Ismét pokolgép robbant egy vonaton Pakisztánban<br/>

Vágólapra másolva!
Pokolgép robbant szombaton egy személyvonaton Pakisztán déli részén. Kórházi források tájékoztatása szerint a merényletnek legalább három halottja és 16 sebesültje van. A sebesültek többségének kritikus az állapota.
Vágólapra másolva!

A robbanás a Karacsitól 100 kilométerre keletre fekvő Haidarábád pályaudvarán történt. A Mirpurhász városba tartó vonat éppen elindult, amikor működésbe lépett a robbanószerkezet. A rendőrség és a hadsereg alakulatai azonnal lezárták az állomást.

Pakisztánban szombaton tartják az Indiában harcoló muzulmán gerillák iránti szolidaritás napját. A harcosok 1989 óta vívnak harcot az indiai hadsereg ellen Kasmír indiai részén. A merényletet egyelőre senki nem vállalta, de Haidarábád rendőrfőkapitánya szerint a robbantás külföldi kéz nyomait viseli magán.

"Ma Kasmír napja van. Maguktól is kikövetkeztethetik, hogy ki tette ezt" - jelentette ki újságíróknak, világosan utalva ezzel Indiára, amely Pakisztánt a terrorizmus exportálásával vádolja. Öt hét alatt ez volt az ötödik merénylet Pakisztánnak ebben a tartományában.

Január elején Haidarábádban, majd ezt követően Karacsiban háromszor is pokolgép robbant, összesen 12 ember életét kioltva és 60 embert megsebesítve.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2000. január 5.)