A Budapesten elrabolt orosz ex-bankár elmeséli történetét<br/>

Vágólapra másolva!
1992-ben Budapesten elraboltak egy orosz bankárt. A Szemjon Mogiljevics vezette maffia karmai közül ugyan meg tudott szökni, azonban elvesztette teljes vagyonát. A volt bankár a The Times című lapnak nyilatkozva mesélte el szökésének történetét.
Vágólapra másolva!

25 éves korában Alekszander Konanykin volt a posztkommunista Oroszország egyik legfontosabb alakja. Azzal alapozta meg a szerencséjét, hogy létrehozta az ország első kereskedelmi bankját, és feleségével abban az 50 hektáros kastélyban lakott, amely egyszer Mihail Gorbacsov otthona is volt.

1992-ben azonban, amikor üzleti célból az egyik orosz bank elnökeként Budapestre érkezett, a Szemjon Mogiljevics vezette ''Szolnecsevo'' elnevezésű maffiacsoport elrabolta őt. (Állítólag ez a csoport mosott tisztára milliárdokat a Bank of New Yorkon keresztül.)

Konanykin elmondta, hogy feleségével egy budapesti étteremben tartózkodtak, amikor két férfi tűnt fel mellettük, és úgy mutatkoztak be, mint a magyar belügyminisztérium hivatalnokai. A két férfi elmondta, hogy a minisztérium épp egy olyan nyomozást folytat, amiben Konanykint tanúként kívánja meghallgatni.
Az üzletembert Budapest egyik külvárosi házába kísérték, amiről akkor már tudta, hogy az nem lehet egy minisztérium. A ház egyik lakásában néhány bűnöző és a KGB egyik munkatársa várta. Az ügynök azt mondta Konanykinnak, hogy adja át az összes vagyonát, ha élve szeretne a házból kijutni.
Az üzletember rábeszélte elrablóit, hogy vigyék vissza a szállodájába, ahonnan Oroszországba telefonál, és átutaltatja a pénzt.
Először a rablók azt akarták, hogy a bankot megkerülve utalja át a pénzt, azonban nem volt sem telefonjuk, sem számítógépük.

A pár szökésében egy barátjuk segédkezett, aki a szálloda előtt várta Konanykinéket egy állítólagos vacsorameghívás miatt. A szálloda előtt a pár beugrott a barát autójába, és meg sem álltak az akkori Csehszlovákiáig, ahol felültek az első Amerikába tartó repülőgépre.
Amíg a bankárt Budapesten fogva tartották, addig a maffia oroszországi tagjai megrohamozták Konanykin moszkvai bankját, és magukat nevezték ki vezetőnek és tulajdonosnak. A bankár így elvesztette vagyonának 99,7 százalékát.

Konanykin üzlettársait vagy megölték, vagy erőszakkal rábírták, hogy csatlakozzanak a maffiához, amely - az FBI szerint - 1995-ben már az orosz gazdasági vállalkozások több mint 80 százalékát uralta.
Az üzletemberek közül volt, akit megmérgeztek, néhányukat lelőtték, esetleg halálra gázolták.
A KGB és a maffia irányításával országszerte üzletemberek százaitól ''szabadultak meg''.
Konanykin fejére is vérdíjat tűztek ki.

A volt bankár szerint - aki számos orosz pénzmosási praktikát ismer - Oroszországot kirabolták.

Ajánló:

A HETEK1998. július 18-i cikke Mogiljevicsről.

Korábban:

(1999.08.28.)