Nagyszüleit kitelepítették, édesapját is büntették, ő maga az egyik legnépszerűbb színész lett

Jászai Mari-díjas, kiváló és érdemes művész. 1981-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. Korosztályának egyik legjobb, legkarakteresebb és legismertebb színművésze, akinek már pályakezdőként meghozták a népszerűséget a televíziós sorozatok. Több mint negyven éve tagja a Madách Színháznak, ugyanakkor anyaszínháza mellett más teátrumok vendégeként is rendszeresen láthatta, láthatja a közönség a színműirodalom legszélesebb palettájáról színre vitt előadásokban, prózai és zenés művekben egyaránt. Mindemellett már friss diplomás művészként megtapasztalhatta, hogy hivatása sajátos viszonyai között a fanyalgás nem feltétlenül annak függvénye, hogy milyen színvonalra képes egy kiváló színészekből álló társulat. Szerednyey Béla azonban ebben a helyzetben is elégedett a szakmai útjával, és egyebek közt azt is elárulja, hogy miért áll közel a szívéhez a mézeskalács-készítés.

Nevében is köszönöm. Mindamellett édesapámnak megvoltak a maga sztenderdjei, amelyek bármely körülmények között okot adtak számára a szorongáshoz. Ám amikor még szinte pályakezdőként eljátszotta az egyik első magyar televíziós sorozatban a kommunista ellenálló, egyben a népi hősök furfangosságával megáldott Bors Máté szerepét, annak ellenére is inkább örömére volt a lehetőség, hogy nagyon messze állt a világnézetétől mindaz, amit a figura képviselt. Ön három évvel a pályára lépése után játszotta el a Linda című sorozatban Emődi Tamás taxisofőrt, akit egy interjújában galamblelkű papucsként aposztrofált. Majd lényegében a Lindával párhuzamosan megformálta az Angyalbőrben című sorozatban Rabovics „Rabó" Milán honvédet, aki már egy igazi macsó volt. Ami meglepett: több interjújában is szóba került, hogy Emődi figurája még úgy sem tett jót a szakmai megítélésének, hogy Rabovics macsósága korrigált az önről kialakított képen. A Bors 1969 és 1972 között készült, apám sosem említette, hogy bármikor is úgy érezte volna, hogy a Bors karaktere ártott volna az imidzsének. A Linda epizódjait 1984 és 1991 között forgatták. A világ változott időközben, vagy személyfüggő, hogy melyik színészt mennyire zavar, ha úgy érzi: „ráégett" egy sorozatszerep?

1990. Forrás: Fortepan / Urbán Tamás

Bennem sem okozott komolyabb konfliktust a dolog, de azt tapasztaltam, hogy az én indulásom idején már inkább a fanyalgásra való hajlam jellemezte a szakmát. Nem pedig az elismerő öröm a másik sikerei, megszerzett népszerűsége láttán. A Lindában kapott szerepem kapcsán mondta nekem az egyik neves, akkoriban fénykorát élő filmrendező: kár, hogy a Lindában elkoptatom az arcomat. Letaglózó mondat, még akkor is, ha két feles között hangzik el az éjszakában, a Balettcipőben. Az arcom a Linda kapcsán lett ismert, örök fájdalmam, hogy édesapám, akit huszonöt éves koromban vesztettem el, már nem élhette meg azt a népszerűséget, amit Emődi és Rabovics figurái hoztak a fiának. Amiben nekem sok örömöm volt, miközben üröm is vegyült bele.

Tény, édesapámnak még nem mondtak hasonlót a Bors forgatása idején. Nem lehet, hogy valamiféle – az ön pályakezdése idején zajló – szakmai attitűdváltás állt az ön által megtapasztalt fanyalgás hátterében?

Nem tudom, hogy mikor kezdődött ez a jelenség. Az biztos, hogy a fanyalgási kedv a rendszerváltást követően már a szakmán is túlnőtt. A szakmában pedig már az én indulásom idején megvoltak azok az iskolák, körök, amelyek fenn hordták az orrukat és mindenen fanyalogtak, ami nem tartozott az ő territóriumukhoz. Kaposvári, szolnoki társulathoz tartozni: az rendben volt. A Madách Színház azonban le volt sajnálva. Persze a Nemzeti Színház is megkapta a magáét. Emlékszem, milyen elánnal gyapálta a kritika a Marton Endre erős rendezésében színre vitt Faustot, főszerepeiben Kállai Ferenccel, Ronyecz Máriával, Cserhalmi Györggyel. A Madách Színházban pedig úgy telt el az első tíz évem, hogy Ádám Ottó bármely rendezői munkáját lehúzta a kritika. Csehov-darabokat, bármit. De nem csak Ádám Ottó rendezéseit érte össztűz. A Madách Színház, akármi is történt benne, nem lehetett jó.

Hosszan sorolhatnám a Madách Színház idézett korszakának emblematikus színészeit, de nem lenne elegáns. Egyre azonban feszélyezettség nélkül rákérdezhetek: apám nem volt jó?

Szerintem az egyik legjobb színész volt. Ugyanakkor az édesapja és Schütz Ila kettősével, Szirtes Tamás rendezésében bemutatott, végig telt házakkal futó Jövőre veled ugyanitt című darabot sem igen kímélték. A Macskák 1983-as bemutatójának idején volt csak egy kis elcsendesedés, mert a fanyalgók belátták, hogy ekkora kunsztra ők nem lennének képesek. Ugyanakkor a Fészek Klubban, más szakmai helyszíneken azért megkaptuk: jó ez, jó ez, de végül is csak nyávogtok. Akkor sem változott a helyzet, amikor Ádám Ottó elegánsan visszavonult, majd Kerényi Imre került a posztjára. Idővel nagyon nagy múltú, kiváló színészek kezdték elhagyni a színházat. Amikor a döntése okairól kérdeztem egyiküket, azt felelte: „Most már unom a köpéseket a homlokomon."

Budapest, 2004. február 3. Szirtes Tamás, az újonnan kinevezett igazgató átvette a megbízását Schiffer János főpolgármester-helyettestől és társulati ülést tartott a Madách Színházban. A képen balról: Szerednyey Béla, Zenthe Ferenc, Lőte Attila, Koltai János MTI Fotó: Sándor Katalin Forrás: MTI/Sándor Katalin

Ön különösen kitartó, hiszen több mint negyven éve tartozik a Madách Színház társulatához.

Alapvetően pozitív szemléletű ember vagyok, amikor mégis elegem lett egy helyzetből, akkor összecsukódtam, mint egy virág. Konkrétabban fogalmazva: elmentem vitorlázni, közben megpihent a lelkem. Egyszer akartam elmenni a Madách Színháztól, mégpedig a Vidám Színpadra Bodrogi Gyulához, mert akkoriban kevesebb feladatot kaptam a körúti teátrumban. Ádám Ottó azonban ott tartott. Azt mondta, ez a szakma hosszútávfutás, rám itt szükség van. Egyébként pedig az első tíz évemben, 1981-től 1991-ig elvonta a figyelmem a színházam körüli, illetve a szakmában meglévő problémákról a számtalan egyéb feladat. Sorra készültek a tévéjátékok, rengeteg időt töltöttünk a rádióban, szinkronban. Ugyanakkor értettem Zenthe Ferenc ironikus mondatának bölcsességét is, amit akkor fogalmazott meg, amikor elpanaszoltam neki az imént idézett filmrendező véleményét a sorozatban vállalt szerepemről, arcom koptatásáról. Zenthe Ferenc ennek kapcsán mondta: egy fiatal színész két szörnyű helyzettel is szembesülhet: ha szerepet kap egy sorozatban, vagy ha nem kap szerepet egy sorozatban. A hivatás művelőjeként azt mondom: dolgozni mégis csak jobb, mint az esetleges mellőzöttség.

Zenthe Ferenc választott mestere volt?

Egyben példaképem. Már a Tenkes kapitányaként erős hatással volt rám. De amikor más szerepben láttam, sosem jutott eszembe, hogy ő a Tenkes kapitánya.

Ez így normális.

Ahogy az is normális lenne, hogy amikor valami jó, akkor arra azt mondanák: ez jó. Ha pedig valaki úgy érzi, hogy benne még több a spiritusz, akkor legfeljebb hozzáteheti: ez jó, de én még jobbat tudnék csinálni. Az sem lenne baj, ha kifejtené: miként. De a politikában sem így működnek a dolgok. Az ellenzék szerint itt minden borzalmasan rossz, márpedig kizárt, hogy tizenkét év alatt kizárólag borzalmasan rossz dolgok történtek volna. Sok minden igenis előre vitte az országot, s aki szereti a hazáját, annak ezt illene elismernie. Az lenne normális, ha ki mernék mondani: ez és ez jó volt, és aztán kifejtenék, hogy miként tudnák még jobban csinálni. Sem a szakmában, sem sehol nem szerencsés állandóan arra hivatkozni: te silány vagy, én pedig kiváló. Ez ugyanis azt minősíti, aki ilyet állít.

Saját szakmai helyzetét milyennek látja?

Mindig rengeteget dolgoztam. Jelenleg a Madách Színházban, a Játékszínben, az Új Színházban, a József Attila Színházban, a Kecskeméti Katona József Színházban vannak feladataim, valamint három olyan produkcióban, mint a Puskás, illetve a Kőszívű ember fiai. A játszóhelyek sokszínűségében is örömem van. A szakma helyzete olyan, amilyen, de saját pályámat nézve nem lehetek elkeseredve. Az igaz, hogy miután a Madách Színház átállt a musicalekre, szembe kellett néznem a ténnyel: idősödve egyre kevesebb dolgom lesz majd ott, mert kevés bennük a koromnak megfelelő karakter. De egy ideje a rendezések is kihúznak a szélcsendes szakaszokból.

Budapest, február 20. A Madách Színházban 36 év után, idén tavasszal áprilisban újra bemutatják a Black Comedyt, Szerednyey Béla rendezésében. A Peter Shaffer színművének olvasópróbáját pénteken kezdték el. A képen balról: Békés Itala, Szerednyey Béla, Haffner Anikó, Weil Róbert, Lőte Attila, Tóth Enikő, Pusztaszeri Kornél és Dózsa László. MTI Fotó: Sándor Katalin Forrás: MTI/Sándor Katalin

Hogyan kezdett rendezni?

Szirtes Tamás volt a főiskolai osztályfőnöke a talán mai napig leghíresebb musicalosztálynak, oda járt mások mellett Bereczky Zoltán, Jágercsik Csaba, Balla Eszter, Gallusz Nikolett, Oroszlán Szonja, Rezes Judit. Én voltam az egyik csoportvezető tanáruk, Szirtes Tamás pedig megkért: rendezzem meg főiskolai vizsgadarabnak Kocsák Tibor és Miklós Tibor musicaloperáját, az Anna Kareninát. Igent mondtam, aztán megrettentem, majd a díszleteket is magam találtam ki. A főiskolai siker után átvette az előadást az egri színház. Azt megnézte Kerényi Imre, s az egész előadást átvette. Hamarosan pedig azt kérdezte: mit szeretnék rendezni a Madáchban? Mondtam, hogy a Black Comedyt, azt felelte, hogy jó, bemutatjuk. Szirtes Tamás érkezése után is kaptam lehetőségeket. Miután pedig egykori madáchos kollégám, Cseke Péter került a kecskeméti színház élére, azóta minden évben kapok tőle rendezői felkérést. Rendeztem már a Turay Ida Színházban, a győri Nemzeti Színházban, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban, másutt is.

A rendezésben mi adja önnek a legtöbb örömöt?

Kimozdít a színészi nyugalomból. Ha egy színész tisztességgel elsajátítja a hivatását, akkor már nem nagyon tudnak olyat kérni tőle – nem számítva az esetleges és méretes szereposztási tévedést –, amit ne tudna megcsinálni. A rendezés az más, ott szép számmal vannak kihívások. Megtalálni a darab lényegét, kigondolni a tökéletes szereposztást, utat találni a színészekhez. Kétkezi emberként számomra nagyon fontos a tökéletes díszlet is. Az egész előadást képes elrontani, ha rossz a díszlet, ha nincsen „húzása". Általában jó ötleteim vannak, s még az autószerelői gyakorlatom is segít abban, hogy elmondjam, miként lehet megoldani egy olyan problémát, amelyre a díszlettervező esetleg azt mondja: megoldhatatlan.

Honnan van autószerelői gyakorlata?

Diákként szereztem a nyári munkák során. Édesanyám a Nagykőrösi Állami Erdőgazdaság gépjavító üzemének volt a főkönyvelője. A pártállami főelvtársak oda hordták a Mercedeseiket, úgyhogy magas minőségű autómotorok mellett tanultam ki a dolog csínját-bínját; azt, hogy miként lehet szerkezeteket működtetni. Amit kitanultam a Mercedes-motorok között, az a szcenikai megoldásokban is alkalmazható.

Lapokban is esett szó arról, hogy egy rázós válás után találta meg a társát második házasságában. Felesége tizenhét évvel ifjabb önnél, s két gyermek édesanyja – miközben önnek nincs saját gyermeke. Kerülném a bulvárt, de érdekelne, hogy miként éli meg a helyzetet.

Volt egy időszak, amikor közös lakásban éltünk a húgommal és az idősebb fiával Tiszeker Danival, aki nem mellesleg filmrendező lett, ő jegyzi a tavalyi filmtermés második legnézettebb filmjét, a Nagykarácsonyt. Büszke vagyok rá, mintha a saját fiam lenne, és Boldizsár öccsével is mély szeretet van köztünk. A feleségem, Szilvia két gyermekét is sajátjaimként szeretem. A Szilvia és köztem lévő korkülönbség pedig ma már nem számít különlegesnek.

Szerednyey Béla Jászai Mari-díjas színész, rendező, érdemes és kiváló művész Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha jól tudom, a felesége cukrászmester. Artisztikus műfaj?

Abszolút. Szilvia ráadásul különleges tehetség, ami részben genetikus, apai örökség. A családi cukrászdában kezdte gyakorolni a hivatását. Aztán utóbb, amikor az édesapjuk negyven év után úgy döntött, hogy neki ennyi éppen elég volt a hajnali ébredésekből, Szilvia a testvérével együtt továbbvihette volna az üzletet. A feleségem azonban nem akart alkalmazottakat foglalkoztatni, a maga útját szerette volna járni. Édesapja akkor eladta a cukrászdát, és még az unokákról is példaadóan gondoskodott. Szilvia pedig kialakított a házunk szuterénjében egy csinos mézeskalács manufaktúrát, az elkészült édességet pedig a kert végén felhúzott mézeskalács házikóban vehetik át a vásárlók. Még a feleségem vállalkozásának is különös bája van, poézise. Nekem is örömöt ad, inspirál.