Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök hajlandó tárgyalni Ibrahim Rugova koszovói albán vezetővel, akinek pártja nyerte az ENSZ-közigazgatás alatt álló dél-szerbiai tartományban lezajlott helyhatósági választásokat. Az elnök azonban továbbra is elzárkózik attól, hogy Koszovó függetlenséget kapjon.

"Nincs olyan ajtó, amelyen ne kopogtatnék hazám problémáinak megoldása érdekében. Párbeszédet fogok kezdeményezni " - mondta Kostunica. Azonban hozzátette, hogy "a szuverenitás szóba sem jöhet, mert politikai és stratégiai szempontból veszedelmes lenne a térség számára". Emlékeztetett, hogy a Biztonsági Tanács 1244-es határozata is csak jelentős autonómiát irányoz elő Koszovó számára.

Kostunica vasárnap kijelentette, hogy Jugoszlávia nem ismerheti el a koszovói választások eredményét. Szerinte a választások "elősegítik az egynemzetiségű társadalom legalizálását, amely a szerbek és más nem albán közösségek Koszovóból való távozása után kezdett kialakulni". A még Koszovóban élő mintegy százezer szerb bojkottálta a választást – mondta a jugoszláv elnök, de azért elégedetten nyugtázta, hogy a mérsékelt albánok győztek.

A Koszovói Demokratikus Liga győzelmét bejelentve Rugova vasárnap több ízben felhívta "Párizst, Londont, Berlint és Washingtont, hogy ismerjék el Koszovó függetlenségét". Rugova tartózkodott bármiféle gesztustól az új jugoszláv elnök irányában, és közölte, hogy túl korai lenne megmondani, hajlandó-e találkozni vele.

(MTI)

Korábban:

(2000.10.31.)