Irak

Vágólapra másolva!
Irak ellenzi a legjobban az USA katonai akcióját Afganisztánban. Az Irak elleni embargó feloldása ugyanakkor a tálibok követelései közé tartozik. A tálibok és Irak egymásra találtak, hiszen 1991-ben Irak ellen viselt háborút az USA, és azóta is rendszeresen bombázzák az ország légvédelmi rendszerét.
Vágólapra másolva!

Irak, amióta elvesztette az Öböl-háborút, minden lehetséges konfliktust kihasznál az USA elleni kampányolásra. Szaddám Huszein iraki diktátor most a tálibok és saját országának sorsát párhuzamba állítva a világ muzulmánjait megpróbálja meggyőzni, hogy az USA tulajdonképpen az iszlám világ ellen folytat permanens háborút.

Az amerikaiak több engedményt is adtak az iszlám világnak, hogy minél jobban elfogadtassák az Afganisztán elleni támadást. Irak ügyében azonban nem engedtek. Feloldották a Pakisztán elleni szankciókat, de Irakkal kapcsolatban még csak vitát sem voltak hajlandóak nyitni ugyanerről. Sőt, többször is megfenyegették Irakot, lehetséges, hogy újabb légicsapások következnek. A szeptember 11-i terrortámadással kapcsolatos nyomozás során az amerikai hírszerzés többször is lebegtette azt az információt, hogy Iraknak is köze lehetett a támadás előkészítéséhez. Szaddám Huszein iraki elnök tagadta, hogy országának köze lett volna a terrortámadásokhoz, de kijelentette, Amerika csak magának köszönheti a támadást. "Most legalább valaki visszafizette, amit az elmúlt 50 évben elkövettek a világ ellen" - mondta.

Az USA többször is megfenyegette Irakot, hogy ne tegyen semmit a tálibok védelmében, mert lecsapnak Irakban is. Az USA légiereje a közelmúltban már bebizonyította, képes párhuzamosan a világ több pontján is támadni: Jugoszlávia bombázásakor iraki célpontokat is támadtak az amerikai gépek.

Az iraki külügyminiszter többször is óvva intette Amerikát, hogy a terrortámadásokat arra használja, hogy ismét lecsapjon régi ellenségére. Egyelőre semmilyen konkrét bizonyíték nincs arra, hogy Iraknak köze lenne a támadásokhoz, de hogy Oszama bin Laden kapcsolatban áll Irakkal, az egyértelmű a CIA szerint.

Az elmúlt hetekben különleges biztonsági intézkedéseket vezettek be Irakban, ami azt jelenti, Bagdadban nem tartják kizártnak, hogy az USA újra támad.

[origo]