Utazás a Lelked körül - Peller Mariannal

Vágólapra másolva!
Miért születtünk erre a Földre? Mi dolgunk itt? Mi a sorsfeladatunk? Mihez vagy kihez fordulunk, amikor mélypontra kerül az életünk? Miben hiszünk és miben nem? Ilyen és ehhez hasonló kérdések mindenkiben felmerülnek időről időre. Ezekre a kérdésekre keressük közösen a választ ismert és elismert vendégekkel Peller Mariann új műsorában.
Vágólapra másolva!
Forrás: Origo

Minden műsornak egy-egy ismert és elismert művész, sportoló, előadó személyiség a főszereplője. Mariann velük beszélget hitről, lélekről, sorsról, megmagyarázhatatlannak tűnő tapasztalásokról. Olyan dolgokról, melyek sokunkkal megesnek, csak éppen valamiért félünk elmesélni ezeket, nehogy bolondnak tartsanak bennünket. Majd a beszélgetésük egy pontján csatlakozik hozzájuk egy asztrológus vagy sorselemző.

A félórás műsor célja, hogy az erre nyitott embereket, nézőket elgondolkodtassa és mindezt szórakoztatva tegye. Senkit sem szeretnének meggyőzni semmiről, hiszen a hit az egyik legintimebb dolog, ahány ember, annyiféle elképzelés, és mind úgy jó, ahogy van. Bízunk benne, Mariann vendégei többnyire úgy távoznak a felvételről, hogy kaptak valamit. Hogy mit, majd ők maguk elmondják.

Korábbi adások visszanézhetők:

Utazás a lelked körül - Rubint Réka

Utazás a lelked körül - Bereczki Zoltán

Utazás a lelked körül - Sarka Kata

Utazás a lelked körül - Gáspár Laci

Utazás a lelked körül - Tatár Csilla

Utazás a lelked körül - Steiner Kristóf

Utazás a lelked körül - Polyák Lilla

Utazás a lelked körül - Muri Enikő

Utazás a lelked körül - Csonka András

Utazás a lelked körül - Erdélyi Mónika

Utazás a lelked körül - Tóth Gabi

Utazás a lelked körül - Szinetár Dóra

Utazás a lelked körül - Szandi

Utazás a lelked körül - Peller Anna

Utazás a lelked körül - Papadimitriu Athina

Utazás a lelked körül - Bangó Margit

Utazás a lelked körül - Szabó Zsófi

Utazás a lelked körül - Kerényi Miklós Gábor

Utazás a lelked körül - Pataki Zita

Utazás a lelked körül - Jakupcsek Gabriella

Utazás a lelked körül - Schobert Norbert

Utazás a lelked körül - Majoros Hajni

Utazás a lelked körül - Miller Zoltán

Utazás a lelked körül - Zsédenyi Adrienn

Utazás a lelked körül - Tóth Vera

Utazás a lelked körül - Pásztor Erzsi

Utazás a lelked körül - Dióssy Klári

Utazás a lelked körül - Kammerer Zoltán

Utazás a lelked körül - Árpa Attila

Utazás a lelked körül - Pokorny Lia

Utazás a lelked körül - Epres Panni

Utazás a lelked körül - Nagy Sanyi

Utazás a lelked körül - Falusi Mariann