Lehallgatási botrány veszélyezteti az északír békét<br/>

Vágólapra másolva!
Gerry Adams, a Sinn Fein elnöke tiltakozott a brit és az ír kormánynál amiatt, hogy egy igen korszerű lehallgató- és követőkészüléket találtak a minap a pártja által használt egyik gépkocsiban.
Vágólapra másolva!

A belfasti nemzetgyűlés épületében tartott szerdai sajtóértekezletén a Sinn Fein elnöke bemutatta a gépkocsi kárpitja alól kiszerelt készüléket. Követelte az északír békefolyamat két védnökétől, állapítsák meg, ki a felelős azért, hogy a nagypénteki egyezség őszi felülvizsgálati tárgyalásainak idején lehallgatták a katolikus Sinn Fein párt vezetőinek beszélgetéseit.

Adams kijelentette, ő és pártja is megtévesztve érzi magát. Úgy vélte, bárki tette is, súlyosan aláásta a békefolyamatot. A Sinn Fein vezére a brit katonai vezetést gyanúsította a lehallgatással, rámutatván, hogy Észak-Írországban ilyen korszerű titkos eszközöket nem lehet beszerezni. A brit miniszterelnöki hivatal szóvivője Londonban megerősítette, hogy Gerry Adams tájékoztatta a brit kormányt az ügyről, de biztonsági kérdésről lévén szó nem volt hajlandó kommentálni a történteket.

Belfastban az Ulsteri Szabadságharcosok (UFF) nevű, britbarát félkatonai csoport bejelentette, kijelölte képviselőjét az északír fegyveres csoportok leszerelését felügyelő nemzetközi bizottsághoz, és a napokban megtartják első találkozójukat John de Chastelain tábornokkal, a bizottság vezetőjével.

Az UFF közleményében hangsúlyozta: csak azután lát hozzá készletei megsemmisítéséhez, ha a legnagyobb republikánus terrorcsoport, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) már megkezdte fegyverei beszolgáltatását. Az IRA és a másik jelentős britbarát csoport, az Ulsteri Önkéntes Erő az elmúlt napokban már felvette a kapcsolatot a leszerelési testülettel, hogy megvitassák a fegyvermegsemmisítés módját.

John de Chastelain tábornok a közeljövőben tájékoztatja a brit és az ír kormányt arról, mikor és miként kezdődhet meg a fegyverek kivonása az északír politikából.