Ingyen streameli a tavalyi Balázs Béla-díjasok alkotásait az Uránia

Uránia mozi Uránia Nemzeti Filmszínház
Vágólapra másolva!
Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2021 márciusában a koronavírus-járvány miatt online programsorozattal tiszteleg a tavalyi Balázs Béla-díjasok munkássága előtt. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával díjmentesen streamelik az alkotók egy-egy filmjét. 
Vágólapra másolva!

A mozgókép területén végzett kiemelkedő alkotói tevékenységük elismeréseként 2020. augusztus 20-án négyen részesültek a filmszakma egyik legfontosabb hazai elismerésének számító Balázs Béla-díjban. Az Uránia Nemzeti Filmszínház 2021. március 8. és 11. között a koronavírus-járvány miatt

online programsorozattal tiszteleg a négy díjazott munkássága előtt.

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával megvalósuló, díjmentesen elérhető vetítéseken a közönség közelebbről is megismerkedhet a díjazottakkal, akik ebből az alkalomból az Uránia kamerái előtt mesélnek pályájukról.

Keresztesek egykor és ma Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Hagyomány, hogy az Uránia Nemzeti Filmszínház évről évre alkotói estek keretében köszönti az adott esztendő Balázs Béla-díjasait. A 2020-as év díjazottjainak méltatására a koronavírus-járvány miatt most a hagyományostól eltérő időben és formában kerül sor: a nemzeti ünnepünket megelőző napokban az Uránia streamingcsatornáján ismerkedhet meg a közönség a négy alkotóval: Bergendy Péter filmrendezővel, Dézsy Zoltán filmrendező-riporterrel, Tuba Mariann vágóval és televíziós szerkesztővel, valamint Varsányi Ferenc filmrendezővel.

A Tüske a köröm alatt főszereplője, Cserhalmi György Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

A Balázs Béla-díjasok az Urániában 2020 című díjmentes programban egy-egy kiemelkedő, általuk választott filmjüket tekintheti meg a közönség, illetve ehhez kapcsolódóan látható lesz az a négy beszélgetés, amelyet ebből az alkalomból rögzített velük az Uránia.

A Trezor című 2018-as film főszerepét Anger Zsolt játszotta Forrás: Uránia Nemzeti Filmszínház

Elsőként március 8-án, hétfőn Tuba Mariann filmvágó, televíziós szerkesztő lesz az Uránia vendége, akitől a Sára Sándor rendezte Tüske a köröm alatt című filmdrámát tűzi műsorára ezen a napon az Uránia. A második este március 9-én, kedden Varsányi Ferenc filmrendezőről szól, akinek első alkotását, a Mézes-táncos című, 1975-ös mézeskalács-animációt, valamint a Keresztesesek egykor és ma című 2019-es ismeretterjesztő filmjét vetítik. Március 10-én, szerdán Dézsy Zoltán filmrendező kerül reflektorfénybe Seuso 2. című dokumentumfilmjével. A sorozat záró alkalma március 11-én, csütörtökön Bergendy Péter filmrendező Trezor-jának vetítése lesz.

A filmek ingyenesen elérhetők, de megtekintésükhöz egy 0 Ft-os jegy megváltása szükséges ezen az oldalon.