Kostunica mégis fogadja Carla del Pontét<br/>

Vágólapra másolva!
Az elmúlt napok közléseivel ellentétben Vojiszlav Kostunica jugoszláv elnök bejelentette: mégis fogadja majd Carla del Pontét, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyészét annak jövő hétre várt belgrádi látogatása során. A találkozó fő témája várhatóan Milosevics, a balkáni háborús bűnösök és a Balkán-szindróma lesz.
Vágólapra másolva!

A jugoszláv elnök és Carla del Ponte találkozója a hét elején vált kérdésessé, miután Kostunica pártjának egyik vezetője bejelentette: az elnök nem találkozik majd a volt Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai testület főügyészével.

Kostunica csütörtökön elismerte, hogy elfoglaltsága miatt eredetileg nem gondolt ilyen találkozóra, álláspontja megváltozását pedig azzal indokolta, hogy - időközben - új okok álltak elő. Ezek közé sorolta az uránbevonatú NATO-lövedékek "végre napvilágra került" ügyét. A NATO Boszniában és Koszovóban vetett be ilyeneket.

A szövetség több tagországában ugyanis nagy port kavartak a balkáni békefenntartásban részt vett katonák rejtélyes halálesetei, betegségei; a "Balkán-szindrómát" egyesek az uránbevonatú lőszerekkel hozták összefüggésbe, ám a NATO szerint ez nem bizonyítható.

Kostunica megemlítette, hogy új adatok kerültek elő az 1999 januárjában a koszovói Racsakban történt gyilkosságokról. Itt arról folyt a vita, hogy a szerb biztonsági erők szakadár albán fegyvereseket öltek-e meg tűzpárbajban (ezt Belgrád hangoztatta), vagy fegyvertelen polgári személyeket (miként az EBESZ-misszió állította). E gyilkosságok sarkallták a Nyugatot a Koszovó-értekezlet megrendezésére, amelynek kudarcát a NATO jugoszláviai légicsapásai követték. Belgrádi lapok csütörtökön olyan német lapbeszámolót ismertettek, amely szerint az áldozatokat megvizsgált finn szakértők máig publikálatlan végső jelentése nem bizonyítja, hogy Racsakban békés albán falusiakat mészároltak volna le.

Kostunica megemlítette a hágai törvényszék titkos vádemeléseit is, amelyeket Del Ponte hírek szerint át szeretne adni a jugoszláv elnöknek. Kostunica ezeket át kívánja venni, de kormánya rendelkezésére bocsátja az általa élesen bírált titkos vádakat. Kostunica elfogultsággal vádolta a törvényszéket. Mint mondta, nem teheti meg, hogy nem működik együtt vele, de az együttműködést szerinte politikai és jogi korlátok közé kell szorítani.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. január 18.)