A nemzetközi közösség tiltakozik a horvát választási törvény ellen<br/>

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok, Finnország, az EU soros elnöke, és az EBESZ horvátországi nagykövetei tiltakozó jegyzéket adtak át Zágrábban Mate Granic miniszterelnök-helyettesnek és külügyminiszternek, melyben a horvát választási törvények módosítását kérik. mert a választási törvény a parlamenti választásokon biztosítja azoknak a horvátoknak a szavazati jogát is, akik külföldön élnek.
Vágólapra másolva!

A horvát törvény külön mandátumkvótát biztosít a külföldön élő horvátoknak, akik az átlagosnál jóval kevesebb szavazattal dönthetnek egy-egy mandátum sorsáról. A nemzetközi közösség már többször is felszólította Zágrábot, hogy módosítsa a törvényt.
Mate Granic miniszterelnökhelyettes és külügyminiszter. Granic külügyminiszter biztosított arról, hogy a törvény módosítása már hónapok óta parlamenti téma, és megegyezés is várható.
Hogy nem teljes az összhang a parlamentben a témát illetően, abból is látszik, hogy Vladimir Seks, a parlament kormánypárti alelnöke, aki a kormányzó Horvát Demokratikus Közösséget (HDZ) képviseli, bejelentette, hogy az idén tartandó parlamenti választások időpontja nem függ az esetleges megállapodástól. A szavazás időpontjáról Franjo Tudjman államfő dönt.

Ajánló:

(Angol nyelvű információk a közkedvelt "pop up" ablakban)