A német rendőrség megtisztította a vágányokat az atomvonat ellen tiltakozóktól<br/>

Vágólapra másolva!
Az utolsó néhány tiltakozót is sikerült a rendőröknek kiszabadítaniuk láncaikból, amelyekkel odakötötték magukat a vágányokhoz. A készenléti rendőrség alakulatainak több száz ülve tüntetőt kellett a sínekről eltávolítaniuk. A folyamatos tiltakozóakciók miatt nem lehet tudni, mikorra sikerül az atomhulladék-szállítmányt a gorlebeni atomtemetőbe juttatni.
Vágólapra másolva!

A német rendőrök kedd éjfél óta küzdenek azért, hogy kiszabadítsák az utolsó néhány demonstrálót, akik cementtel kiöntött, földbe süllyesztett csövekbe húzott lánccal kötötték magukat a vonatsínhez. Az öt tüntető - a "Robin Wood" csoport tagjai - még kedden láncolták magukat a sínekhez - jelentette a BBC.

A készenléti rendőrség alakulatainak erő alkalmazásával kellett eltávolítaniuk azt a több száz ülve tiltakozót, akik megszállták a vágányokat Dannenbergnél. Ennek a városnak a pályaudvarán rakják át a veszélyes anyagot tartalmazó konténereket teherautókra, és így szállítják tovább azokat a gorlebeni atomtemetőbe. Egyelőre nem tudni, mennyi ideig fog a hátralévő néhány kilométeres szállítás tartani, a folyamatos tiltakozóakciók miatt.

A németországi atomerőművekben elhasználódott fűtőanyagok külföldön, jelen esetben Franciaországban kerülnek újrafeldolgozásra, ám a megállapodások értelmében Németország köteles visszavenni a radioaktív hulladékot - írja a BBC.

Az atomellenes tiltakozó megmozdulások részvevői ellen körülbelül 20 ezer rendőrt vezényeltek ki a német hatóságok.

Ajánló:

(angolul)