Megbüntette a Facebook, mert bírálta az oltásellenes háziorvost

Kádár János, Zánkai úttörőtábor, Bayer Zsolt
Kádár János a Zánkai Úttörőtáborban
Vágólapra másolva!
A Facebook nem egyszer bizonyította már, hogy sajátosan képzeli a demokráciát, és a „bárki bárkit" ismerhet és mindenkinek lehet hozzászólása alapgondolata ellenére, igencsak cenzúrázza a véleményeket. Legutóbb azért büntetett napokra egy kulturáltan fogalmazó, idősebb asszonyt, mert bírált egy oltásellenes orvost. Az egyes vakcinákat megtagadó háziorvossal szimpatizálók sorai alá merte írni, hogy nem tehetik meg az emberekkel, hogy nem juttatják oltáshoz őket. Ezzel szemben a Kádár János mellé montírozott, mikrofont tartó Bayer Zsolt fotóját nem tiltották le, noha többen jelezték, hogy fake news, azaz hazugság.
Vágólapra másolva!

„A korábbi bejegyzéseid nem feleltek meg a közösségi alapelveinknek, ezért most többek között sem bejegyzést, sem hozzászólást nem írhatsz" – ezt az üzenetet azután kapta az Origónak nyilatkozó, gyanútlan Facebook-felhasználó, hogy Kiss Csaba erdőkertesi háziorvos védelmében megszólaló poszt alatt bátorkodott ellenvéleményt megfogalmazni. Konkrétan azt, hogy az emberektől nem tagadhatják meg a vakcinákat.

A megbüntetett Facebook-tag napokig lájkolni sem tudott semmit, mert valamelyik „admin", vagyis szerkesztő jelentette az ellenvéleményéért.

Nem kizárt, hogy a profiljából egyértelműen leolvasható politikai szimpátiája miatt jelentették, mint ahogy gyakran hallani, hogy a Facebook nem díjazza a nemzeti konzervatív álláspont hangsúlyozását. Azt már nem is kell megjegyezni, hogy az aktív Facebook-felhasználókat nem nehéz a politikai oldalak mentén elhelyezni, ha szóltak már hozzá, vagy posztoltak már közéleti kérdésekben gondolatokat.

Pár napja olvashattuk, a szeretlekmagyarorszag.hu által közzétett hírt, miszerint

a Facebook az oltásellenes tartalmakat kereső algoritmusát azért állíttatta le, mert az több konzervatív tartalmat törölt, mint liberálist.

A Facebook egyik fejlesztője ezután bírálta a cég döntését, szerinte az nem összeegyeztethető azokkal az értékekkel, amikről Mark Zuckerberg a nyilvánosság előtt beszél - olvasható a PestiSrácok.hu oldalán is.

De itt egy másik példa, és egy alapvetően megint csak politikasemleges, közkedvelt Facebook-csoport a Budapest régi képeken közösség. Az urbanista oldal - nevezzük így - nagyon izgalmas válogatást nyújt a főváros közeli és távolabbi múltjáról, épületekről, közterekről, emberekről, hangulatokról. A Budavári újjáépítések apropóján a Budai Vár háború utáni helyreállításáról posztoltak. A poszt alatt a kényszerbontások és torz helyreállítások kerültek szóba, amelyek egyes hozzászólók véleménye szerint szükségesek és helyénvalóak voltak. Egy Origónak is nyilatkozó építész azonban nem így látta. Helytelenítette a bontásokat, sőt megjegyezte, hogy: „pár idegenből pénzelt úgymond lokálpatrióta szívesen lobbizott volna a teljes bontásáért is, biztos vagyok benne!"

Még az alapvetően nosztalgiázó, romantikus, jófejkedő oldal - ahová egyébként szívesen küldi be bárki az otthon talált budapesti emlékeit - sem kímél, ha cinikusabb hangnemben szólunk a kommunizmus konzekvens épületpusztítása ellen?

Ez az eset persze nem elsősorban a Facebook, csupán az adott csoport véleménycenzúráját igazolja.

És itt van a közismert jobboldali publicista, Bayer Zsolt legutóbbi esete is, aki már megszámolni sem tudja, mennyiszer törölték őt a Facebook alternatív valóságából, azonban a minap ő is jelentett egy személyét és több politikust sértő posztot, ami hogy, hogy nem, mégis fent maradhatott.

Mint a vasárnapi Bayer-show-ban felidézte, egy Lipak Irén nevű Facebook-felhasználó kitett az oldalára egy manipulált fotót. Középen Kádár Jánossal, a mikrofont Bayer Zsolt tartja, jobb oldalán Schmidt Mária, mögötte Orbán Viktor és Kövér László állnak a hamisított képen. A fotó eredetijét éppen 3 perc alatt találta meg Bayer Zsolt, a kép 1975-ben a Zánkai Úttörőtáborban készült, a szocialista pártkáderek gyűrűjében szónokló Kádár elvtársról.

Kádár János a Zánkai Úttörőtáborban Forrás: Origo

Nem meglepő módon, a mindenki számára nyilvánvaló fake news terjesztőjét, bizonyos Lipak Irént nem bűntette meg ez a demokratikus cyber-közösség.

Éppen ma posztolta Lipak a szóban forgó Bayer show-t is, amelyben megemlítették magánakcióját. Legfrissebb posztja: „nézzétek meg ezt a marhát" felütéssel teszi közzé a szóban forgó adást.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!