10 éve omlott le a berlini fal

Vágólapra másolva!
Berlin ma a várost 28 évig kettéosztó fal lebontásának 10. évfordulóját ünnepli. Az egy évtizeddel ezelőtti esemény nemcsak az ország, de egész Európa életét megváltoztatta, mert a betonból készült építmény leomlása a hidegháború vége jelképének is tekinthető.
Vágólapra másolva!

Az ünneplés közepette ismét reflektorfénybe kerül az a keserű tény, hogy az ország újraegyesítésekor meghatározott célok közül nem mindent sikerült megvalósítani. Az ország két része közötti szakadék még mindig nagy. Igaz, hogy épp ma jelentették be, hogy októberben csökkent a munkanélküliség, azonban keleten a lakosság 16,9 százalékának nincs munkája.

Csak egy ember van, akit annak ellenére sem éltetnek, hogy fontos szerepet játszott a fal leomlásában. Egon Krenz volt kommunista politikust - aki elrendelte a fal lebontását - ugyanis a bíróság 6 és fél éves börtönre ítélte hétfőn. Az ítélet szerint Krenz 4 személy lelövésére adott parancsot, akik a falon átmászva próbáltak nyugatra menekülni.

Ez a nap azonban az ünneplésé. Az országba számos neves politikus látogat, de azok, akik nem tudnak jelen lenni az ünnepségeken, táviratban küldik el jókívánságaikat a német polgároknak.

Így tett Bill Clinton amerikai elnök is, aki szerint a 10 évvel ezelőtti események az emberi szabadság történelmének egyik legjelentősebb diadalmenete.

Jacques Chirac francia elnök 1989. november 9-e hőseinek hódolt levelében, melyben kifejtette: hálával gondol azokra a szabadságharcosokra, akik kalapáccsal bontották le a falat, amely évtizedeken át megosztotta Európát.

''A szabadság hatalmas erő'' - jelentette ki Gorbacsov, aki szerint az emberek szabadságvágyának köszönhető, hogy a Német Demokratikus Köztársaság akkori kommunista vezetői a nyomásnak engedve megnyitották a 28 évig fennálló falat.

Akadt azonban olyan is, aki nem lelkesedett együtt az ünneplőkkel. Az egykori brit miniszterelnök, Margaret Thatcher ugyanis nem osztozott a németek jókedvében.

A fal mentén mindenhol fesztiválokat rendeznek, ahol a zenekarok azt remélik, hogy így visszaidézhetik azt az euforikus állapotot, amit 10 évvel ezelőtt az első betondarabok leomlásakor éreztek az akkori résztvevők.

Az összeállítást készítette Ábrahám Zsuzsa