Tovább tart a floridai döntetlen<br/>

Vágólapra másolva!
Egyelőre nem tudni, mikor foglal állást a floridai legfelsőbb bíróság az elnökválasztási szavazatszámlálással kapcsolatos jogviták ügyében. Palm Beach megyében leállt, Miami-Dade megyében viták közepette akadozva folyt, Broward megyében viszont simán zajlott, és végéhez közeledett a szavazatok kézi újraszámolása.
Vágólapra másolva!

Broward megyéből az előzetes, meg nem erősített adatok arról tanúskodnak, hogy Al Gore demokrata elnökjelölt csupán 100-150 szavazattal tudta csökkenteni hátrányát George Bush republikánus elnökjelölttel szemben. Bush előnye a múlt keddi határidőre leadott összesítések és a pénteken összegzett tengerentúli voksok alapján 930 szavazat. Ez még növekedhet akkor, ha véglegesen eldöntik azt, amire még csak javaslatok fogalmazódtak meg, nevezetesen hogy figyelembe veszik-e az amerikai szövetségi postabélyegző nélkül az amerikai tábori posta által továbbított katonavoksokat is. Ezek száma állítólag közel másfél ezer, és a múlt pénteki "postabontás" tapasztalatai alapján ez valószínűsíthetően több Bush-, mint ahány Gore-szavazatot jelenthet.

A floridai legfelső bíróság illetékesei még nem tudják: mikor teszik közzé határozatukat arról, melyik szavazatokat lehet újraszámlálni Floridában. A két elnökjelölt ügyvédei tegnap több mint két órán át terjesztették elő álláspontjukat. A bíróság döntésétől függ az új elnök személye: amelyik jelölt Floridát maga mögött tudhatja automatikusan megnyeri az országos elnökválasztást. Bár a floridai legfelső bíróság döntése ellen Washingtonban a szövetségi legfelső bírságon még fellebbezést lehet benyújtani.

Tom Lantos magyar származású demokratapárti képviselő magyarországi látogatása során utalt arra: nem ez az első eset az amerikai történelemben, hogy az elnökválasztás nyomán ilyen bonyolult helyzet alakult ki, és a jelöltek között ilyen szoros eredmények születtek. Szerinte ez azonban nem okoz válságot az Egyesült Államokban, éppen ellenkezőleg: az elnökválasztás után történtek az amerikai demokrácia rendkívüli erejét bizonyítják.

Tom Lantos meggyőződésének adott hangot, hogy akár George W. Bush, akár Al Gore lesz az elnök, az átmenet zökkenőmentes, békés és civilizált lesz, az új elnök teljes mértékben számíthat majd a kongresszus, illetve az amerikai nép támogatására. Az Egyesült Államok és Magyarország közötti kapcsolatok a jövőben is rendkívül jók maradnak.

(MTI)

Ajánló:

Az [*****] dossziéja az amerikai választásokról