Szirtes Tamás: A Madách Színházban minden előadás bemutató

2016.06.09. 18:26

Az 1970-es, 80-as évek Madách Színháza máig legendás, de nagyon más, mint a mostani, amely főként a világsikerű musicalek bemutatásáról ismert. Szirtes Tamás ügyvezető igazgató szerint a Madách most is nagy korszakát éli, amelyet viszont a zenés színháznak szenteltek, és az évek óta tartó munka eredményeképpen ma már bármilyen nagyszabású darabot képesek színpadra állítani. Az igazgató-rendezővel nem volt egyszerű időpontot egyeztetnünk az interjúra, hiszen többek között a Madách debreceni vendégszereplésére, az Operaház Billy Elliot-bemutatójára és következő vezetői ciklusára készül. Végül két megbeszélés között sikerült beszélgetünk vele arról, hogy honnan indult és merre tart a Madách, miért népszerű a zenés színház, és hogy hogyan működik a musicaljátszás.

  • Szerencsés pillanatban született a döntés, hogy a Madách a musicalek felé forduljon.
  • A zenés színház összművészeti jellege miatt népszerű, és máshoz nem hasonlítható élményt ad a nézőnek.
  • A Madách felkészült a legnagyszabásúbb musicalek bemutatására is, és minden világsikert szeretnének elhozni Budapestre, de a magyar alkotókat is bátorítják.
  • Az Operaház Fantomjának második része és a Szerelmes Shakespeare érkezhet pár éven belül a színházba.
  • Ha újra igazgató lesz, Szirtes Tamás még egy játszóhelyet és vidéki turnékat szeretne.

A Madách nagy korszakaként az Ádám Ottó igazgatásával fémjelzett időszakot szokták emlegetni. Mit őriznek azokból az időkből örökségként?

A színháznak sokféle aranykora van. Kétségkívül a Madách Színház egyik legfényesebb korszaka Ádám Ottóhoz kapcsolódik. Nekem ő mesterem, tanárom volt, ott van az íróasztalom fölött a képe. Mind a mai napig azt gondolom, hogy a saját személyes pályám soha nem teljesedhetett volna be nélküle, nagyon nagy szeretettel, hálával gondolok vissza rá, és mindazt, ami az ő szakmai emlékezete, azt igyekszem megőrizni.

Azóta viszont nagyon megváltozott a színház profilja...

Az Ádám Ottó-korszak a szocializmushoz kapcsolódik. Én 1972-ben szerződtem a Madách Színházhoz, nem sokkal előtte vette át Ádám Ottó az igazgatást. Színházi ideálja elsősorban az igazságra, a pszichológiai realizmusra, az élet és a társadalmi folyamatok mély értésére és elemzésére alapozódott, és ennek a kifejezési eszközei a színdarabokon kívül a jelentős színészi alakítások voltak. Az a rendezői esztétikum, amit Ottó vallott, nagyon kedvezett a nagy színészegyéniségeknek. Huszti Péter, Gábor Miklós, Tolnay Klári, Psota Irén, Pécsi Sándor, Kiss Manyi... és még sorolhatnám a színészlegendák neveit, akiknek ez a legtermékenyebb korszakuk volt. Azoknak az éveknek a Madách Színházában egyszerre építettük a színészi pályákat, és kerestünk olyan darabokat, amelyek méltón képviselik a színház filozófiáját. Ez a korszak Ádám Ottó távozásával megszűnt. Ez után Kerényi Imre vette át a Madách Színházat, aki elsőrangú színházi szakember. A Madách Színház az ezt követő 16 évben sokat változott. Változott műsorpolitikája, társulatszervezési elvei, koncepciója. Abban az időben a fővárosi színházak, főleg a rendszerváltás után, erős profilozódáson mentek át. Markánsan kialakultak a szórakoztató színházak, és kialakultak a művészszínházak is. A Madách azokban az években, de bizonyos mértékben azt megelőzően is, a kettőnek a keveréke volt. Mindig tett a szórakoztató színház felé gesztusokat, nagyon fontosnak tartotta, hogy a nézőtér tele legyen, de támogatott bizonyos művészi kísérleteket is. Az Ádám Ottó-korszakban a művészi irányvonal erőteljesebb volt, az ezt követő években azonban a hangsúlyok megváltoztak, és megfogyatkoztak a nagy színészi egyéniségek is.

Szirtes Tamás szerint a Madách most is nagy korszakát éliFotó: Szabó Gábor - Origo

Miután átvette az igazgatást, újból megváltozott a színház műsorstruktúrája.

Én 2004-ben vettem át a színházat. Részben a fenntartó Főváros óhaja volt, hogy a Madách Színház változzon meg, és a művészszínházak - szórakoztató színházak újfajta leosztásában foglaljon el új helyet, nevezetesen a zenés színházi helyet. Ez a fenntartói igény teljes mértékben egybeesett az én ambícióimmal és vágyaimmal, tehát a Madách Színház profilváltásáról szóló döntés szerencsés csillagzat alatt született. Az én döntésem tulajdonképpen abból vette az energiát, az ihletet és a bátorságot, hogy 1983-ban - az Ádám Ottó korszak közepén, a Madách Színház prózai korszakában – Seregi Lászlóval megcsinálhattuk a Macskák-at. Ekkor találkoztam testközelből azzal a csodálatos dologgal, amit zenés színháznak neveznek. Lenyűgözőek voltak a különbségek. A zenés színház gyökeresen különbözik a prózaitól: más az üzemelési rendje, a szervezése, másképp kell dolgozni PR- és marketingvonalon, és valójában teljesen más munkát igényel a művészi előkészület minden fázisában. De főleg a végeredményben más.

A Macskák próbái alatt megláttam a színházi teljesség lehetőségét a zenés színházban, és ez számomra hallatlanul varázsos és vonzó volt. Tehát 2004-ben a Madách Színház elindult a másik úton, a zenés színház útján, és - hogy a kezdeti kérdésére visszatérjek - azt hiszem, hogy a Madách Színházban most is nagy korszak van: a zenés színház szolgálatának a korszaka.

Egy korábbi interjújában arról beszélt, hogy az élet hozta így, hogy amikor a Madách Színház a zenés színház felé fordult, akkor a musicalek mellett tette le a voksát. Mit értett ezen?

Arra céloztam, hogy nem akartam foglalkozni operettekkel. Az operett és a musical műfaja nagyon különböző. Kétségkívül az Operettszínházban ugyanabban a színházban művelik mind a kettőt, bizonyára lehet is, de nagyon mások a személyi igényei. Mi nem kezdtünk el kacérkodni az operettel, az egy másik úr, és másképp kell szolgálni. Viszont mindig nagyon érdekelt a musicaljátszás dinamikája. Nagyon szeretem, ha árad az energia a színpadról, és ez a fajta energia csak a musicalekből árad, az operettekből vagy a prózából nem. Az is vonzott, hogy a musical nagyon gyorsan reagál a való élet eseményeire, még akkor is, ha elmenekül a valóságból, és nagy színes meséket mond. Igyekszik jelen idejű lenni, ami egyébként nem jellemzője a színháznak. Nagyon vonzó a perfekcionizmusa, a tökéletességre való törekvése, és az is, ahogy a technikai újdonságokat integrálja. Amit a világ modernnek tart, a musicalszínházba egy-két év alatt megérkezik.

Szirtes Tamás 2004 óta vezeti a színházat, de a hetvenes évek óta rendez ottFotó: Szabó Gábor - Origo

És ha csak a musicaljátszást tekintjük, riválisa a Madách Színház a Budapesti Operettszínháznak?

Felfogás dolga. Én azt gondolom, hogy senki nem riválisa senkinek, és mindenki riválisa mindenkinek. Ha az Operettszínházban sikeresen bemutatnak valamit, az nem rontja a mi pozíciónkat. Akinek az tetszett, az el fog jönni a Madách Színházba is, és fordítva. De ha az Operettszínház bemutat valamit, és nem sikerül, akkor meg az a jó. Akkor azt fogják mondani az emberek, hogy nézzük meg, hátha jobban megy ez a Madáchban. A zenés műfaj alapvetően sikeres műfaj. Az emberek szeretik, mély hagyománya van a magyar színházban.

Miért tud ennyire népszerű lenni a műfaj?

A teljessége miatt. Ennyi élményt színházban máshol nem kap a néző.  Mondjuk A nyomorultak-nak irodalmi mű az alapja, képzőművészet a látványvilága, zenei élmény Schönberg zenéje, és mozgásélmény a koreográfiája. Tehát valamennyi művészeti ág egyidejűleg jelen van.

Korábban arról beszélt, hogy a Madách Színházban már tudják, mi kell a jó zenés színházhoz. Mi kell hozzá?

Hogy a színpadtól haladjunk a nézőtér felé, kell egy rendkívül hozzáértő apparátus. Valamennyi pontján a színháznak olyan emberek kellenek, akik teljesíteni tudják a zenés színház igényeit. Kell továbbá olyan színházépület, amely erre alkalmas. A Madách Színház Kerényi Imre 1999-es, nagyszerű felújításának köszönhetően technikailag megfelelő erre. De legfőként kellenek olyan művészek - színészek, énekesek, táncosok, sok esetben ezek egy személyben -, akik meg tudják szólaltatni a darabokat. Ez a legnehezebb. Igen ritka háromféle tehetség egyetlen testben, azonkívül ez a fajta színészet fárasztó, és fáj is, itt mindenkinek meg kell küzdenie a saját testével. Nem szabad az ambíciót senkinek sem lejjebb adni, mint a maximum. Az elmúlt tíz év munkája eredményeként mostanra azt mondom, hogy ez megvan. Ma már egy nyelven beszélünk, ha a próbán kérek valamit, a kollégák értik, de ami a legfontosabb, hogy ugyanazt értjük alatta. Nagyon fontos dolog, hogy azonos nyelven beszéljünk. Ma a Madách Színház körül létrejött egy olyan nagy csapat színészekből, énekesekből, táncosokból, akikkel fél szavakból értjük egymást. Továbbá nagyszerű segítőim vannak – van kiváló koreográfusom, Tihanyi Ákos, vannak díszlet- és jelmeztervezők, és a közvetlen munkatársaim, akikkel szintén ugyanazt értjük a dolgok alatt. Most alkalmasak vagyunk bármilyen nehéz darab eljátszására. Ennek volt az első példája A nyomorultak, amely talán az eddigi legnehezebb darabunk, amelyet valaha színre vittünk.

Ehhez képest, hogy az összeszokott stábot említi, a színészeket még mindig castingolni szokták a szerepekre.

Ez a műfaj elkerülhetetlen velejárója, minden szerep igénye más. Aki el tudja énekelni és játszani a Mary Poppins-t, nem biztos, hogy a Chicago főszerepével is megbirkózik, és bár úgy néz ki, mintha így lenne, de nem.

A Madáchba elhozzák a világsikereket, de a magyar alkotókat is igyekeznek támogatniFotó: Szabó Gábor - Origo

Az új darabok kiválasztásánál mik a legfontosabb szempontok?

Két alapvető irányt követük. Az egyik, hogy minél hamarabb Budapestre hozzuk az aktuális világsikereket. Megjegyzem, ez nem könnyű dolog. Akinek világsiker van a birtokában, nagyon megnézi, kire bízza. Egyetlen szerző vagy jogtulajdonos sem szereti, ha ezek a világsikerek nem értő kezekbe kerülnek, és a darabjának, akár csak egyetlen országban is, rossz híre támad. Komoly művészi kontroll alatt állunk: a szerzők, az eredeti színpadra állítók vagy képviselőik el szoktak jönni megnézni az előadásainkat, és büszkén mondom, mindig elégedettek a művészi minőséggel. Talán közismert, hogy mi csak non-replica előadásokat hozunk létre, ami azt jelenti, hogy semmit nem veszünk át az eredeti külföldi előadásból.  Sőt kifejezetten azt vállaljuk el, hogy a mi előadásunk minden elemében más lesz.

Ez miért olyan fontos?

Önálló művészek vagyunk, saját mondanivalóval és világnézettel, és nem importőrök.

A színház presztízséről van szó?

Ez az alkotóművészek presztízse. A Madách Színház nem üzleti vállalkozás, hanem művészi intézmény. Nem pusztán az a cél, hogy a nézők bejöjjenek, és azt lássák, amit a világban mindenütt, hanem legyenek büszkék arra, hogy ezt magyar színházban látják, magyar művészek által színpadra álmodva, ugyanazt a darabot lássák, de tökéletesen másképp. A másik megközelítés tulajdonképpen a produceri gondolkodás, amely teljes mértékben távol van tőlünk. Nálunk a művészi szempontok a meghatározók a műsorra tűzésben is. Van-e olyan darab a világban, amelyik színvonalában, mondanivalójában, szereplehetőségeiben, újdonságában olyan, hogy érdemes elhozni Budapestre?
A műsorra tűzés másik fő szempontja a magyar darabok szolgálata. Eddig két musicalpályázatot szerveztünk és valósítottunk meg, amelyeken szerzők születtek. A pályázatoktól függetlenül, amelyeket folytatni fogunk, folyamatosan várom az új szerzők jelentkezését. Ugyanakkor tudom, hogy egy új musicalt megírni hatalmas erőfeszítés. Nehezen szánják rá magukat az alkotók – és mindig ott a kérdés: mi van, ha nagy nehezen megírjuk, és esetleg nem adják elő?! Ezt előre, látatlanban garantálni senkinek nem lehet.

A színház hagyományai miatt fontosak a magyar alkotók a Madáchnak, vagy úgy látják, hogy a közönségnek kifejezetten igénye van a magyar darabokra?

Biztos, hogy van igény a magyar darabokra. Számomra fényesen bebizonyosodott a Csoportterápia vagy az Én, József Attila bemutatásával. Mindkettő nagyon nagy siker. A Csoportterápiá-val megjelent a Galambos Attila-Szente Vajk-Bolba Tamás szerzőhármas, akiknek nemsokára a negyedik darabjukat mutatjuk be. Aki pedig megnézi az Én, József Attilá-t, külön értékeli, hogy a legnagyobb magyar költő élettörténete és versei egyszerre szólalnak meg.

Mi a színház legsikeresebb darabja?

Az Operaház Fantomjá-t több mint 750-szer adtuk elő, de a legeslegsikeresebb a Macskák, ami rövidesen 35. születésnapját ünnepli, és az 1500. előadást súrolja. De nagyon-nagyon sok bemutatónk elérte a 200. előadást, amely óriási dolog a mai világban.

Minden előadás ugyanolyan fontos az igazgató-rendező szerintFotó: Szabó Gábor - Origo

Azt hogyan lehet elérni, hogy amikor ilyen sokat játszanak egy darabot, akkor a következő előadás is mindig friss legyen?

(Nevet.) Hát igen, ez nehéz. Ennek több feltétele van, az egyik a többes szereposztás. Nálunk az előadás a színészek számára nem válik rutinná, szemben a nyugati modellel, ahol a színész a heti nyolc előadásból hatszor játssza el a szerepet. Ez lélekölő dolog. Többes szereposztás esetén, ha bejönnek a színészek a színházba, már nagyon várják, hogy felléphessenek. A színészi ambíciók és az előadásaink játékrendje inspirálják egymást. Szerencsésen segíti ezt az a közmegegyezés, amelyet a Madách Színházban vallunk, és amely egyértelműen kimondja, hogy minden előadás bemutató. Nem nézünk le egyetlen hétköznap délutáni előadást sem, minden nézőt megbecsülünk, hiszen minden előadás egyedi és megismételhetetlen.  Most kell jónak lenni! A színészeink ezzel egyetértenek, és ezt képviselik.

Beszéljünk egy kicsit a jövőről. Azt olvastam, hogy a Szerelmes Shakespeare-t szeretnék bemutatni, viszont ez prózai darab.

Nekem rendkívül tetszik ez a darab. Körülbelül másfél éve meghívtak a londoni bemutatójára. Elragadó este volt, hatalmas siker. Aztán, ahogy ezeknél a nagy daraboknál lenni szokott, elindult a harc érte. Sok magyar színház szerette volna bemutatni, de végül mi nyertük meg a csatát, a Madách Színház megkapta a bemutatás jogát. És azt gondolom, hogy tegyünk jelentős kitérőt ebbe az irányba is.

Hogyan kell elképzelni a harcot, amit említett?

Ha hirtelen föltűnik a világban egy-egy remekmű - és remekművek ritkán tűnnek fel -, a színházak megpróbálják megszerezni azt. Az ilyen darab jogtulajdonosainál összefut több ajánlat is, ezeket mondhatjuk pályázatoknak is. Ezúttal ezt a magyarországi versengést mi nyertük meg.

A másik jövőbeli tervük Az Operaház Fantomjának a folytatása (Love Never Dies).

Ez azért is különleges, mert nincs olyan színház a világon, ahol egyszerre menne Az Operaház Fantomja és annak a folytatása. Ezt a gondolatot Andrew Lloyd Webber is nagyon értékelte és támogatta. Fölajánlotta nekem ennek a darabnak is a non-replica változatát. Nagyon szeretem a művet. Nehezen indult, az eredeti londoni bemutatónak nem volt sikere, de a másodiknak, az ausztrálnak, már inkább. Andrew Lloyd Webber most nagyon várja azt a produkciót, amelyre úgy gondol: most valaki megszólaltatja a darabot.

Úgy gondolja, hogy megvan a darabban a potenciál, hogy Magyarországon sikeres legyen?

Abszolút meg.

Más tervei vannak még esetleg?

A nagy musicalek átfutási ideje 2-3 év. Ha mi most azt mondjuk, hogy jöjjön a Fantom 2, abból leghamarabb 2018-ban lesz bemutató. Ennél tovább nem nagyon érdemes tervezni, mi így is előrébb vagyunk, mint az összes többi színház.

Egyedülálló lenne, ha a színházban egyszerre menne Az Operaház Fantomjának első és második részeFotó: Szabó Gábor - Origo

Újra megpályázza az igazgatói posztot. Magával a színházzal kapcsolatban milyen tervei vannak?

Nagyon szeretnék a Madách Színház mellé másik játszóhelyet, amilyen hajdanában a Madách Kamara volt. Kinőttük ezt az épületet, sokkal több a sikeres darabunk, mint a helyünk, ahol játszani tudjuk. Én nagyon meg vagyok elégedve a tao támogatási rendszerrel, félre tudunk tenni bizonyos pénzeket eredménytartalékként. Képesek vagyunk önerőből még egy játszási helyet beindítani,  ha megtaláljuk azt a helyet, amely alkalmas erre. A másik tervem az, hogy el akarom indítani a nagy darabjainkat országos turnékra, mert ezekben a darabokban, amelyek nálunk már nem mennek annyit, még nagyon sok a lehetőség. A Madách Színháznak sok olyan belső tartaléka van, amelyet ki lehet aknázni. Én ezzel a két alapgondolattal indítanám a pályázatot, nevezetesen az új játszási hely, és a színház országos hatókörének megnövelése. Emellett változatlanul bemutatnám azokat a világsikereket, amelyeket a külföldi jogtulajdonosok bizalmából én megkapok, és talán más nem.

Az Operával is együttműködik a Billy Elliot – a Musical színpadra állításában. Hogy haladnak a produkció előkészületei? Korábban sokat lehetett hallani arról, hogy a megfelelő gyerekszereplők megtalálása milyen nehéz.

Jelenleg nyolc gyerekből álló csapatunk van, és a darabban van két gyerekszerep. Az egyik Billy, a főszereplő, a másik egy kisebb énekes-táncos szerep, a barátja, Michael. A júniust még odaadtuk magunknak az alkotótársaimmal, hogy eldöntsük, kik játsszák a bemutatókat és az első hónap előadásait, és kik azok, akik később lépnek be. De addig is valamennyi gyerekkel állandóan próbálunk. Ezek a gyerek percenként változnak: nőnek, komolyodnak, változik a hangjuk, a külsejük, mindenféle történik velük. De ma már sokkal optimistább vagyok. A sajtótájékoztatón, ami olyan volt, mint egy kis bemutató, a gyerekek remekeltek. Bátrak voltak, tudták képviselni önmagukat... És jobbak voltak, mint a próbákon. Ez fontos ismérve a tehetségnek. Most reménykedem. Halkan mondom, le is kopogom bal kézzel, de most reménykedem, hogy meglesz a magyar Billy Elliot.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK