2008 legerősebb motorkerékpárja

Vágólapra másolva!
A motorgyárak minden évben egyre feljebb tornázzák a teljesítménylicitet, amivel a gumigyártók és a motorosok csak üggyel-bajjal tudják tartani a lépést. Az idei évben is számos rekord dőlt meg, de a prímet a 200 lóerős Yamaha V-Max viszi.
Vágólapra másolva!



Még a legerősebb sportmotorokon is túltesz az új V-Max
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


Egy átlagember motorozási tudása általában kevés a modern motorkerékpárok lehetőségeinek kihasználásához, ráadásul a világ legtöbb országában érvényes közlekedési szabályok miatt sem lenne létjogosultsága olyan motoroknak (igaz, autóknak sem), amelyek négy másodperc alatt gyorsulnak 100 km/órás tempóra, míg végsebességük meghaladhatja a 300 km/órát. A fentiek persze egyáltalán nem gátolják a gyártók fejlesztési versengését, ám ezért elsősorban nem őket kell okolni, hiszen a vevők egy jó részének mindig a legerősebb és leggyorsabb kell, még akkor is, ha ennek a töredékét sem tudják kimotorozni a mindennapok során.

2008-ban rengeteg újdonságról rántották le a leplet, és ahogy ilyenkor lenni szokott, az új motorok erősebbek, könnyebbek és persze gyorsabbak lettek elődeiknél. Az ezres sportmotorok között idén 191 lóerőre emelkedett a léc, ennyit csiholtak ki ugyanis a legújabb Suzuki GSX-R 1000-ből, amelyhez mindössze 203 kilónyi súly társul, persze teletankolva. Nem marad le sokkal a Yamaha ugyancsak ezer köbcentis R1-es sportmotorja a maga 182 lóerejével, ám a teljesítményháborút egyértelműen az új V-Max nyerte 200 lóerővel a nyerge alatt.


Kedvcsináló gyári videó


Az idén bemutatott második generációs V-Max egy legenda egyenes ágú leszármazottjának tekinthető, ugyanis az ősmodell még a nyolcvanas évek közepén debütált, nem kis felfordulást okozva ezzel a motoros világban. Manapság is soknak számít egy 145 lóerős motor, de több mint húsz éve ez még szinte hihetetlennek tűnt, az meg csak hab a tortán, hogy a V-Max külseje sem hazudtolta meg a teljesítményét, egyszerűen brutálisra sikeredett. Az amerikai piacra kitalált V-Max hatalmas üzleti siker lett, még annak ellenére is, hogy a gumifüstölésen és gyorsuláson kívül motorozni nemigen lehetett rajta harmatgyenge fékei és bizonytalan futóműve miatt.

Forrás: Yamaha

A blokk továbbra is V4-es, lökettérfogata és teljesítménye viszont jócskán nőtt
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)


A Yamaha jó pár év csepegtetés után idén végre bemutatta a szériaérett második generációs V-Maxot, amely megőrizte az előd erényeit, a hibákat viszont sikerült kijavítaniuk a mérnököknek. A motor lelke alapjaiban nem változott, hiszen maradtak a V4-es elrendezésnél, ám a lökettérfogat 1198 köbcentiről 1699-re nőtt, a teljesítmény pedig 200 lóerőre emelkedett. Ez még akkor is elképesztően soknak hangzik, ha figyelembe vesszük a 310 kilós menetkész tömeget, ám az új V-Max nyergében remélhetően már élvezetesebb lesz a motorozás, ugyanis végre nem alulméretezett fékeket és futóművet raktak alá, bár a motor erejének jó része így is szó szerint füstté válik majd. A 200 lóerős fémtömeg ára 5,4 millió forint, ám az alacsony gyártási darabszám és a hatalmas kereslet miatt közel egy évet kell várni az új V-Maxra.