Izrael nem működik együtt az ENSZ vizsgálóbizottságával<br/>

Vágólapra másolva!
Izrael nem hajlandó együttműködni az ENSZ küldöttségével, amely a palesztin területeken elkövetett jogsértések ügyében kezd vizsgálatot. A zsidó állam azért utasítja el az együttműködést, mert a bizottság eleve feltételezi, hogy történtek ilyen jogsértések.
Vágólapra másolva!

Izrael nem hajlandó együttműködni az ENSZ emberi jogi küldöttségével, amely szombattól vizsgálatot kezd "a palesztin területeken elkövetett jogsértések" ügyében - jelentette szombaton az izraeli katonai rádió.

A háromfős bizottság Gázát és Jeruzsálemet, továbbá a ciszjordániai Rámalláh, Hebron, Betlehem és Beit Dzsala városokat keresi fel. John Dugard dél-afrikai jogászprofesszor, Richard Falk amerikai professzor és Kamal Husszein volt bangladesi külügyminiszter utazásának célja adatokat gyűjteni arról, hogy "miként sértette meg az izraeli megszálló hatalom" a palesztin felkelés, az intifáda kezdete (szeptember 28-a) óta a palesztinok emberi jogait. Az izraeli katonai rádió szerint a zsidó állam éppen azért utasítja el az együttműködést, mert a bizottság eleve feltételezi, hogy történtek ilyen jogsértések.

A bizottság kirendeléséről az ENSZ Emberi Jogi Bizottsága hozott döntést, még október 19-én tartott rendkívüli ülésén. Mary Robinson, az ENSZ emberi jogi főbiztosa novemberben felkereste Izraelt és a palesztin területeket, s a látogatás után úgy nyilatkozott, hogy "elviselhetetlen" a palesztin területek polgári lakosságának helyzete.

(MTI)

Ajánló:

Korábban:

(2001. február 9.)