Állami vezetők felelősségre vonását követeli egy parlamenti képviselő Romániában<br/>

Vágólapra másolva!
Az egyik parlamenti képviselő azt firtatja, hogy létezett-e titkos kölcsönös segítségnyújtási szerződés 1992 és 1996 között a Milosevics vezette Jugoszláviával. Az interpelláció arra is választ keres, hogy kiket terhel a felelősség a Jugoszláviába irányuló nagyarányú olajcsempészetért.
Vágólapra másolva!

Gheorghe Ceausescu, a román képviselőház külügyi bizottságának alelnöke arra a kérdésre vár választ az illetékes román testületektől és szervezetektől, hogy valóban kötött-e Románia olyan titkos megállapodásokat 1992 és 1996 között Jugoszláviával, illetve Szlovákiával, amelynek értelmében katonai konfliktus esetén a három ország kölcsönösen segítette volna egymást, beleértve a katonai segítségnyújtást is - írta csütörtöki számában a Romania Libera című napilap.

A román lap beszámolt arról, hogy a parasztpárti képviselő a Román Legfelső Védelmi Tanácshoz (CSAT), a román külügy- és a védelmi minisztériumhoz fordult ezzel a kérdéssel.

A képviselő kérte azt is, hogy a külügyi bizottság hallgassa meg Ion Iliescu volt államfőt és Teodor Melescanu volt külügyminisztert abban az ügyben: milyen kapcsolatokat tartott Románia az említett időszakban Jugoszláviával, beleértve a Bosznia-Hercegovinában egyoldalúan kikiáltott úgynevezett Szerb Köztársaságot. Gheorghe Ceausescu szerint 1992 és 1996 között az akkori román kormánykoalíció "privilegizált kapcsolatokat" tartott Szlobodan Milosevics rezsimjével, "nyíltan és titkon" segítette Milosevicset az egykori Jugoszlávia lerombolásában.

A román képviselő emlékeztetett arra, hogy jelenleg a román igazságszolgáltatás próbálja megállapítani, milyen büntetőjogi felelősség terheli az akkori román vezetőket a Jugoszláviába történt olajcsempészésért.

"Ezeknek a kapcsolatoknak és üzleteknek a politikai vetületét a parlamentnek kell feltárnia" - indokolta kérését a román parlamenti képviselő.

(MTI)