Esterházy Péter

A szavak csodálatos életéből

[a wittgensteini kőműves esete]

Ezek a nyelvi közmegegyezések nem különleges dolgok, mindennapjaink része, tudásuk nélkül egy lépést se tehetünk. Röviden elmesélem a wittgensteini kőműves esetét - velem. Régi történet, majdnem negyedszázada, hogy építkeztünk, de olyan, mint egy irodalmi remekmű, nem érinti a szabadság hullámzása. A kérdésemre, hogy valami mennyibe kerül, azt mondja a tisztességes és hozzáértő kőművesmester, kolléga tehát, hogy húszezer. Amin én azt értettem, hogy az a valami húszezerbe kerül; ha 19-et mondott volna, nem lett volna hozzáértő, ha 21-et, akkor nem lett volna tisztességes, 20 az ára, tehát 20-at mond, és majd annyit fizetek, ha tudok.

Eltelt fél év. Már más ember voltam, arcomra váratlan árkokat vágott az idő, egy kelet-európai tetőtérbeépítés konok, kemény ideje. Ha ekkor hallottam, 20, mert kérdezni már nem kérdeztem, megtanultam, hogy nem szabad, mindent, csak kérdezni nem, szóval azt is tudtam, hogy ez a 20 sok mindent jelenthet, egyet biztos nem, hogy az a valami 20-ba kerül. Illetve még az is lehet, hogy annyiba. Az csak azt jelentette, hogy abban a helyzetben neki egy számot kellett mondani, 2, 3, 5, 7 vagy pí vagy 20, vagyis csak nyugalom, majd lesz valami főnök úr, én meg fogom csinálni, maga ki fogja fizetni, nem kell aggódni, 20.000 ez azt jelenti, hogy élünk, megvagyunk, és előbb-utóbb a tetőtér is készen lesz.

A változás lényegében leírható Wittgenstein fölfogásának alakulásával, a Tractatus szigorától, hogy csak arról beszéljünk, amiről beszélni tudunk, a nyelvjátékok hallgatáson túli beszédéig, beszélgetéséig.