Giuliano Amato kapott megbízást az új olasz kormány megalakítására<br/>

Vágólapra másolva!
Giuliano Amato eddigi kincstárügyi miniszter kapott megbízást pénteken az olasz államfőtől egy új kormány megalakítására.
Vágólapra másolva!

Carlo Azeglio Ciampi ezen a napon befejezte konzultációit a parlamenti pártok delegációival és - ahogy ez ilyenkor szokás - a volt köztársasági elnökökkel, hogy megoldást találjon a Massimo D'Alema miniszterelnök lemondása nyomán kialakult kormányválságra.

A Baloldali Demokraták (DS) soraiba tartozó D'Alema és a pártja köré tömörült balközép erők szövetsége súlyos vereséget szenvedett a jobbközép ellenzéki koalíciótól (Polo) a vasárnap rendezett tartományi választásokon. Ciampi köztársasági elnök tehát nem fogadta meg a győztes jobbközép erők tanácsát, amely szerint azonnal fel kellene oszlatni a parlamentet, és előrehozott választásokat kellene kiírni.

Így Amatóra vár a feladat, hogy egy átmeneti kormány élén elvezesse az országot a parlamenti ciklus végéig, vagyis jövő tavaszig. A legfontosabb teendője azonban az lesz, hogy nyélbe üsse a választási rendszer reformját, amellyel kapcsolatban a lakosságot május 21-re az urnákhoz hívták népszavazásra.

Az újonnan kijelölt miniszterelnök még péntek este összeül a balközép pártok vezetőivel, hogy megvitassa velük az új kabinet megalakítását. Giuliano Amato 1938-ban született Torinóban, "polgári szakmáját" tekintve alkotmányjogász.

Eredetileg az egykori Olasz Szocialista Pártnak (OSZP) volt a tagja 1958-tól, ennek színeiben választották be a parlamentbe 1983-ban és 1987-ben. Az OSZP-n belül a nemrég elhunyt Bettino Craxi szocialista pártvezérnek volt a helyettese 1989 és 1992 között, de korábban Craxi kormányában miniszterelnökségi államtitkárként tevékenykedett. Amato 1992-ben, a legnagyobb pénzügyi válság idején az akkori köztársasági elnök, Oscar Luigi Scalfaro felkérésére kormányt alakított, annak volt a feje csaknem egy évig.

A jobbközép 1994-es választási győzelme után a trösztellenes intézménynek volt az elnöke, és csak 1998-ban, a D'Alema vezette kormányban kapott ismét helyet miniszterként. Ekkor azonban már nem létezett a Craxi-féle szocialista párt, Amato pátonkívüliként töltötte be tisztségét.

(MTI)

Korábban:

(2000. április 20.)