Nem hozott áttörést a Clinton és Arafat közötti második találkozó sem <br/>

Vágólapra másolva!
Az amerikai idő szerint kedden este tartott második találkozón Clinton célja az lett volna, hogy ismét tárgyaló asztalhoz ültesse Arafatot és Barakot. Eközben Izraelben folytatódnak az összetűzések a palesztin fegyveresek és az izraeli hadsereg egységei között. Az utóbbi napok véres eseményei miatt, a közel-keleti békefolyamat teljes kudarca fenyeget ismét.
Vágólapra másolva!

Jake Siewert fehér házi szóvivő közlése szerint nem következett be áttörés Bill Clinton amerikai elnök és Jasszer Arafat, palesztin vezető kedd késő esti, második washingtoni megbeszélésén, melynek tárgya a palesztin-izraeli béketárgyalásoknak az amerikai rendezési terv szellemében történő esetleges újrafelvétele volt.

Arafat beleegyezett abba, hogy fokozott erőfeszítéseket tesz az erőszakos cselekmények beszüntetése, illetve az ilyen cselekmények elkövetőinek letartóztatása, a terrorizmusellenes biztonsági együttműködés fokozása érdekében - közölte Siewert. Arról azonban az amerikai szóvivő nem tudott beszámolni, hogy a keddi eszmecserék nyomán új lendületet nyerne az izraeli-palesztin békefolyamat.

Siewert közlése szerint Clinton szerdán, telefonon megbeszélést folytat Ehud Barak izraeli miniszterelnökkel, és valószínűleg Arafattal is újra tárgyal még, ezúttal már telefonon.

Eközben Izraelben egy izraeli tank szerdán hajnalban leadott egy sorozatot egy palesztin őrhely felé a ciszjordániai Rámalláh közelében - közölték izraeli katonai források.

A tájékoztatás szerint előzőleg, a palesztin állások felől tüzet nyitottak az izraeli erőkre. Mint palesztin biztonsági források közölték, az izraeli tank legalább négy sorozatot adott le őrhelyükre és egy palesztin fegyveres megsebesült. A térségben az incidens után heves tűzpárbaj robbant ki.

Az izraeli katonai közlemény szerint az izraeliek abba az irányba nyitottak tüzet, ahonnan lőtték őket. A közlemény cáfolta azt a palesztin állítást, amely szerint az izraeli tankok behatoltak volna a palesztinok teljes ellenőrzése alatt álló területre.

A lövöldözés zaját Rámalláhban is hallani lehetett és a város lakói közül sokan felriadtak rá.

Lövöldözés volt az izraeliek és a palesztinok között a Gázai övezetben is és ennek kezdeményezői a palesztinok szerint az izraeliek voltak, ezt a másik fél cáfolta. Heves lövöldözés volt a gázai Necarim zsidó településnél.

Kedden esete két izraeli megsebesült, egyikük súlyosan, amikor palesztinok rálőttek gépkocsijukra az Izrael és Ciszjordánia között átkelőhelynél.

Az izraeli hadsereg közlése szerint az izraeli légierő vadászbombázóit is bevetették.

Az izraeli rádió jelentése szerint, amelyet a dpa idéz, a Libanonból kilőtt gránátok nem okoztak károkat az Izrael, Libanon és Szíria közötti határháromszög vitatott területén. Az izraeli-libanoni határvidék keleti részében elterülő úgynevezett Seba mezőgazdasági egységek övezete vitatott terület a két ország között. Libanon magának igényli a területet, amely izraeli értelmezés szerint eredetileg Szíriához tartozott, de amelyet Izrael az 1967-es háborúban elfoglalt. Izraeli vélemény szerint ezért csak egy Szíriával való békeszerződés keretében lehet visszaadni.

Az ENSZ elfogadta ezt az értelmezést, miután Izrael 2000 májusában kivonta katonai alakulatait Dél-Libanonból.

(MTI)

Korábban:

(2001.01.03.)