Csiki dam és a szocializmus: aki meglékelte a rock and rollt

Dobosként kezdte a pályafutását, frontemberként lett hivatása egyik idolja. Nem sokkal saját együttese, az R-GO 1982-es megalapítása után a közönség és a szakmai ítészek együttesen választották meg az év énekesének, szövegírójának, illetve zeneszerzőjének, mely utóbbi kategóriában hamarosan ismét a legjobbnak bizonyult. Az elmúlt napokban az Erkel Színházban mutatták be első musicaljét, Az ég tartja a földet címmel, amely Árpád-házi Szent Erzsébet történetét dolgozza fel, Lezsák Sándor költészete alapján. Az R-GO pedig idén májusban a Papp László Budapest Sportarénában tervezi megünnepelni fennállása negyvenedik évfordulóját. A jeles dátum apropóján a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett alapítótag, Szikora Róbert az Origónak adott interjújában idéz fel életéből, pályafutásából néhány hangsúlyos epizódot. Szóba kerülnek a rendszerváltás és az azt megelőző világ sajátosságai is, valamint elárulja, van-e benne félsz, amikor a politikával kapcsolatban fejti ki a véleményét. Ahogy beszél arról is, hogy milyen megélni a zenésztársak elvesztését, tart-e a mulandóságtól. Sztankay Ádám Szikora Róberttel még télen beszélgetett.

Melyek az első emlékei édesapja fellépéseiről?

Ahhoz az időszakhoz kötődnek, amikor még együtt voltak az édesanyámmal a rákospalotai otthonunkban. Akkoriban kerületi, vagy zuglói helyeken lépett fel. Nyaranta vendéglők kerthelyiségeiben. Nagy fák, pici színpad, a hallgatóság az asztalok körül. Apám próbaképpen beleszól a mikrofonba: „egy, egy", a fák tetejére erősített hangszórókból jön a hangja. Érdekes, egyben lenyűgöző. A keresztapám, Aranyosi József volt a gitáros. Miközben pengetett, a lábával hozta a ritmust egy nagy lábdobon és a cintányéron – dobosra nem tellett a gázsiból. Volt még egy zongorista is, Bereczky Kálmán, aki a mamámnak udvarolt még az édesapám előtt. Hallom ma is a zenét, és ahogy a papám énekli: „Helló, Mary Lou/ Goodbye, heart/ Sweet Mary Lou/ I'm so in love with you." A gitárnak szépen csengő hangja van, és a fa tetejéről az édesapám énekel. Még az ötvenes években jártunk, nem volt magától értetődő, hogy az ember hozzájut az ilyen számokhoz. Szüleim válása után az anyai, vasutas nagyapám – együtt éltünk a nagyszülőkkel - állandóan a Szabad Európát hallgatta, főleg a politikai műsorokat. Csak nagykamaszként találtam rá a Délutáni Randevú című zenés műsorra és hasonló adásokra.

Nem volt közben hiányérzete?

Nem, mert szüleim válása után az édesapám – kikerülve a Rákospalota-Zugló mikrovilágából – Budapest-szerte magával vitt a különböző fellépéseire a gyárakba, üzemekbe. Nőnapok, hasonló alkalmak mindig akadtak, gyár és üzem is bőven volt akkoriban – más kérdés, hogy milyen minőséget képviselt mindaz, amit azokban gyártottak. Ha nem a színpad mellett ücsörögtem, akkor az öltözőben vártam apámat, oda jöttek be hozzám és simogatták a buksimat a táncosnők, a színésznők.

Családi fotó, Szikora Róbert középen, mellette édesanyja, Tarnai Franciska és édesapja, Szikora Jenő Forrás: Szikora Róbert

Az édesapja miként kezdett énekelni?

Némi késéssel. Jó ideig apa nélkül cseperedett, mert az édesapját elvitték az oroszok a GULAG-ra, ahol addig maradt, amíg meg nem tanulta a nyelvet, akkor kidumálta magát a fogságból. Azt kamuzta, hogy kommunista. Az édesapám már kissrácként nagy magyar volt, büszke cserkész. A háború után, a megváltozott világban ő is a vasútnál kapott munkát, aztán egy művelődési házban lett kultúros, az ottani műsorokban kezdett énekelni. Akkoriban jelentek meg az első szalagos magnók, és fű alatt már angolszász számokhoz is hozzá lehetett jutni. Addig a rádióban legfeljebb német vagy francia zenék mentek. Apám magnószalagról hallotta először Net King Cole dalait a pasas szép búgó hangján, ő lett a kedvence, számára ő mutatott irányt. Énekelni is tanult, Majláth Júliánál. A tolókocsis tanárnő többször mondta neki az órákon: „Fiacskám, feláll a szőr a karomon, amikor énekelsz, olyan gyönyörű hangod van." Apám az éneklés mellett kezdett angol leckéket venni. Haverjaival folyton az amerikai, angol előadókat hallgatták, figyelték, hogyan rakják össze a számaikat.

Előadókészségét, a színpadi létezés fortélyait az édesapjától örökölte?

Apukám a szép hangja ellenére nem volt igazi művész, hanem valójában a világ egyik leggátlásosabb embere. Anyukám biztatta, hogy időnként engedje el a mikrofont, mert mindig abba kapaszkodott. Arra is intette, hogy legalább meghajlásnál nézzen fel a karzatra. Ezzel együtt, ha színpadon kívüli munkáról volt szó, apám arra hivatkozott, hogy az nem neki való, hiszen ő művész. Az ugyancsak a vasútnál dolgozó édesanyám finanszírozta tanulmányait, vette neki a fellépőruhákat. Apám idővel dobolni is elkezdett, a legendás dobos, Kovács Gyula, a „bolond" Kovács járt ki hozzánk. Apám idővel a sztepptáncba is belefogott. Szintén az édesanyám által fizetett otthoni kurzuson.

Édesapjával párhuzamosan kezdett dobolni?

Magamtól kezdtem zenélni. Előbb gitározni, miután a keresztapám disszidált, és otthagyta az egyik gitárját a padláson. Nem kérdés, hogy apám személye meghatározó, de a hatvanhatos Táncdalfesztivál jelentette a legnagyobb inspirációt, az után hoztam le a padlásról a hangszert. Az egy évvel idősebb bátyámnak voltak már Csepei-féle gitáriskola füzetei, azokból tanultunk, főleg Shadows-számokat. Idővel a bátyám azt mondta, ne legyen már két gitáros a családban. Akkor áttértem a dobra.

A fiatal Szikora Róbert dobolás közben Forrás: Szikora Róbert

Kutya nehéz hangszer, pláne tanár nélkül.

Fül kell hozzá. Lomb Kató, a híres fordító – aki tíz nyelven beszélt, és még vagy tucatnyin olvasott, illetve fordított – azt mondta: egy nyelv elsajátításához jól kell tudni „majomkodni". Persze, a szavakat is meg kell tanulni, de már akkor is merészen le kell utánozni a hanglejtést, igyekezni kell visszaadni a nyelv karakterét, amikor még nem teljesen világos a szöveg. Akkor hamar jön a sikerélmény, idővel a grammatika is kitisztul. A zenében is működik a dolog. Figyeltem, próbáltam leutánozni, hogyan dobol a Laux Józsi, mások. Ha igazán tehetséges vagy, akkor nem csak a technikai tudás lesz meg, idővel hozzáadódik a saját egyéniséged. Kialakul a stílusod.

Tuti, hogy soha nem járt dobtanárhoz?

Az Operaház dobosánál három hónapot bírtam ki, egy másiknál hatot. Mindkettőnél kottákat nézegettünk, de a dobszerkó egyik esetben sem került elő. Nem láttam sok értelmét, hogy ritmusképletek nézegetésére költsem az anyukám pénzét. Biztos voltam benne, hogy magamtól sokkal gyorsabban haladok.

1971 nyarán, Verőcén, a KISZ-táborban Forrás: Szikora Róbert

Édesanyja mit csinált a vasútnál?

A MÁV Landler Jenő Osztószertár éppen aktuális főnökének volt a titkárnője. A főnöki posztra általában egy ideológiailag megbízható, alkoholista kommunistát ültettek, aki addig maradt, amíg nem csinált valami marhaságot. Aztán jött a következő. Anyukám nem keresett rosszul, nagyon jól sem, de futotta rá, hogy finanszírozza az apám, majd az én zenei tanulmányaimat, illetve a dobszerkóm fejlesztését.

Ritka, hogy egy civil foglalkozású hölgy nem csupán hajlandó rá, de – történeteiből arra következtetek – késztetést is érez arra, hogy finanszírozza a férje, a gyermekei civil világtól távol eső „bolondériáit."

Édesanyám zenerajongó volt. A könnyűzenét éppen annyira szerette, mint a komolyzenét. Amikor 1944-ben az angolszász légierő elkezdte Budapest bombázását, az éjszakai támadások alatt sem volt hajlandó kikapcsolni a Pacsirta rádiójukat, amikor például Glenn Miller koncertjét közvetítették a londoni Royal Albert Hallból. Később állította, hogy alighanem a rádió varázsszeme miatt találta telibe a konyhájuk falát az egyik bomba, mert az az elsötétítés alatt is világított, célpontot kínálva. Amikor – nem sokkal a járvány előtt – Londonban volt fellépésem, komolyan gondoltam rá, hogy bekopogtatok a Buckingham-palotába: „Tartoznak nekünk egy konyhával!" A feszített program miatt egyelőre elmaradt a dolog.

Családtagjai, a Szabad Európa Rádió könnyűzenei műsorai, a '66-os Táncdalfesztivál dalai mellett volt még bárki, bármi a múltjában, aki, ami meghatározó volt abban, hogy hivatására talált?

Volt, úgy hívták, hogy Gombkötő Istvánné.

Ugrat?

Miért tenném? Ő volt az osztályfőnököm a Tóth István utcai Általános Iskola felső tagozatában. Szörnyű rossz tanuló voltam, ám annyira szeretett, hogy még a nyakláncának apró medáljából is az én fotóm kandikált a világba. Hetedikesek voltunk, amikor a tanárnő arra kérte az osztályt: ha van valakinek valami érdekes produkciója, az álljon ki vele, mert az iskolabál alkalmával a 7. D-seknek is ki kellene tenniük magukért. A szeretetét azzal háláltam meg, hogy elvállaltam: elgitározok, eldalolok egy Beatles-számot. Későn érő, alacsony kis srác voltam még, akinek nem a lányokon járt az esze. Nagy meglepetés volt, amikor a szombati bál után sorra jöttek hozzám, beszélgetni akartak velem a Beatlesről, és ajánlották, hogy kísérjem haza őket. Tetszett. Bevittem a gitárt is az iskolába, a szünetekben játszottam, a lányok fürtökben gyűltek körém. Valójában ez volt az eljegyzésem a zenével.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Tizenöt évesen már a One World együttes tagja volt, játszott a Szivárvány, Kontinentál, Anonymus együttesekben is, amelyek vidéki turnékra jártak. Hogy sikerült leérettségiznie?

Anyukám biztatására és közreműködésével. Elintézte, hogy átkerüljek a Zenész Szakszervezet esti gimnáziumába. Rajtam kívül harminckét roma muzsikus volt az osztályban, akik esténként cigányzenekarokkal húzták. A tanárok a helyünkön kezeltek minket, nem raktak ránk annyi terhet, amitől roskadoztunk volna.

Az Anonymus dobosa volt éppen, amikor a komolyabb bandák között számon tartott Ferm együttes vezetője, Környei Attila áthívta magukhoz. A Fermben Attila testvére, Környei Csaba mellett olyan zenészek is megfordultak, mint Karácsony János, Menyhárt János, Csurgai Attila, Kékes Zoltán, vagy a későbbi operaénekes, Gerdesits Ferenc. Gondolom, meghatározó fordulópont volt a pályáján.

Alig akartam elhinni, hogy ott játszom egy olyan csapat tagjaként az Ifjúsági Park színpadán, amely bandát nem sokkal előbb még a színpad előtti nézőtérről bámultam.

A Ferm együttes Forrás: Szikora Róbert

A közvélekedés szerint a Fermet a monopolhelyzetben lévő Hanglemezgyártó Vállalat teljhatalmú ura, Erdős Péter ítélte pusztulásra. Miért, miként?

Erdős nem szólt bele a zenekarok működésébe, csak a lemezkiadásba. A rendkívül népszerű zenekar ellehetetlenülésének valós okai csak a rendszerváltás után derültek ki, amikor Környei Attila kikérte a történeti levéltárból a családjukra vonatkozó dokumentumokat. Kiderült, a Környei testvérek édesapjának múltja volt az, ami miatt állandóan falakba ütköztünk. Ő a Magyar Királyi Hadsereg katonatisztje volt, a második világháború végén Kézdivásárhely parancsnoka. Ezért akár le is tartóztathatták volna, ám kellettek a rendszernek a szakemberek. Így esett, hogy 1956-ban Vácon volt katonai parancsnok, és a forradalom idején kiadta a rádiót a forradalmároknak. Utóbb ezért már fel is köthették volna, ám jelentkeztek azok az ÁVH-sok, akiket mindeközben – puszta emberségből – elbújtatott a laktanyában. Ezzel együtt nem volt a rendszer kedvence. A Hungáriának már – ahová 1974-ben hívtak át – konkrétan Erdős Péter igyekezett betenni a kezdeti években. Amikor azonban elment egyszer külföldre nyaralni Csepivel – Csepregi Évával –, akkor a saját stúdióval rendelkező Kóbor János segítségével elkészítettük az együttes első lemezét. Ha már kész volt, a boltokba is kikerülhetett.

A Ferm korábbi tagja, Kékes Zoltán ajánlotta be önt a Hungária együttesbe. A Ferm tagjai mit szóltak a távozásához?

Szó szerint sírtak. Környei Attila mégis azt mondta: „Nem fogunk megsértődni, menj, legalább utazhatsz majd külföldre, lehet lemezetek." Nem nagyon hallottam még hasonlóról. Már akkoriban is inkább árulózták azt, aki elment egy zenekarból.

A Hungária együttes ünneplése a Sport étteremben, Tihanyban abból az alkalomból, hogy az együttes Rock and roll party és a Hotel Menthol című lemeze platinalemez lett 1982-ben Forrás: Fortepan / Gábor Viktor

1974-től 1982-ig volt a Hungária tagja. A zenekar 1980-tól kezdett rock and rollt játszani, a stílusváltás önt is a sztárok magasságába emelte. Aztán mégis mennie kellett, mert a zenekarvezető, Fenyő Miklós megtudta, hogy ön diszkóslágereket ír Szűcs Judithnak. Pedig igazán diszkréten tette, hiszen álnéven, Bob Lankyként jegyezte a diszkószámokat. Meglepte a retorzió?

Nem Fenyő Miklós, hanem a zenekar grémiuma kívánt megfegyelmezni, eltiltani az egyéb munkától. Rosszul viseltem, mert úgy véltem: amennyit elértem, ahhoz képest ez nagyon méltatlan eljárás. Nem is volt alaptalan az önértékelésem. Megesett például, hogy miközben bandukoltam hazafelé, a megállón kívül is megállt mellettem a busz, amikor a buszvezető meglátott a lila zakómban, sárga hajammal. Nem azért, mert csodálkozott, hanem mert megismert, és felvett. Ugyanis még nem volt kocsim. Közbevetőleg: ez az epizód azt is mutatja, hogy milyen volt az akkori világ sztárkultusza. Ami a hungáriás affért illeti: a retorziókkal kapcsolatos minden berzenkedésem ellenére sem mertem volna kilépni a Hungáriából, ha a feleségem nem olyan határozott. Azt mondta: ne engedd, hogy fenyegessenek, indulj el a magad útján. A Jóisten jelölt irányt, a feleségem adta a bátorítást az első lépésekhez.

A feleségével mióta vannak együtt?

Házasságban 1975-től, de már 1972-ben elkezdtem udvarolni neki. Az általánosban figyeltem fel Zsuzsára, de az akkor még csupán éteri vonzalom volt. Tizenkilenc éves voltam, amikor kint fociztunk az utcán. Eggyel kevesebben voltunk a kelleténél, amikor Zsuzsa – ő is arrafelé lakott - éppen arra jött, én pedig megkérdeztem, hogy nem állna-e be védeni? A hatalmas vetődéseivel végleg felhívta magára a szakosztályvezető figyelmét, aki én voltam. Leigazoltam.

Popsztárként könnyű a hűség?

A monogámia elhatározás és akarat kérdése. Számomra ez sosem jelentett nehézséget.

Lakásának azon pontján beszélgetünk, ahol egyéb relikviák mellett Orbán Viktor miniszterelnök egy korábbi, születésnapi köszöntője is olvasható, amelyben egyebek közt azt írja: ön nagyon sok műfajban kipróbálta magát, de az az igazi, ha valakivel az történik, ami önnel, vagyis megtalálja a saját hangját. Volt olyan konkrét helyzet, amikor ráérzett: „Ez vagyok én!"

Fokozatosan történt a dolog, de erős visszajelzések mellett. Az R-Go első hat-hét koncertjét még Szikora Róbert és bandája címmel hirdették a vidéki fellépéseken. Győrben voltunk éppen, amikor – miközben mentünk át a zebrán – szétnyílt előttünk a járókelők sokasága, sorfallá rendeződtek és elkezdtek tapsolni. Világos volt, hogy annak szól a taps, hogy ki mertem lépni a Hungáriából, és saját stílusban folytattam a hivatást.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Fenyő Miklós és a Hungária grémiuma mit szólt hozzá, hogy tőlük búcsúzva viharos sebességgel talált rá mindarra, ami máig meghatározza az ön színpadi, és az ön által jegyzett zenék karakterét?

Fenyő Miklós – akivel már rég tisztáztuk az egykori félreértéseket – azt szokta mondani az akkori történések kapcsán: „Léket kapott a Titanic." A hasonlatban a Hungária az óceánjáró, az R-GO a jéghegy. Olyan lemezeladásokat produkáltunk, olyan méretű rajongótáborunk jött létre pillanatok alatt, amellyel nem lehetett lépést tartani. A Hungária, amely a szocialista rendszerhez hasonlóan megbonthatatlannak tűnt, hat hónappal később feloszlott.

Az R-GO együttes a korai években Forrás: Szikora Róbert

Az R-GO sikertörténetének voltak naposabb, borúsabb szakaszai. Lényeg, hogy májusban ünneplik negyvenedik születésnapját a Papp László Budapest Sportarénában. Bizakodva várja a koncertet?

A rendezőcsapat nagyon profi, a helyszín egyelőre változatlan. Reméljük a legjobbakat.

Nemrég kendőzetlen őszinteséggel állt ki a kormány mellett egy kormánykritikus médiumban. Nem túl gyakori a hasonló merészség. Nemcsak a mondandó, hanem a megszólalás helyszíne és az esetleges rajongói visszajelzések szempontjából sem.

Jampinak lenni is egy vállalás volt. A színes megjelenésünknek erős hatása volt, a visszajelzések egy jelentős részét pedig nem a szeretet hatotta át. Akkor megtanultam, hogy mit tart a nép egy jelentős része arról, aki kilóg a sorból. Annak bizony beszólnak. Keresztény emberként azonban azt gondolom: méltatlan lenne visszaszólni. Ahogy azt is gondolom: ha megkérdeznek valamiről – akár a politikáról –, akkor válaszolnom kell. Miért is ne tenném? Kitől féljek?

Kicsi szorongás sincs önben ilyen helyzetekben?

A múltból hozott emléknyomok miatt van bennem némi félsz. A Ferm tagjaként még a hatóság is jelezte felém a rosszallását – akkor még nem tudtam, hogy nemcsak a műfajunk, megjelenésünk, hanem a Környei testvérek felmenőjének múltja is bőszítette az embereit. Volt rá példa, hogy el is vittek magukkal. Tervezték, hogy agyonvernek, de erről végül letettek. Szorongás ide vagy oda, azt hiszem, az az igazi bátorság, ha a félelmeink ellenére is azt tesszük, amit helyesnek érzünk.

Szikora Róbert Fotó: Csudai Sándor - Origo

Megszólalása kapcsán érzett változást a rajongóit illetően?

Igen. Sokan megtámadtak, régi barátaim között is volt, aki ellenem fordult. Mondtak rám ezt is, azt is. Ám már régen megtanultam, hogy ki kell imádkoznom magamból az ilyenkor felgyülemlő haragot. Ráadásul én pontosan tudom, hogy ki vagyok. Mindenekelőtt a munkám határoz meg, az alkotóként létrehozott produktum.