Románia
15:002024. június 17.
Ukrajna
Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia

Kun Miklós

Vágólapra másolva!
Kelet-Európa az 1950-es években: Reformok és visszarendeződés
Vágólapra másolva!

X. Dmitrij Szuhanov, Georgij Malenkov titkárságának vezetője főnöke és Nagy Imre találkozásáról

A találkozásunk idején már nagyon idős, de még mindig életvidám, fenomenális memóriájú hivatalnok így idézte fel főnöke és a magyar politikus moszkvai tárgyalásait:

- Múltkori találkozásunk alkalmával mesélte nekem, hogy Malenkov és Nagy Imre jól megértették egymást.
- Még mielőtt Nagy Imre a magyar kormány feje lett volna, Malenkov fogadta őt. Azt hiszem, ez 1951-ben történt. Beszélt neki a reformokról, amelyeket tervezett, és értésére adta Nagy Imrének, hogy Magyarországon is ennek megfelelően kell alakítani az ügyeket. Különösen a parasztság újjászületésén fontos munkálkodni, azt tanácsolta neki. - És valóban: Sztálin halála után Malenkov azonnal felvetette, hogyan lehetne megújítani a parasztságot. Hogyan állíthatnánk talpra. Ő javasolta a mezőgazdasági adó eltörlését. És megint csak ő döntött a háztáji gazdaságok engedélyezéséről. Vagyis, hogy nagyobb területet engedélyeztek ilyen célra. Hruscsov később csökkentette a háztájit egyhatod hektárra, sőt kevesebbre.
Malenkov elképzelései mélyen a cári korszak sztolipini reformjaiban gyökereztek. Ezt a reformot igyekezett megvalósítani a szovjet kormány élén 1953 és 1954 folyamán.
- Beszélt Nagy Imrének erről a tervről?
- Nem. Hogyan beszélhetett volna, amikor még nem valósította meg a terveit?
- Hogy a Szovjetunió első embere lesz?
- Igen. De célzott rá, hogy a parasztságot támogató politikát kell folytatni. Különben a nép elszegényedik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!

Mindent egy helyen az Eb-ről