Vágólapra másolva!
Mi sem hisszük el, de eljött a búcsú napja. De ezt azért még meg lehetett volna hajtani. Ha nem kezdett volna el zuhogni az eső pont 9-kor, az Imagine Dragons koncertjének elején. Az Animal Cannibals, Majkáék, a The Cult és a Quimby megúszta, de a nap headlinere, de leginkább közönsége már nem volt iyen szerencsés. Kijelenthetjük, hogy az idei VOLT utolsó estéjét elmosta volna az eső, de ez több ezer embert nem érdekelt. Ők a nagyszínpad előtt tombolnak most is. 
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül29 bejegyzés
19:29
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Ez van ma, és holnap már semmi sem lesz

Idei utolsó voltos ajánlónk, ne sírjon, mi is csak könnyezünk.

19:30
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Hova zuhan Dávid?

Te jó ég, hát mit művel az Origo videoriportere? Ja, nincs ok a pánikra, ma még Ön is kipróbálhatja!

19:31
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Ma még utoljára telepakolná a bendőjét?

Segítünk, megnéztük, miket lehet enni. Nyilván hasonló választási lehetőségek lesznek a jövő heti Soundon is, jön oda is, mint mi, ugye?

19:40
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Majkáék tombolnak

A VOLT zárónapján, szombaton az Animal Cannibals kezdte a nagyszínpadi programot. Egy ideje pedig már a Majka & Curtis Live Band nyomja az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadon. Mikor tavaly a vOLT-on játszottak, eggyel korábban (4 órakor) kezdték, és alig voltak néhányan a koncertjükön. Ez, az idei tömeg össze sem hasonlítható a tavalyi közönségükkel.

19:59
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Majkáék elköszönnek

Majkáék most fejezték be a Belehalok-ot, ez már a vége lesz. Elindul az utolsó dal. A Partykarantén-t kezdik. Majka szól a billentyűsnek, Dezső Balázsnak, hogy

jön a következő zenekar.

20:04
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Készülünk a The Cultra

Majkáék befejezték, el is mondta a búcsúkor, hogy „menjetek a Cultra,

Viszonylag kevesen várják a bandát a Telekom Nagyszínpad előtt.

Majkáék még játszottak ekkor Forrás: Origo
20:14
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Ezek elromlottak

Úgy látjuk, elromlottak a pingpong asztalok a chill negyedben. Hahaha! A háttérben megy a hatalmas pihenés. De pont MA? Az utolsó napon???

Techball asztalokon lehet kipróbálni, ki mekkora Maradona Forrás: Origo
20:22
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Elsírjuk magunkat

Megláttuk ezt a feliratot, és mélydepresszió rázta meg a lelkünket. Tényleg nem kell már holnap sorban állni a belépésnél?!

Egyszer mindennek vége... Azért még ne temessük! Egyrészt még van a napból, másrészt jövőre is itt leszünk Forrás: Origo
20:26
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Lehet vigasztalódni

A kacsavadászat Park jegyeket jelenthet. Majdnem olyan jó!

Forrás: Origo
20:34
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Nem lettünk sokkal többen

Hol vannak a cultosok!?!? Az biztos, hogy a fesztivál főszervezői, Fülöp Zoltán és Lowenbein Norbert ott van a tömegben, ugyanis nagy kedvencük a The Cult. A placc még nincs tele, de a kezdéshez képest megszaporodtak. És azt sem lehet mondani, hogy a keménymag ne tenne ki magáért.

Még nem vagyunk elegen Forrás: Origo

A főszervezők egyébként a mai napig őriznek egy 10 évvel ezelőtti szórólapot, amit a The Cult turnémenedzserétől kaptak. Fülöp Zoltán azt mondta nekünk a fesztivál előtt, hogy „a mai napig őrzök egy szórólapot, amelyet a The Cult turnémenedzserétől kaptunk, amikor először jártak nálunk, több mint 10 éve... A szórólapon

Ian Astbury precízen lerajzolta, hogy milyen hamburgert szeretne, hova kerüljön a sajt és hova a hús, kicsi nyilakkal és mindenféle magyarázatokkal.”

A teljes interjú Fülöp Zoltánnal és Lobenwein Norberttalhttp://www.origo.hu/kultura/20170623-25-volt-fesztival-interju-fulop-zoltannal-es-lobenwein-norberttel.html
20:41
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Mi ez, zsibongó?

Hát persze. Egy csapat külföldi fiatal üvöltve érkezett, ők kevésbé búsulnak, mint mi. De az biztos, hogy mi szomjasabbak vagyunk, mint ők.

20:49
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Popsit akar

Ezek a tettrekész fiatalemberek a trikójukon hordják a fesztivál idei szlogenjének - Love - kissé módosított változatát. Egyikük ingyenes csókot ígér, a másik közlés pedig azt jelenti, hogy az úr fenekeket zabál.

Így is lehet próbálkozni Forrás: Origo
20:55
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Mindenhol jó, de legjobb Sopron

Hoppá, hát micsoda tömeg gyűlt össze a Sopron színpadnál a Hősökre már a kezdésre!

Az egyik leghangulatosabb helyszín a feszvitálon Forrás: Origo
21:03
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Hatalmas a tömeg

A helyzet az, hogy a héten egyszer sem volt ilyen nehéz eljutni A pontból B-be. A fesztivál utcácskái, folyosói megteltek fröccsre, lángosra, zenére, vagy ahogy a korábban említett példa mutatja, fenékre éhes fesztiválozókkal.

21:12
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Ne igyál már annyit!

Az előbb egy két barátnője által támogatott lányt, utána pedig közvetlenül két emberkedő kamaszfiút detektált tudósítónk. Ésszel, emberek! Mi például soha nem vetjük el a sulykot!!

21:19
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Tudósítónk szédül

Olyan sokáig bámulta az óriáskereket. Ez nem a Sopron Eye hibája. Arról van szó, hogy ez már a HATODIK na!

Forrás: Origo
21:31
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Napfényes Quimby

Tűz a nap a VOLT Fesztivál nagyszínpadjainak placcán. A Quimby pár perce kezdte el az OTP Junior - Petőfi Rádió Nagyszínpadán. Rövid beállás, rákészülés, és már itt is vannak. Nézze élőben!

21:43
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Ez egy elvarázsolt hely

Ez az az elvarázsolt hely, ahol még egy ásványvizes palack is inspirál. Mi másra is inspirálhatna egy fesztiválon, mint arra, hogy

táncoljunk, énekeljünk és legyünk boldogak.

Mondjuk, talán még arra, hogy igyunk sört, mert akkor tényleg fogunk táncolni és énekelni. Közben Kiss Tibor, dalszerző-énekes-gitáros művész úr arra hívja fel a figyelmet, hogy érdemes rázni a s.ggünket.

Táncolj, énekelj, légy boldog! Forrás: Origo
21:50
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Nem vagyok részeg!

„Csak hát igen-igen kába” - szól a Quimby régi nagy slágere a zárónap tömegének. Gyerünk, ezt meg kell nyomni, mert egy évet kell várni a következő VOLT-ig.

22:02
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Te jó ég! Ez mekkora?!

Egy gigantikus labda pattog a közönségen a Quimby koncertje alatt. Jót játszanak vele.

Igen, az ott Dél-Amerika Forrás: Origo
22:10
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Jaj, de akarják!

Egy nagy adag ember már az Imagine Dragonsra vár a Telekom Nagyszínpad előtt, reméljük az a felhő ott csak fenyegetés szintjén marad.

Forrás: Origo
22:14
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Most múlik pontosan

Halljuk a nagyszínpadról, és érezzük a szívünkben is. Már csak pár óra a VOLT. Innunk kéne valamit. Mindannyiunknak.

22:37
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Izgulunk

Csak egy képet mutatunk, és közben izgulunk, hogy hátha nem lesz olyan kiadós, mint a két(?) nappal ezelőtti. Az mindenképpen rossz jel, hogy már a kivetítőkön is figyelmeztetik a népet, hogy jön az eső.

Gyűlnek a felhők Forrás: Origo
Na jó, két kép lesz Forrás: Origo
22:46
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

A márka szeretete

Késő délután volt egy nagyra tervezett párnacsata. Úgy hallottuk, ezer párnát terveztek kiosztani. Az biztos, hogy a csata azért nem volt olyan nagy, mint tervezték, mert sok rajongó

a hóna alá csapta a nehezen megszerzett párnát,

és menekült a helyszínről. Miért? Mert egy hatalmas VOLT-logó díszelgett rajta, és ennél jobb szuvenír nem kell!

22:52
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Te, ez esik!

Elkezdett csöpögni az eső. Még csak a postás hordja, de ki tudja, mi lesz ebből. Nagyon szorítunk, hogy Aiolosz fújja már el a fenébe ezeket a vészjósló felhőket. Közben persze türelmetlenül várjuk az Imagine Dragonst. 

 

22:58
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Elmossa az eső az Imagine Dragonst

Sajnos az optimizmus egyelőre túl gyors volt. Már rendesen esik! Csak a legelvetemültebbek vannak a színpad előtt. De rengetegen. A zenekarnak még van 4 perce. Nagyon úgy néz ki, hogy megismétlődik a tavalyi forgatókönyv. Azaz

baromira esik az utolsó napon. 

23:03
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Megjöttek

Színpadra lépett az Imagine Dragons. Ezelőtt 20 perce még így nézett ki a Telekom Nagyszínpad:

23:12
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

A legkirályabbak

Az Origo papírtudósítói a VIP-ben várják az eső végét. (Egyelőre úgy néz ki, ez hajnali háromig nem hagyja abba!) Közben pedig többezer elszánt rajongó tombol az Imagine Dragonsra. Elismerés!

23:24
július 01, 2017
Vágólapra másolva!

Erről ennyit

Mivel a számítógépeket is veri az eső, kénytelenek vagyunk felfüggeszteni a közvetítést. Az Imagine Dragons játszik a Telekom Nagyszínpadon, mi pedig próbálunk minél kevésbé megázni. Gyerekek, az idő is rendesen lehűlt. Viszont mi jövő héten is jövünk, csak már a Balaton Soundról.