Irán és India elítéli az afgán hinduk megbélyegzését <br/>

Vágólapra másolva!
Az iráni külügyminisztérium hétfőn elítélte az afgán táliboknak azt a döntését, hogy megkülönböztető jelet kell hordaniuk az Afganisztánban élő hinduknak. India pedig bejelentette: befogadja az Afganisztánból elmenekülő kisebbségeket. A tálibok szerint az Afganisztánban élő hinduknak sárga szalagot kell "azonosításul" hordaniuk.
Vágólapra másolva!

Fotó: Reuters

A legutóbb Hitlertől látott
megkülönböztetés ellen tüntettek
Új Delhiben

Hivatalosan azzal indokolták a rendeletet, hogy a hinduk így elkerülhetik az iszlám vallási rendőrség zaklatását, amely a napi imára hajtja a muzulmánokat a mecsetekbe, és amely ellenőrzi a kötelező szakáll hosszát is.

"Olyan cselekedet ez, amely ellentétes az iszlám haladó eszméivel, és rontja a muzulmánokról kialakult képet" - mondta az iráni szóvivő.

Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter - szintén hétfőn - Újdelhiben bejelentette: országa befogadja az afganisztáni kisebbségeket, ha azok el akarnak menekülni a tálibok szélsőséges iszlám rendszere elől.

A politikus emlékeztetett arra, hogy India a korábbi években számos afgán menekültnek adott otthont. Egyúttal a tálib rezsimet "az utolsó hidegháborús évek egyik legszörnyűbb örökségének" nevezte.

(MTI)

Korábban:

(2001. május 23.)