Katonaszökevényként bujkált, feleségét elvesztette, később súlyos beteg lett a nemzet körülrajongott színésze

Zenthe Ferenc
2006. július 30-án hunyt el tüdőgyulladásban
Vágólapra másolva!
Zenthe Ferenc a Kossuth-díj és számos más jelentős kitüntetés mellett elnyerte a Nemzet Színésze címet is. Ugyanakkor egyike volt azoknak a korszakos nagy színészeknek, akiket a publikum már az utóbbi elismerés életre hívása előtt is annak tartott. Hiteles, kidolgozott alakításai mellett természetes, minden fenségességtől távol álló, közvetlen, szerény, szerethető személyisége miatt is generációk zárták a szívükbe. Amely személyiség ugyanakkor szakmai védjegyként jelent meg a 2x2 néha öt című film amúgy vagányságra hajlamos pilótájának alakjában; a furfangos, jóvágású, bátor Tenkes kapitányának megformálásában; vagy a sajátos szappanopera, a Szomszédok Taki bácsijának figurájában – és sok más szerepében. Zenthe Ferenc, akit mindenki szeretett, és aki mindenkihez kedves volt. A színészre – pályája kezdeti éveitől eltekintve – általában szerethető karaktereket osztottak, de színészi nagyságát azzal is bizonyította, hogy miközben sokat tett hozzájuk a saját énjéből, sosem volt egyforma. Ám az is a személyiségéből fakad, hogy interjúkban gyakran említette: „Sokkal népszerűbb vagyok, mint amekkora színész." Az eredendő bölcsességgel, kikezdhetetlen igazságérzékkel megáldott művésznek talán ez volt az egyetlen tévedése.
Vágólapra másolva!

A kiszemelt pozitív hős

Zenthe Ferenc hetvenöt évesen idézi fel egy interjújában első, Madách Színházban töltött éveit. A lényeget fogalmazza meg, de azt is érdemes említeni, amiről a művész nem beszélt.
Zenthe Ferenc érkezése idején a Madách Színház az Izabella téren működik, ott, ahol ma a Pesti magyar színház üzemel. Később kerül majd át a felújított körúti épületbe, abba, ahol a mai Madách Színház is található.
A művészt a színház 1950-ben kinevezett igazgatója, az akkoriban még erősen „vonalas", csupán huszonkilenc éves Horvai István szerződteti.
Horvai vizsgarendezését – egy év leningrádi, az ottani színházi intézetben abszolvált aspirantúra után – 1950. szeptember 21-én, Sztálin közelgő születésnapja előtt tisztelegve mutatták be a Nemzeti Színházban. (Tenyov: Ljubov Jarova, címszerepben Gobbi Hilda; Sz.Á.)

Budapest, 1952. december 8. Horváth Teri (Laurencia), Greguss Zoltán (Fernand Gomez de Guzman, a Calatrava rend komturja) és Zenthe Ferenc (Frondoso) jelenete Lope de Vega: A hős falu című művének előadásán Forrás: MTI/Várkonyi László


Az ifjú igazgató Zenthe Ferencre első Madách Színházbeli feladataként Gazanfar, azerbajdzsáni olajmunkás szerepét osztja ki Alekszandr Kron A halott völgy című négyfelvonásos üzemi drámájában.

Molnár Gál Péter írja ennek kapcsán:

Centrális karakterek
Zenthe Ferenc színészi pályáján is elérkezik majd egy szélcsendesebb szakasz, de nem azért, mert kiöregszik a bonviván szerepköréből. Hanem mert a drámairodalom fukarkodik a negyven túli, a hatvanat még el nem érő színpadi karaktereken.

De a fiatal Zenthe Ferencből sem lett klasszikus bonviván, színes színészi eszköztárával, hiteles színpadi jelenlétével kár lett volna abban a szerepkörben parkoltatni.

1952-ben játssza el másodszereposztásban Lope De Vega A hős falu című darabjában Frodoso szerepét. Az első szereposztásban Ladányi Ferenc alakítja a karaktert, az ifjabb kollégájánál tizenegy évvel idősebb, országosan ismert, elismert színész, aki már 1950-ben érdemes-művész, s 1952-ben a Kossuth-díjat is elnyeri. (1957-ben pedig Ladányi váltja Horvai István a Madách élén, s igazgatja a teátrumot 1959-ig. Sz.Á.)
A Magyar Nemzet A.G. monogramú kritikusa több hasábos írásban elemzi a másod szereposztásban színre kerülő előadást. Zenthe Ferencről írja:


Zenthe Ferencet az élő eleven színház érleli színművésszé – kiemelkedő színművésszé. Shakespeare, Schiller, Neil Simon, Arthur Miller, Shaw, Brecht darabokban és számtalan más színpadi szerző műveiben játszik majd meghatározó szerepeket.

Ha nem is mindig az általa alakított figura áll a mű gyújtópontjában, rendszerint centrális karaktereket formál meg.

Az is igaz, hogy általában – a kezdő évek negatív alakjait hátrahagyva – pozitív személyiségeket. Beskatulyázás, de olyan, amely ellen a művész sosem tiltakozott. Zenthe Ferenc 1954-ben és 1968-ban is elnyeri a Jászai Mari-díjat. 1975-ben érdemes művész lesz.
Ha más környezetben gyakorolja hivatását, akkor persze megtörténhetett volna,

hogy a színházi világot hátrahagyva korszakos filmsztárként őrzi az emlékezet.

Ezen lehetőség ellen Zenthe Ferenc, aki a színházi létezést mindenek felett állónak tekintette, bizonyára erősen tiltakozna.

Lovon, repülőn
1951-ben áll először kamera elé, Nádasdy Kálmán Föltámadott a tenger című, egy évvel később mozikba kerülő filmjében. Mellékalakot játszik, Gábor Áron segédtisztjét. Szirtes Ádám helyett hívják a forgatásra, miután kollégáját háromszor is ledobta a ló. Zenthe nem tud lovagolni, de ezt nem teszi közhírré, gyorstalpalón tanulja meg megülni a hátast, amelytől azonban a felvételek idején még erősen tart.

Igyekszik lekenyerezni a lovát, így esik, hogy harci ménje raklapnyi szénát majszolva lépdel a kamera elé.

Mikor Nádasdy döbbentet rákérdez a „látványra", Zenthe Ferenc bevallja, hogy hagyta legelészni a jószágot. Nádasdy elhűlve néz az ifjú színészre:

A stáb dől a nevetéstől, Zenthe sem állja meg, aztán becsülettel, a legeltetést mellőzve abszolválja a rá eső hat forgatási napot.
Bán Frigyes, amikor saját filmjéhez szereplőt keresve végignézi kollégája alkotásának mustereit – a még vágatlan szalagokat –, egy csapat lovas között szúrja ki Zenthe Ferencet,

s benne látja meg a Rákóczi hadnagya egyik jelentős szerepének megformálóját.

(Korábbi jelöltje Molnár Tibor, a Nemzeti Színház Kossuth-díjas művésze visszautasította, hogy megformálja a drámai szerepeitől távol eső, jó kedélyű szegénylegényt, aki folyvást tréfál, amíg el nem esik. Sz.Á.)
Molnár Gál Péter írja Zenthe Ferencről:

Zenthe Ferenc 1953-ban abszolút főszereplője lesz a 2x2 néha öt című, Révész György által rendezett „szocialista filmoperettnek".

Partnere a Tóth Pannát, a matematikát oktató egyetemi tanársegédet alakító Ferrari Violetta, aki megbuktatja az egyetemi vizsgán a Zenthe Ferenc megformálta aranykoszorús sportrepülőt, Kerekes Andrást.
A történet epizódjait a Szenes Iván szövegeivel elhangzó dalbetétek fűzik össze. Ferrari Violettának Vass Éva, Zenthe Ferencnek pedig Vámosi János kölcsönözte az énekhangját. Az andalító tanmese végére Panna megtanul repülni, András pedig éltanuló lesz, miközben lángol közöttük a szerelem.

A klisékre épülő, ideologikus történetet a színészek hiteles játéka emeli meg, vagy inkább emeli el szocializmus hétköznapi valóságától.

Zenthe Ferenc védjegyei
Zenthe Ferenc első két, kuruckort idéző filmjében – rendezői elvárás szerint – kicsit túlhangsúlyozva, színpadiasan formálta szerepeit.
A 2x2 néha öt forgatása alatt Hegyi Barnabás operatőrtől kér filmszínészi kurzust, plánokról, secondokról faggatja. Hegyi Barnabás türelmesen válaszolgat, s ad egy életre szóló jó tanácsot is:

A forgatás, a filmbemutató körülményeiről mondta évtizedekkel később Zenthe Ferenc:

Budapest, 1960. december 14. Zenthe Ferenc Robert Caplen szerepében Priestley Veszélyes forduló című prózájának próbáján. A darabot 1960. december 16-án mutatja be Vámos László rendezésében a Madách Kamaraszínház Forrás: MTI/Keleti Éva

A 2x2 néha öt a korszak egyik legnagyobb nézettségű filmje. (6 390 000 eladott jegy. Sz.Á.) Az 1956-ban mozikba került Zenthe Ferenc címszereplésével készült, Kalmár László által rendezett Gábor diák – további főszerepeiben Krencsei Mariann, Sinkovits Imre, az operatőr Badal János – pedig az ötvenes évek legnézettebb alkotása. (7 323 000 eladott jegy. Sz.Á.)
Zenthe Ferenc a következő évtizedekben folyamatosan forgat, megesik, hogy egy évben négy filmet. Népi figurái kapcsán fogalmazta meg Molnár Gál Péter:

Két utóbbi képessége egyéb – akár alkatától idegen, de hitelesen megformált – szerepei kapcsán tetten érhető. Ami esetében rendben van.
Egy színész visszatérő gesztusai, mimikái, hangsúlyai csak tisztes mesteremberek, vagy náluk gyengébb képességű aktorok által alkalmazva válnak manírrá.

A hivatás legnagyobbjai esetében védjegyekké lesznek, amelyek semmit sem vesznek el az ábrázolt karakter egyediségéből.

Még csak nem is úgy jennek meg, mint egy briliáns festményen alkotójának kézjegye a kép sarkában, hanem természetesen válnak a karakter részeivé.

Nincs még vége, a folytatáshoz lapozzon!