Tüntetni már biztos fognak a francia Riviéra városában a nizzai EU-csúcs idején. A keleti bővítéshez égetően szükséges intézményi reformok végrehajtásával kapcsolatban pedig egyre óvatosabb nyilatkozatok látnak napvilágot, legutóbb Chirac francia államfő részéről.

Százezer ember tüntet majd az uniós reformok ellen az Európai Unió tagállamainak nizzai csúcstalálkozóján a francia városban - közölte Patrice Spadoni, a baloldali aktivisták szóvivője. Mint mondta, békés demonstrációt terveznek, de a végkifejletet nem tudják garantálni. Azért vonulnak az utcára, mert úgy vélik, a többségi vétójog veszélybe sodorhatja a nemzetek szuverenitását, ha az unió kelet-európai országokkal is bővül.

Tizennégy nap van hátra a december 7-én kezdődő nizzai csúcsig, de Jacques Chirac már szabadkozik a csúcs eredményeivel kapcsolatban. Brüsszelben a francia elnök elmondta: ha Nizzában nem születik döntés, az jobb, mint ha rossz irányokat határoznának meg a résztvevő felek. A bővítéshez is szükséges intézményi reformokkal kapcsolatban Chirac úgy nyilatkozott, hogy ha csak gyenge kompromisszumot sikerül kötni Nizzában, akkor jobb, ha sikertelennek nyilvánítják a találkozót. Chirac azonban leszögezte: még mindig bízik a 15 tagállam értekezletének sikerében.

A visszafogott nyilatkozatok is jelzik, hogy az előkészítés üteme nem igazán biztató. Schröder német kancellár például elismerte, hogy e rövid idő alatt még számos témában egyeztetni kell az országok között. Németország rugalmasan áll az intézményi reformokhoz, és nagyon fontosnak tartja, hogy sikerüljön végrehajtani azokat, mivel az Európa egységét és hatékonyságát jelenti.

A magyar külügyminiszter Martonyi János azonban továbbra is optimista. A tegnapi franciaországi Európa- konferencián megállapította: első alkalommal bizonyosodott be, hogy az unió adott esetben 27 vagy 28 tagországgal is működőképes.

(Magyar Hirlap)

Ajánló:

Korábban:

(2000. június 20.)