékkal. A felvételi első fordulóján mégis József Attila Kései siratóját mondtam el Pártos Gézának mély átéléssel. Azt kérte, mondjak valamit Szabó Lőrinctől is. A Szakítást adtam elő, kevesebb pátosszal. Pártos Géza továbbengedett, majd kérdezte, tudom-e, hogy miért? Mondtam, hogy alighanem a megkapóan előadott Kései sirató miatt. Azt felelte, ha csak azt hallja, az életben nem enged a főiskola közelébe.

Édesanyja pártolta a pályaválasztását?

A második forduló után tudta meg, hogy jelentkeztem. Ment fűhöz-fához, kérve, hogy fel ne vegyenek, csak ha nagyon tehetséges vagyok, hiszen ez a pálya még úgyis tele van buktatókkal. Az osztályt indító Várkonyi Zoltán azt ígérte neki: úgy lesz. Abban az évben háromezren jelentkeztek, bekerültem az osztályába.

Kik jártak még oda?

Csernák Árpád, Dőry Virág, Huszti Péter, Iglódi István, Káldy Nóra, Konrád Antal, Kovács István, Kránitz Lajos, Szakács Eszter, Tahi Tóth László, Újréti László, Vajda Márta. Többségüknek még más volt a vezetékneve, Huszti-Hendel, Dőry-Darab, Konrád-Knipl, Káldy-Kreinicker, Újréti-Untermüller. Várkonyi az én nevemet is meg akarta változtatni. Nem hagytam, gondoltam, ha megismernek, így is megismernek, büszke vagyok a nevemre. Persze megértem a többiek szempontjait is, senkit el nem ítélnék a maga döntése miatt.

Voith Lajos főhadnagy akkor már elvált az édesanyjától?

Igen. Volt egy félrelépése, amire rájött az édesanyám.

Az osztálytársai mit szóltak ahhoz, hogy egy nagy színésznő lánya került közéjük?

Elfogadtak, még szerettek is. Sosem könyököltem, törtettem. Lényegében nem nagyon érdekelt az egész műintézmény. Az volt benne a legjobb, hogy szabad lehettem. Megszűnt mindenféle szülői szigor, más volt, mint a zongoraleckék drillje. Kinyílt előttem a világ, buliztunk. Jöttek, múltak, megint jöttek a szerelmek.

Valami keveset csak adott szakmailag is a főiskola.

Semmit nem tudok mondani. Ami színészileg bennem van, az egyrészt genetikus. Másrészt színházban nőttem fel, mert anyám nem tudott hová tenni, amikor nem volt éppen nevelőnőnk. Vagy ötvenszer láttam a Szentivánéji álmot, anyám Puckot játszotta benne, gyerekként az volt a kedvencem. De a Pygmalionban is megnéztem vagy százszor, ahogy a Ványa bácsiban ugyancsak. Kamaszodva utóbbi lett a kedvencem, édesanyám Szonyát alakította. Ivódott belém a szakma, miközben nem is gondoltam rá, hogy színész leszek. Civileknek nehéz ezt elmagyarázni.

Budapest, 2005. szeptember 2. Voith Ági és Bodrogi Gyula énekel a  Papp László Sportarénában.Forrás: MTI/Soós Lajos

 

Várkonyi szerette?

Szerintem kedvelt, de nem volt egyszerű helyzet. Kerényi Imre rendezésében játszottuk Huszti Péterrel a Fekete opera című zenés darab főszerepeit a főiskolán. A következő, negyedéves záróvizsgánkat Várkonyi rendezte, Abigélt osztotta rám a Salemi boszorkányokban. Csakhogy én közben románcba keveredtem az előző vizsga rendezőjével – tekintsük a színháztörténet részének -, és ezért kihagytam néhány próbát. Amikor aztán ott voltam, fogalmam nem volt, hogy hol is tart az aktuális jelenet, kóvályogtam a többi játszó között. Várkonyi nagyon megharagudott, intézett nekem egy fegyelmit a főiskola igazgatójánál, Vadász elvtársnál.

Lett bármi következménye?

A Madách Színházban voltam gyakorlaton, szó volt róla, hogy szerződtetnek, ahogy a Vígszínház kapcsán is lett volna esélyem a társulathoz csatlakozni. A fegyelmi után elúszott mindkét lehetőség. Bár a Madách Színházban már korábban elpuskáztam a dolgot, mert akkoriban egy képzőművész srácba voltam szerelmes, aki miatt lekéstem egy előadást. Balhés csaj voltam, amivel sokat segítettem az illetékes elvtársaknak, hiszen mindig adtam rá okot, hogy kibabráljanak velem. Édesanyám miatt eleve irritáltam őket.

Budapest, 2011. február 1. Aranka szerepében Voith Ági Zágon István - Nóti Károly - Eisemann Mihály: Hyppolit, a lakáj című zenés vígjátékának próbáján, a Karinthy Színházban.Forrás: MTI/Kollányi Péter

 

 

Ő mennyit dolgozott akkoriban?

Már csak alig-alig, azok is méltatlan feladatok voltak. Mentálisan, fizikailag is kezdett megroppanni.

Ön végül a József Attila Színházban kezdte a pályát, s a Kaktusz virága című zenés vígjátékkal lényegében berobbant a köztudatba. A színházat vezető Fodor Imrét nem érdekelte a fegyelmije?

Talán nem is tudott róla. A titkárnőjével, Soltész Lilivel néztek meg a Fekete Operában, ami nagy siker lett. Annak kapcsán hívtak be az 1966-ban színre vitt Kaktusz virága főszerepére. A színházban nem sokkal korábban még olyan, politikai okból száműzött művészek játszottak, mint Gobbi Hilda, Darvas Iván, Sinkovits Imre, s még érkezésem idején is olyan színészek voltak a tagjai, mint például a Kaktusz virága másik főszereplője, Bodrogi Gyula. Érkezésem idején is még erős belügyi megfigyelés alatt állt a társulat. Olvasgatták a közönség nekünk írt leveleit, nyílt titok volt, hogy lehallgatják a telefonbeszélgetéseinket. Engem folyamatosan kapacitáltak, hogy lépjek be a pártba, bár még úttörő sem voltam. Dehogy léptem be. A teátrum amúgy úgy nézett ki, mint egy lepukkant művelődési ház. A szerződésemet Fodor Imre irodájában írtam alá, ami akkora volt, mint egy mozi jegypénztára. Már akkor eleredt a könnyem, amikor mentem hozzá a villamoson, végig a Váci úton. Egyik MÉH telep a másik után, elhanyagolt gyárépületek sora. Zötyögtem ott, minapi budai úrilány, aki ráadásul a Nemzeti Színház Blaha Lujza téri épületében is otthonosan érezte magát. Fodor Imre, aki egyébként rendkívül kedves ember volt, átadta a Kaktusz virága példányát, azzal, hogy egy csodálatos zenés vígjáték. A villamoson, elmenőben, már nem csak könnyeztem, hanem bőgtem. Gyötört a gondolat: mindjárt kezdésnek odáig süllyedtem, hogy valami szép, komoly drámai szerep helyett egy zenés hülyeségben kezdem a pályát. Még nagyobb csapás ért, amikor a darabot elolvasva kiderült: szerepem szerint egy ötvenöt éves vénkisasszony leszek. A darabot rendező Kazán István azzal nyugtatott: a karakterem nem ötvenöt éves, hanem egy fiatal lány, aki azonban aggszűz típus. Elhatároztam: ha belehalok is, úgy fogom megcsinálni, mintha a darabbéli karakterem, a fogorvos asszisztens Stephanie a legnagyobb drámai szerepek egyike lenne. Nagyon mélyről dolgoztam, és valóban óriási siker lett az előadás. Persze kellettek a sikerhez olyan truvájok is, mint a darabbéli Jamaikai trombitás című dal, amit kifejezetten nekem írt Nádas György és Szenes Iván.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!