Szélsőséges pártnak tartja a MIÉP-et és a kisgazdákat egy francia kutató<br/>

Vágólapra másolva!
Élénk visszhangot és ellentétes reagálásokat váltott ki Strasbourgban, az Európa Tanácsban (ET) egy magánelemzés, amelyet szerkesztője az európai szélsőséges pártokkal és mozgalmakkal foglalkozó hivatalos elemzéshez csatolt. A francia szerző abban - egyebek között - úgy vélekedik, hogy tavaly óta két idegengyűlölő párt van a magyar parlamentben: a Csurka István vezette MIÉP és Torgyán József FKGP-je.
Vágólapra másolva!

Az Európai Néppártok frakciója tiltakozását jelentette be az ET sajtóirodája által közzétett sokoldalas "függelék" sommás megállapításai ellen, kérve annak visszavonását.

Az Európa Tanács - napirendje szerint - pénteken foglalkozik az európai szélsőséges pártokkal és mozgalmakkal. A kérdéskör hivatalos előterjesztője a dán Hennig Gjellerod, a szocialista képviselőcsoport tagja, magyar részről a hozzászóló Pokol Béla (FKGP) lesz.

Az ET e jelentése konkrét pártok megnevezése nélkül megállapítja, hogy a tolerancia hiánya és a rasszizmus jelenségei veszélyeztetik a páneurópai szervezet által képviselt alapvető demokratikus értékeket, és javasolja a tagállamoknak, hogy utasítsák el az ilyen pártok, mozgalmak bármiféle támogatását.

E hivatalos okmányhoz csatolta 8517. számú függelékként a maga áttekintését a francia Jean-Yves Camus, a rasszizmus és antiszemitizmus elleni párizsi kutatóintézet tagja. Az említett függeléket az ET eljárási szabályai szerint közzétették, jóllehet a kérdéssel foglalkozó bizottság számos tagja ellenezte a megállapításokat, és súlyos aggodalmának adott hangot.

Mivel a függelék szerzője magánvéleményét nyilvánítja ki, azt a Közgyűlésnek nem kell figyelembe vennie - jelzi az elemzés fejlécére nyomtatott hivatalos közlés.

Jean-Yves Camus anyagában Skandináviától Nyugat-Európán át a földrész középső és keleti térségéig több tucatnyi ET-tagállam helyzetét tekintette át. Magyarország kapcsán egyebek közt kijelenti: "1998 óta két szélsőséges párt van jelen a magyar parlamentben." Szerinte a Csurka vezette MIÉP "idegengyűlölő, antiszemita", amely ráadásul ellenezte az ország NATO-tagságát. A francia képviselő szerint a Független Kisgazdapárt, amelynek élén Torgyán József áll, "katolikus, konzervatív, idegengyűlölő és nyugatellenes tendenciájú".

"A magyar politikai szélsőségesség nyugtalanító jelei" közt a szerző a cigányellenességet, a szkinhed-jelenséget, a Horthy Miklós rehabilitálására irányuló kísérleteket említi, jelezve egyben, hogy 1997-98-ban csökkentek az antiszemita indíttatású erőszakos cselekmények Magyarországon.

(MTI)

Ajánló:

A szervezet információs oldala. (angolul)