Václav Havel az utóbbi hetekben többször bírálta a tervezett alkotmánymódosításokat, amelyek jelentős mértékben megnyirbálnák az államfő jogkörét.
Václav Klaus, a cseh képviselőház és az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt elnöke szerint a cseh államfő megkérdőjelezi a szabadon választott parlament jogát az alkotmány módosításra, és feleslegesen kiélezi az ezzel kapcsolatos vitát.
A volt kormányfőnek mások az elképzelései a politikáról, mint Havelnek, és kettejük kapcsolatát a múltban is a kölcsönös bírálatok jellemezték.
Václav Havel néhány héttel ezelőtt elmondta: hataloméhséggel azok fogják őt vádolni, akik el sem tudják képzelni, hogy egy tisztséget a hatalom szeretetén kívül másért is el lehet látni.
Havel a cseh alkotmányos rendszer logikáját úgy szeretné megtartani, hogy az államfői tisztségnek még értelme legyen.
Amennyiben a parlament elfogadja a szociáldemokraták és a polgári demokraták alkotmánymódosítási javaslatait, erősen korlátozni fogják az államfő jogkörét, elsősorban a kormányalakítás folyamatában.
(MTI)
Ajánló:
A cseh elnök életrajza, írásai, beszédei (angolul)
Korábban: