Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
Petőfi tér
1956. okt. 23. kedd, s az azt követő napok véres eseményei eltérítenek múltban időző gondolataimtól. Kedden (...) kijöttem a színházból, s ott hallottam, hogy 4-kor a Bem-szobornál tüntet az ifjúság nemzeti függetlenségünk mellett. Sorra jelennek meg az utcán az egyetemi ifjúság sokszorosított felhívásai. Hírt adnak a tüntetésről, s pontokba foglalják az ifjúság követeléseit. (...) A színház előtt elvonuló, MEFESZ táblát vivő és nemzeti színű zászlót lengető nagyobb csoporthoz csatlakoztam, s velük mentem a Petőfi térre."
Sinkovits Imre a Petőfi-szobor talapzatán szavalja el a Nemzeti Dalt.
Családtagjai is jelen vannak, akkor már Petőfi téri otthonukban élnek, édesanyjuk kíséri le a gyerekeket, apjuk közelében hallgatják szavalatát.
Édesanyjuk este egy rádiófellépést követően segíti behúzni az épület ablakain keresztül a forradalmárokat, akik követeléseiket kívánják beolvasni a rádióban.
Sinkovits Imrét 1956. október 30-án megválasztják a színművészek Ideiglenes Nemzeti Bizottságának tagjává. Ugyanezen a délutánon a Színművészeti Szövetségben a budapesti színházak küldöttei életre hívták a Magyar Színház- és Filmművészeti Szövetség Forradalmi Bizottságát. A tagok közé itt is beválasztják Sinkovits Imrét.
November 4-én megkezdődik a szovjetek inváziója.
A forradalom leverése után, a hamarosan hatalomra kerülő Kádár-kormány előbb felfüggeszti a bizottságok működését, majd feloszlatja azokat. Tagjai ellen az államhatalom megdöntésére való felbujtás vádjával kezdeményez eljárást. Az országban maradók többségét megbünteti, a többiek ellen távollétükben hoz határozatot a "vészbíróság."
Sinkovits Imre helyzete azonban kivételes.
Köztudott, hogy Sinkovits Imre a forradalom idején több olyan szituációnál is jelen volt, amelyek során az ő higgadtsága, meggyőzőkészsége akadályozta meg, hogy azok véres fordulatot vegyenek. /Sinkovits Imre vonatkozó képessége miatt kapja majd Egri Istvántól a „Seriff" becenevet. Sz. Á./
Forradalmi kiállása kapcsán azonban muszáj valamit kezdeni vele.
1957 tavaszán Major Tamás szervez négyszemközti találkozót Sinkovits Imre és Aczél György, a kultúra teljhatalmú döntnöke között.
Sinkovits Imre így idézte fel a történteket:
Lassan jöttem rá arra, hogy nem szeretnének engem a másik oldalon tudni. /A hatalom bírálói között. Sz. Á./ Mikor ezt Aczél elismerte, akkor rögtön rájöttem, hogy Major Tamás miért hozott össze vele. Mikor már nem volt más érve az Aczélnak, azt mondta: "Sinkovits elvtárs! Gondolt már ön arra, hogy a Petőfi-szobortól a Köztársaság téri akasztásokig maga kövezte az utat?" Nagyon kemény hangon szólt. Hát 1957 tavaszán ilyet hallani bent a Báthory utcában!... (Magamban csak arra tudtam gondolni: "Istenem, most segíts! Most kell okosnak lennem!") És így válaszoltam: "Bocsásson meg, kedves Aczél úr – elvtársnak nem nevezhettem, mert akkor rögtön megvádolom, hogy ő is forradalmár –, arra még nem gondolt, hogy ezt a bizonyos utat a Petőfi-szobortól a Parlament érintésével a Köztársaság térig netán önök kövezték ki éveken keresztül?" Ez az isteni kegyelem megvilágosítása volt, mert ilyen szorult helyzetben hogyan jöhet ilyen ökörség az ember agyába?"
Az Aczél Györggyel történt találkozó után Sinkovits Imrét többször is „bekísérik" a belügyi szervek egy budai központjába.
Nem mondják ki, de ügynöknek próbálják beszervezni.
Az ennek ellenálló, de egyre zaklatottabb színész végül felesége tanácsára kérdez rá a belügyeseknél:
„Csak nem ügynöknek próbálnak beszervezni?"
Hozzáteszi, hogy nincs olyan körülmény, amely alkalmassá tenné erre.
A belügyesek tagadják, hogy ilyesmiben sántikálnának. Többé nem is keresik.
Ezt követően azonban a Nemzeti Színház házi törvényszéke ítéli el rendszerellenes magatartásáért Sinkovits Imrét, és fél évre eltiltják a színpadtól.
Aczél Györgyék azonban új határozatot követelnek, amely Sinkovits Imrét eltávolítja a Nemzeti Színháztól.
Sinkovits Imre fizetését még a végső döntés előtt felére csökkentik, a színházon kívüli szereplésektől eltiltják.
Akkor a Mű-Tex Műanyag és Textil Kisipari Szövetkezet Miki doktor részlegének bedolgozójaként vállal különmunkát.
A gyermekdoktor játékkészlet darabjainak fröccsöntését helyben végzi, a kézi munkát – sorjázást - otthon, éjszaka. Fél fillért kap egy műanyag játék lesorjázásáért, két darab kitesz egy fillért. Sinkovits Imre évtizedekkel később mondja majd egy interjúban:
A huzavona körülöttem elég sokáig tartott, de minekutána feleségem s két gyermekem volt, és őket is sújtotta a büntetés, fizetésünk felére leszállítva, mellékkeresettől eltiltva, én meg úgy gondoltam, hogy talán mégse lopni kéne ahhoz, hogy az embernek pénze legyen, elmentem dolgozni más szakmába. Műanyag szakmába, gyermekjátékokat készítettem. Ezt meg tüntetésnek minősítették, afféle ellenállásnak, és ennek egyenes következménye volt, hogy tovább tartott a büntetés. Ugyanakkor hála legyen azoknak, akik ezért engem csupán megróttak, nem küldtek börtönbe, bitó alá, mint Földes Gábor barátomat, évfolyamtársamat s kollégámat, akit Győrben végeztek ki."
Sinkovits Imrét végül - miután munkásként dolgozott - 1958-ban a „külvárosi" József Attila Színházhoz „irányítják."
Nem éli meg száműzetésként. Szakmai tapasztalatszerzésre használja fel az időt.
Élvezi, hogy a Fodor Imre által vezetett társulatban sokkal több lehetőséget kap komédiákban is, mint a veretesebb repertoárú Nemzeti Színházban.
Egyik kiemelkedő alakítása Sardou A szókimondó asszonyságának Fouché szerepe. A darab szerinti mulatságos, önző, önérdekleső figurából kreál egy igazi behízelgő méregkeverő alakot.
Ez a rendőrminiszter Sinkovits előadásában túlmutat Fouché személyén, a kor egynémely valós közéleti személyére emlékeztet.
Sinkovits Imre a József Attila Színházban hajt végre egy, a magyar színháztörténetben egyedülálló bravúrt is.
A három testőr előadásában huszonegy szerepben jelenik meg a színpadon, gyors öltözéssel megoldva a váltásokat.
Eredetileg egy évre szólt a színész kitiltása a Nemzeti Színházból, végül öt évadra felejtik ott az angyalföldi teátrumban. Miközben sokkal nagyobb figyelmet kap a publikum részéről, mint az '56-ot megelőző időszakban. Nem is elsősorban a József Attila Színházban látható bravúros alakításai miatt.
Az 1957-ben készült, Kalmár László rendezte Nagyrozsdási eset című film egy korrupt kisvárosban játszódik, főszereplői Sinkovits Imre, Páger Antal és Zenthe Ferenc. Ezt a mozidarabot ugyan huszonhét évre betiltják, de Sinkovits Imre száműzetése alatt számtalan sikeres filmalkotásban játszik még.
Ugyancsak 1957-ben készül a Külvárosi legenda, amelyben Sinkovits Imre az alkoholista férjet, Benkőt alakítja meggyőzően. Ezt tizenhárom fontos filmszerep követi, majd 1961-ben játssza el Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című filmjében a vagány, fölényes, ugyanakkor aranyszívű Onódi II.-t, az egykori híres labdarúgót. Olyan partnerekkel, mint Benkő Gyula, Görbe János, Molnár Tibor, Gera Zoltán, Garas Dezső. Fábri filmjét a "Győzni, magyarok!" szurkolói bekiabálásokkal tarkított jelenetei miatt túlzott nacionalizmus vádjával illeti a Film Színház Muzsika akkori kritikusa, Sas György, és hozzáteszi :
... nagy erejű, hatásos, lebilincselő, ám végeredményében eszmeileg erősen vitatható mű.
A hatalom a negatív kicsengésű kritikával próbálja elterelni a figyelmet Fábri alkotásáról. Hiába.
A történet lényege: a német megszállók focimeccset erőszakolnak ki egy Kárpát-Ukrajnába kiparancsolt magyar munkászászlóalj csapatával. Önkéntelen a párhuzam a megszálló szovjet csapatok és a filmbeli németek között. Sinkovits Imre a József Attila Színház tagjaként két alkalommal is megkapja a Jászai Mari-díjat, 1955-ben és 1962-ben.
Felvetődhet a kérdés: miként lehet, hogy a Nemzeti Színházból száműzött Sinkovits Imre folyamatosan forgathat, valamint szakmai díjakkal ismerik el színházi működését?
Színházi szakírók elmélkedéseit összegezve levezethető egy sajátos képlet.
A politika bátortalan volt, nem merte látványosan letaszítani a „talapzatáról" Sinkovits Imrét. Ezért sem állították más, a forradalomban magukat ugyancsak diszponáló művészekhez hasonlóan bíróság elé. S talán azért sem, mert azt gondolták: egyszerűbb lesz beszervezni a politikailag képzetlennek, egyszersmind naivnak gondolt színészt. Ugyanakkor időt veszítettek, miközben próbálták rávezetni az ügynöki tevékenység előnyeire. Miután kiderült, hogy ez nem megy, még kockázatosabb lett volna ország-világ előtt bíróság elé állítani. Akit arra szántak, az már megkapta a büntetését.
Sinkovits Imrét végül a fővárosi peremszínházhoz irányították, s közben engedték, hogy más színtereken is megmutatkozhasson.
Esetében érvényre jutott a Kádár-korszakot jellemző kis lépés ide, kis lépés oda mechanizmusa.
A rendszer stabilizálni akarta a hatalmát, és ahol ezt nem tartja fontosnak, ott nem provokál. Talán a legitimációját vélte igazolni a politika azzal, hogy lám, Sinkovits Imre még filmezhet is.
Sinkovits Imrének öt év angyalföldi színészi működés után, 1963-ban – a párt jóváhagyásával – Várkonyi Zoltán ajánl szerződést a Vígszínházba.
Azonban az igazgatói pozícióból már leváltott, de főrendezőként és rendíthetetlen pártkáderként továbbra is nagy befolyással bíró Major Tamás azt mondja: „
Ha Sinkovits Imre a Nemzetiből ment el, akkor oda is kell visszatérnie.
Sinkovits Imre 1963 nyarán még a József Attila Színház képviseletében vesz részt a fővárosi teátrumok rádiós vetélkedőjében, különböző paródiákban szerepelve.
Hamarosan azonban még az üzemi lapok is főcímekben tudatják – például a Kőbányai Gyógyszer vagy a Műanyag című periodikák –, hogy Sinkovits Imre újra a Nemzeti Színházban látható.
A pártvezetés utasítására azt is megírják, ami egyet jelent a megbocsátással:
A közönség régi óhaja teljesül, mikor újra a Nemzeti Színház színpadán láthatja az ország egyik legjobb, legmodernebb színészét, Sinkovits Imrét.
A Nemzetiben elűzetése előtt valójában csak kisebb vagy közepes fajsúlyú szerepeket alakító Sinkovits Imre Major Tamás rendezésében, a Macbeth címszerepében áll újra az ország első színházának színpadára.
Ablonczy László írja:
Viharos tapsorkán éltette előadás után. Szülei, barátok, kollégák meghatottan ölelték magukhoz – Sinkovits Imre művészi életében elkövetkezett a Petőfi által óhajtott méltánylás ideje. S nem a mártír sorsa fölötti rehabilitációs örömkönnyek fénylettek, hanem az Igazolás és Bizonyság: nagy alakításával a Nemzeti Színház társulatának első sorába érkezett.(...) Szokott rutingyakorlatnál súlyosabb elemzések, méltatások is igazolják az előadás és Sinkovits Imre Macbeth-alakításának rangját. Sándor Iván úgy látja a lényegét: „Ember, akit egy hallatlan szenvedély, a hatalomvágy vetkőztet ki ember voltából."
Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!
