Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Milyen céllal alakult pontosan 2019 végén a Nemzeti Kulturális Tanács?
Legfőbb feladatunk, hogy a magaskultúra – törvény által kijelölt – tizenhét kultúrstratégiai intézményének vezetőivel együttműködve, terveket alkossunk a magyar kultúra közép- és hosszútávú jövőjéről: mindehhez értelemszerűen elengedhetetlen az említett intézmények magas színvonalú működésének biztosítása, és a kormányhatározat elsősorban erről rendelkezik. Én az MMA elnökeként, a vonatkozó törvény alapján vagyok a Nemzeti Kulturális Tanács (NKT) tagja, és miniszterelnök úr 2020 februárjában a tagok közül engem kért fel a Tanács elnöki pozíciójára: eddig egyébként minden formális ülésünk az ő részvételével zajlott.
A héten a kulturális intézmények kiemelt támogatásáról döntött a kormány. Milyen szempontokat vettek figyelembe a javaslat kidolgozásakor?
Június 29-én, a Közösségi Élet Újraindításáért Felelős Operatív Törzs ülése után Novák Katalin miniszter asszonnyal közösen ajánlottuk a kormánynak sürgős elfogadásra az NKT által kidolgozott kulturális csomagot, erről akkor sajtótájékoztatót is tartottunk. Nagy öröm számunkra, hogy a kormány rövid időn belül elfogadta a javaslatunkat, több okból is: egyrészt, mert e csomag elfogadásával az NKT elmúlt bő egy évben végzett munkájának első felét sikeresen teljesítettük. Másrészt azért, mert tudtommal arra eddig nem igazán volt példa az újkori magyar történelemben, hogy olyan ötéves, anyagi források pontos hozzárendeléséről is szóló kulturális megállapodás születhessen, amely széles szakmai konszenzuson alapul, és a kulturális életet lefedő stratégiai intézményrendszer kiszámítható, magas színvonalú működéséhez szükséges többletforrásokat egyszerre biztosítja. Ráadásul, bár az idei 13,5 milliárd forint önmagában is jelentős pluszforrást biztosít az intézmények számára, zömben nem egyszeri, hanem beépülő támogatásról van szó, ahogyan a jövőre érkező 17 milliárd forint esetében is.
A csomag kidolgozása során sok elvi jellegű kérdést meg kellett vitatnunk. Fontos volt, hogy a különböző intézmények kiemelt, nagy léptékű projektjeit végül ne vonjuk bele ebbe a támogatási rendszerbe, hiszen ezek költségigénye – például egy műemléki épület felújítása – alapvetően torzította volna el a rendszert; ugyanígy nem vettem napirendre rész-területek önmagukon túl nem mutató kérdéseit sem. Ehelyett azokra a feladatokra koncentráltunk, amelyek a magyar kultúra egészét érintik, azaz – jelen kormányhatározat esetében, első lépésben – a kultúrstratégiai intézményrendszer kiszámítható és magas színvonalú működésének támogatására. Ezek az intézmények a magyar kulturális élet zászlóshajói, éppen ezért kiemelten fontos, hogy magas színvonalon képviseljék és népszerűsítsék a hozzájuk tartozó kulturális területet Magyarországon, valamint a határon túli magyarság körében egyaránt.
Az elmúlt másfél év, a koronavírus-járvány hatalmas csapást mért a kulturális életre. Miként lehetett így hosszú távú stratégiákban gondolkozni?
Természetesen folyamatosan mindent újra kellett terveznünk, két évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy valaha ilyen kihívásokkal nézünk szembe. Most már mindannyian jól tudjuk, hogy az elmaradt vagy elhalasztott kulturális projektek kezelése nagyon nehéz és egyben rendkívül kellemetlen feladat is... Az elmúlt másfél év alatt egy pillanatig sem láttunk néhány hónapnál hosszabb ideig előre, néha hetekre is alig. Éppen ezért döntöttünk úgy, hogy bár eredeti szándékunk szerint az ötéves kulturális stratégiák kidolgozásába és megvalósításába is már idén belevágtunk volna, végül bölcsebbnek éreztük, ha ezek elkészítésekor – a most elfogadott, 2021-2025-re vonatkozó csomaghoz képest egy évvel elcsúsztatva – a 2022 és 2026 közötti időszakra fókuszálunk. Ez a munka is már legalább egy éve folyik, de mostantól erre koncentrálunk: reményeink szerint őszre ezzel is elkészülünk és a kormány még idén döntést hozhat ezzel kapcsolatban is. Addig is rengeteg a bizonytalanság: ősszel a járvány még tartogathat ugyan meglepetéseket, azonban rengeteg tapasztalattal és tudással gazdagodtunk az elmúlt időszakban. Mindez sokat segíthet abban, hogy könnyebben átvészeljünk akár egy érkező negyedik hullámot is.
Melyek voltak a járvány legfontosabb tanulságai?
Személy szerint két éve még úgy véltem, hogy az állami jelenlét – történelmi és szociológiai okok miatt egyaránt – szinte egészségtelenül magas a magyar kultúrában; hiszen például a kőszínházak és a szimfonikus zenekarok tekintetében olyan intézményrendszert tartunk fenn, amely egyedülálló egész Európában. Természetesen büszkék lehettünk és lehetünk erre – hogy egy kis lélekszámú országban ilyen pezsgő a kulturális élet –, de akkor úgy éreztem, hogy sokkal inkább piaci alapon kellene gondolkodni. Viszont miután a járvány a kulturális életet rendkívüli erővel támadta meg, az pedig éppen az állami támogatásának köszönhetően volt képes átvészelni ezt az időszakot, jelentős részben megváltozott a véleményem. És tanulságos volt az online események sikere is: az itt szerzett értékes tapasztalatokat tovább kell vinnünk. Ugyanakkor fontos feladatunk lesz visszacsábítani a közönséget a színház-, koncert- és kiállítótermekbe, de az erőteljes, jól átgondolt és magas színvonalú internetes jelenlétet a jövőben is fent kell tartani.
Az ön nevéhez fűződik az idén megalapított Haydneum Magyar Régizenei Központ is. Milyen céllal született meg az intézmény?
Magyarország már a nyolcvanas évek második felében Európa élvonalába tartozott a régizene-játszás tekintetében, főleg Zádori Mária és a Capella Savaria Hungaroton-lemezeinek köszönhetően. Azonban a rendszerváltozás – minden pozitívuma ellenére – nem feltétlenül hatott előnyösen a kulturális életre: egyfajta bénultság és hiánygazdálkodás hosszú időszaka következett. Mivel a régizene-játszás 1990 előtt nem képezte a kultúra állami intézményrendszerének részét, a rendszerváltozást követően évtizedekig nem részesült állami támogatásban sem, ez pedig különösen azt a generációt érintette nehezen, akik – mint jómagam, aki 1990-ben és 1991-ben alapítottam meg együtteseimet, a Purcell Kórust és Orfeo Zenekart – ekkortájt kezdték a pályájukat. Ennek az áldatlan helyzetnek a megváltoztatására 1998-ban egy tervezetet írtam Hámori József miniszter úrnak, amelyben egy olyan állami régizene központ létrehozása mellett érveltem, amely támogatná, finanszírozná és koordinálná ezt a művészeti ágazatot. Később megkerestem ezzel Rockenbauer miniszter urat, majd a baloldali kormányok kulturális vezetését is: bár mindenki pozitívan fogadta az ötletet, megvalósítására nem adódott lehetőség. 2020 tavaszán döntött úgy a Kormány, hogy a 2021-ben létrehozza a Haydneum Magyar Régizenei Központ Alapítványt, mely a napokban került bejegyzésre.
És melyek a legfontosabb feladatai az alapítványnak?
A névválasztással Joseph Haydn, és az őt időben és térben körülvevő, magyar és magyarországi vonatkozású zeneszerzők jelentőségét szerettük volna méltatni. A magyar vonatkozású régizene alatt itt és most nagyjából az 1620 és 1820 közötti, mintegy kétszáz éves időszakot értjük, a barokk kor elejétől a nemzeti romantika kapujáig: ezt nevezhetjük akár Haydneum-repertoárnak is. Hatalmas adósságaink vannak ezzel a magyar zenetörténeti korszakkal szemben: több tízezer kötetnyi olyan zenei kéziratot őrzünk, melyek döntő többségét az elmúlt évszázadok alatt egyetlen szakértő sem nyitotta ki. Elég csupán az Országos Széchényi Könyvtár Esterházy-gyűjteményére gondolni: a tizennyolcadik és tizenkilencedik század három talán legfontosabb uralkodó Esterházy-hercege – Esterházy Pál Antal, „Fényes" Miklós és II. Miklós – egyaránt nagy zenerajongó volt, ugyanakkor anyagi erőforrásaik meghaladták az akkori angol királyét is. Ennek is köszönhető például, hogy Esterházy „Fényes" Miklósnak lehetősége nyílt felvásárolni Párizsban Madame Pompadour – a teljes francia művészettörténet egyik legfontosabb mecénásának – hagyatékát. Az OSZK falai közül kerültek elő nemrég – Mikusi Balázs kutatásának eredményeképpen – Mozart „Török induló" szonátája évszázadok óta elveszettnek hitt szerzői kéziratának oldalai is. Egyszóval rengeteg a kutatásra váró anyag.
A kutatómunka mellett pedig az előadóművészetet is támogatják...
Így van, ettől a kettős küldetéstől is kitüntetett jelentőségűvé válik a Haydneum: amellett, hogy következetesen támogatni fogjuk a magyarországi régizene-játszást, a Haydneum-repertoár feltárásakor nem kell mindig ragaszkodnunk az autentikus hangszeres előadásmódhoz. A repertoár érdekében tehát bátran együtt tudunk működni majd „modern" hangszeres előadókkal is: a cél, hogy minél szélesebb közönségréteget tudjunk magas szinten megszólítani. Szívből remélem, hogy széleskörű együttműködést leszünk képesek kialakítani a magyar zenész-társadalomban – amennyiben terveink megvalósulhatnak, a közreműködők és az egész ország javát is szolgálni fogja a Haydneum.
