Történt valami, ami eltiltott a hivatásomtól, a kultúra közvetítésétől

SZARVAS József
Budapest, 2019. november 7. A magyar színház- és filmművészet kategóriában Prima Primissima Díjra jelölt Szarvas József Jászai Mari-díjas színész, érdemes és kiváló művész Budapesten 2019. november 7-én. MTI/Czimbal Gyula
Vágólapra másolva!
Viszákon töltötte a karantént Szarvas József, ahol sokat dolgozott. Aki már volt valaha a viszáki Kaszás Attila Pajtaszínház és Galériában, most az udvarra rá sem ismerne, ugyanis teljesen megújították – mondta Szarvas József, a Nemzeti Színház színésze az Origónak. Úgy gondolja, hogy a járvány után számos dolognak meg kellene változnia. „Találjunk fogódzókat, amelyek a családunkhoz, a szomszédainkhoz, szülőföldünkhöz és közösségeinkhez köt minket. Ne szálljunk repülőre, ne keressünk máshol örömforrást, mert ha így lesz, akkor ugyanoda lépünk vissza, mintha nem történt volna semmi. A pajtaszínházban elmaradt egy nagy rendezvény Gyümölcsoltó Boldogasszony napján, de azt mondta, hogy a viszáki pajtaszínház akkor is működik, amikor nem – ugyanis a közösségteremtő ereje páratlan. Várják, hogy mikor fogadhatnak nézőket, és táborokat is szerveznek majd.
Vágólapra másolva!

A Wass Albert művei alapján készült Tizenhárom almafa volt az utolsó bemutatója a Nemzeti Színházban Szarvas Józsefnek. A darabot Vidnyánszky Attila rendezte. Szarvas József azt mondta, amikor le kellett állnia a színháznak, úgy érezte, valami történt, ami eltiltotta őt a hivatásának gyakorlásától, a kultúra közvetítésétől. Úgy véli, ha újra próbálni kezdik a darabot, újra kell gondolni az előadást. "Ezt a nagyon érzékeny és fontos témát, ami a történelemben ott ketyeg száz éve, a Tizenhárom almafával újra elmesélhetjük. Nagyon érvényes, nagyon izgalmas és értékes színházi előadás jött létre, ami nagyon pontosan fogalmaz" – hangsúlyozta Szarvas József.