A nemzetközi szakértők több észrevételt tettek a ciánszennyezést okozó bányavállalatok vezetőinek<br

Vágólapra másolva!
A nehézfémszennyezést okozó romániai bányavállalatok ellenőrzésére alakult nemzetközi szakértői munkacsoport kedden a nagybányai Aurul és a borsabányai Remin vállalatnál járt. A látottakkal meg voltak elégedve, de több észrevételt is tettek. Magyar részről azt javasolták, tegyék lehetővé, hogy a technológiai folyamat során használt cián ne kerüljön ki a gyár területéről.
Vágólapra másolva!

A munkacsoport tagjai kedden jártak a nagybányai ausztrál-román vegyes vállalatnál, ahol a jelenleg folyó technikai próbák biztonságát ellenőrizték. A szakértők megtekintették a meddőfeldolgozást, és felkeresték a vállalat két ipari derítőjét.

Az Aurul vállalat egyik ipari derítőjének gátja január végén szakadt át, aminek következtében több mint 100 ezer köbméter, ciánt tartalmazó ipari víz került a szabadba. Szerdán a borsabányai Remin vállalat nováci ipari derítőjénél járt a munkacsoport. A nováci gát március 10-én szakadt át, s a derítőből több mint 40 ezer tonna, nehézfémeket tartalmazó iszap folyt ki.

A két baleset után az Európai Unió meghatalmazásával nemzetközi szakértői munkacsoport alakult, amelyben helyet kaptak a szennyezés által érintett országok kormányképviselői, valamint román, osztrák, német és magyar környezetvédelmi szakemberek.

Ioan Gherhes, a máramarosi környezetvédelmi hivatal igazgatója szerint a szakértők elégedettek voltak azzal a műszaki megoldással, amelyet a román szakemberek dolgoztak ki az Aurul üzemeltetésére. Az igazgató hozzátette: a magyar szakértő ugyanakkor azt javasolta, hogy a meddőfeldolgozó üzemben építsenek egy olyan létesítményt, amely lehetővé tenné, hogy a technológiai folyamat során használt cián ne kerüljön ki a gyár területéről.

A borsabányai vállalat derítőjének helyreállítási munkálataival is elégedettek voltak a szakértők, de a bányavállalat vezetőségének figyelmébe ajánlották, hogy a munkálatokkal lehetőleg még az esős évszak beállta előtt készüljenek el.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] összeállítása a környezeti katasztrófákról.